Miért válaszd a kézművest a kínaival szemben?

Van pár dolog, ami elgondolkodtatott a mások és saját tevékenységemmel kapcsolatban, így gondoltam összegyűjtök nektek pár gondolatot, amit megfontolva remélem ti is leteszitek a voksotokat a magyar kézműves termékek mellett :) ! Mivel én is szoktam Kínából vásárolni, így higgyétek el, egyáltalán nem az álszentség mondatja velem a következő mondatokat, hanem a puszta tények.

Mostanában mintha reneszánszát élnék a "kézműves", "kézzel készített" dolgok, amiket egyre többen keresnek, és szerencsére találnak is itthon. Szerencsénkre a magyar kézműves társadalom elég kiterjedt, rengeteg tehetséges ember foglalkozik a különböző technikákkal, mind-mind érdekesebb és egyedi alkotást létrehozva.

[Forrás]

És itt van az első kulcsfogalmunk - EGYEDI. Mit is jelent ez? Mikor kicsi voltam, szerettem, hogy másmilyen ruháim, játékaim vannak, mint a többieknek. Legnagyobb fájdalmam az volt, amikor egy lány az oviban ugyanolyan pólóban jelent meg, mint amilyen nekem is volt - azt a pólót onnantól fogva nem voltam hajlandó hordani. Mert már nem volt egyedi. Hétköznapivá, mások számára is elérhetővé vált, és persze a beszűkült látóköröm miatt élt bennem az a hihetetlen naiv képzet, hogy azok a ruhák, amik nekem vannak, azok csak az enyémek, olyanja nincs senki másnak a környezetemben, így a kis világomban sem létezhetett máson olyan. Butuska történet, de úgy éreztem helytálló, ha szépen körbe szeretném írni, hogy szerintem mi is az az "egyedi" - egy rövidebb közhellyel mondva egy olyan dolog, ami biztos nem jön veled szembe másik ugyanolyan az utcán. És bizony a kézműves ékszerek, termékek ilyenek. Kína tömeggyártó nagypiac, a világ minden zugában elérhetőek az eBay-en és Bangoodon árult termékek.

És itt jön be egy másik kulcsfogalom - tömeggyártás, ami miatt az árakat olyan alacsonyan tudják tartani, amilyen alacsonyat egy kézműves se tudna sosem. És hogy miért? Mert ezeket a dolgokat hatalmas gyárakban, éh-bérért, "egy tál rizsért" dolgoztatott emberek gyártják le, nem pedig egy nyugodt környezetben ülő kézműves alkotja meg, miután éjjel inspirációt hozó álmot látott :) (erről hamarosan jön egy inspirációs-poszt! *Stay Tuned!*) ... Emiatt keletkezik egy hatalmas árrés a tömeggyártott cikk, és az egyedi kézműves termék között.

Íme egy példa:

És félreértés ne essék, igenis, hogy a kézműves is vásárol Kínából kész ékszereket - és tudjátok miért? Mert elkezdi számolni, jó homo oeconomicushoz méltóan, hogy mégis, mennyibe is kerülne megalkotni ezt az ékszert, ami úgy megtetszett neki? Elkezdi számolgatni, osztani-szorozni a dolgokat - "Mi is kell ehhez? Fekete csipke, kb. 3-4 centi széles. A múltkor láttam ilyet a méteráru boltban, 450 forint volt métere. Fél méter elég ehhez, az 225 forint... Hoppá, de hát ennyibe kerül összesen a kész nyaklánc, és én még nem is vettem hozzá se kapcsot, se medált, se láncot, se kapcsolóelemet, stb, stb, stb... Hát, jó, akkor inkább megveszem így". Mert olcsóbb, még az alkotónak is, akinek valószínűleg azért az alapanyagok többségéből akad otthon valamennyi, ha nem is mind vagy ugyanolyan, mint a kész terméken. És ez az egyetlen érv a kínai dolgok mellett - az olcsóságuk.

És most még csak a csúnya, anyagi tényezőkről beszéltünk, az emberi tényezőkről nem is. Milyen egy magyar alkotó? Általában egy jól képzett, kreatív ember, aki sok technikában jártas, és a saját örömére alkot. Saját maga járja be a "piacot" alapanyagok után, saját maga néz utána a dolgoknak, saját maga egyszerre a fényképész, a menedzser, a PR-os, a könyvelő, és minden, ami csak egy vállalkozáshoz kell. Ő az, aki - bár te nem is tudsz róla - ha elkészült egy ékszer, akkor nagy örömmel mutogatja körbe a családjának. Egyszóval, ő az aki azért csinálja ezt, mert ÖRÜL neki, mert szereti azt csinálni, amit.

Ezzel szemben a kínai munkás egy kizsákmányolt, monoton munkát végző, betanított munkás (Chaplin, Modern idők...), aki kényszerből dolgozik gyárban, 1-2 centért, semmi pénzért. Jó pár évvel ezelőtt volt egy leleplezőriport egy nagy multinacionális cég kínai gyáráról, ahol a riporterek embertelen körülményeket tártak fel (mondjuk egy időben elég sok ilyen riport, műsor, cikk készült). Az ott dolgozók napi 16-18 órát dolgoztak, munkájukért semmi pénz nem kaptak, esetleg csak pár centet. A napi kosztjuk egy tál rizs volt csupán, ami elfogyasztása után elmentek a gyár egy másik részébe, ahol összezsúfoltan álltak ágyak, hogy megpihenjenek, ledőljenek kicsit. A kínai munkás nem embernek van nézve, hanem csupán egy feladatelvégző gépnek. Körülbelül annyira vannak embernek nézve, mint a "bio-robotoknak" nevezett szerencsétlenek, akiket először küldtek a felrobbantott Csernobili atomerőműbe...

Van egy elég érdekes és különösen elborult koreai (persze dél-koreai) film, a Cyborg vagyok, amúgy minden oké, amit szinte kötelező megnézni, legalább a film kezdősoraiig, ami szinte teljesen beleégett az emlékezetembe. A főszereplő lány, "nagyszerű", monoton munkát végez egy gyárban, ahol valami elektronikai kütyüket szerelnek össze, és bár a filmben nincs így egyértelműen kimondva, de ismerve a monoton munka lélekölő mivoltát, mondhatjuk akár azt is hogy beleőrül munkájába, és végül egy elmegyógyintézetben köt ki.

[Kép forrása]

"Boldog" kínai munkások a futószalag mögött...

De az olcsóságnak nem csak az emberi lét és méltóság lábbal tiprása az ára. Ennél egy sokkal nagyobb és égetőbb probléma árát kell megfizetnünk - hiszen, talán nem véletlen, de jelenleg Kína a legszennyezettebb ország. Nem véletlen, hogy Pekingben hatalmas a szmog, és a legtöbb nagyvárosban az emberek maszkot viselnek, hogy kicsit elviseljék a szmogot. Nem véletlen, hogy olyan szennyezettek a vizek, hogy többmillió hal pusztul el egyetlen szempillantás alatt. És az a jelenet megvan, amikor a turisták paraván előtt fotózkodnak, mert nem lehet pár méterrel arrébb ellátni a szmog miatt?

Ezek szomorú (és még szomorúbb, hogy igaz ...) tények, amiket bizony meg kell fizetnünk az olcsóságért. De ezeket ismerve se legyen senkinek se tévképzete - igenis, az alkotók is Kínából szerzik be az alapanyagaikat. Ennek oka az, hogy ma már elkerülhetetlen, hiszen szinte tényleg minden Kínában készült. Ha bármelyik alkotónak végignéznénk az alapanyagainak a származási helyét, szerintem 99,9%-uk kelet-ázsiai lenne. Az enyémek többsége is az. Kína, Thaiföld, Korea, stb, stb. Szinte az összes Kelet-Ázsiai országot fel lehetne sorolni. Sajnos ez bizony megkerülhetetlen.

És amikor azt gondolnátok, hogy nem lehet már más indokom a magyar kézműves termék választása mellett, akkor tévedtek, mert bizony még mindig van. És ez talán a legfontosabb - a GARANCIA. Nem mondom, a Banggood és az eBay is eléggé vásárló-barát ebben a tekintetben, hiszen pénzvisszafizetési garancia van mind a két helyen, DE mégis. Mindig mondom, hogy az eBay lutri (a Bangood talán annyira nem, de ott is bele lehet nyúlni a dolgokba, érdemes ott olyan dolgot venni, amit már többen megvettek, írtak róla véleményt, posztoltak róla képet, stb.). eBay ilyen szempontból elég buta, ott ugye csak az eladó %-os feedbackjét látjuk, de köszönhetően a Feedback Selectornak ott is rákereshetünk 1-1 itemre, kivéve ha az újra lett listázva, mert akkor a korábbi feedbackek elvesznek.

[Forrás]

Végül, de nem utoljára egy érdekes jelenségre hívnám fel a figyelmet, ami talán kicsit eltér a bejegyzés témájától. Sorra futok bele olyan oldalakba, ahol borzalmasan túlárazott eBay-es termékeket árulnak, néha dupla-tripla árért. Sokszor belefutni olyanba is, hogy ezeket a kínai termékeket kimondottan kézműveseknek szánt területen árusítják (lásd Meska...), ami hát eléggé furcsa, mert szerintem abszolút ellentmond egy kézműves bolt szellemiségének. Azt tudom javasolni, hogy csak saját képpel rendelkező embertől vásároljatok. Minőséggel kapcsolatban biztos nem fogtok csalódni a kínaihoz képest, sőt :) !

És azt hiszem ezzel le is zárom a soraimat, hiszen már szinte mindent leírtam, amit ehhez a témához szerettem volna elmondani, legalábbis remélem, hogy nem maradt ki semmi :) .

Amikor felnő egy denevér - avagy megküzdési stratégiák CorpGoth-oknak és UniversityGoth-oknak

Mert bizony eljön az az idő, amikor az ember lánya "felnő", és a trugoth denevérből bizony CorpGoth lesz (vagy valami hasonló). Ha olvassátok a többi gothbloggert, akkor hasonló témával a napokban Annie-nél találkozhattatok [Link], illetve egy választ olvashattatok Trish-nél [Link], aki egy másik posztjában egy kicsit másik oldalról közelíti meg a kérdést [Link]. Be kell valljam, eredetileg nem akartam hozzászólni a témához, de ahogy ma felkeltem, úgy éreztem le kell írnom a saját nézőpontomat is. Nos, erről készült ez a picit hosszabb bejegyzés :) .

[Forrás]

Mikor már közelítettem a 18-hoz, anyám leült velem szembe és azt mondta "Mikor elkezdődött nálad ez a 'fekete-korszak', a kolléganőim azt mondták, ne aggódjak, 16 éves korodra kinövöd, és akkor majd teljesen rózsaszínben leszel, miniszoknyát fogsz hordani, stb. Van egy olyan érzésem, hogy nálad ez már kimarad". És hát bizony valóban kimaradt ez nálam, vagy még várat magára... :)

Közel a fél-ötvenhez (fél év sincs és betöltöm T_T ...) bizony az ember már nyugodt szívvel mondhatja, hogy ha visszatekint, akkor fiatalabb korában mennyivel másabb volt. Mert bizony azok voltunk. 10-15 év telt el azóta, mióta megismerkedtünk a goth stílussal, és talán még fel tudjuk idézni, hogy milyen érzés volt amikor először éreztük úgy, hogy ez a stílus magába fogad, átölel... Mintha hazatértünk volna. Új, hihetetlen emberekkel ismerkedtünk meg, hihetetlen módon bővült a világról alkotott kép a fejünkben, új bandákat, új alstílusokat ismertünk meg. "Babybatként" vámpírokká, vérfarkasokká akartunk válni, vagy bármi más természetfeletti lénnyé, 5 évre rá már goth modellé vagy énekesnővé, hogy mi is gyönyörűek és csodálatosak legyünk.

De jött az érettségi, szakot kellett választani, átgondolni, hogy mit is akarunk csinálni az életünkben, miből akarunk megélni. Akkor és ott jöhetett el az a pillanat, amikor az agyunkat elborító rózsaszín köd kicsit felszállt (kinél többé, kinél kevésbé). Eljött az a korszak, amikor a kényelem felülírta a szépséget - hamarabb húztunk fel egy szép inget, mint egy csipkefűzőt.

Amikor felvettek az egyetemre, arra gondoltam, hogy milyen király, végre azt csinálhatok amit akarok, végre azt húzok fel amit akarok (a szüleim, főleg apám eléggé lekorlátozták ezt, páran talán ismeritek azt a sztorit, amikor fogta és kidobta az összes fekete ruhám...), olyan csipkecsodákba fogok járni, mint még sose, olyan fűzőim lesznek, hogy mindenki csodájára fog járni. Eljött a szeptember, és ahogy álltam a ruháim előtt arra jutottam, hogy ésszerűnek kell lennem. Nem törhetek rá rögtön az emberekre, azokra, akikkel a következő 3-4 évet fogom tölteni, a fokozatosság a lényeg. Így csipkecsodák és feltűnő kiegészítők helyett egy egyszerű szoknyát és még egyszerűbb felsőt viseltem. Mert bizony, tetszik, nem tetszik, az igazán gyönyörűen felöltözött goth lány egy kívülálló számára túl sok misztériumot rejteget, távolságtartónak és megközelíthetetlennek hat. Ha új emberekkel akarsz megismerkedni (és nem épp egy goth találkozóra készülsz), akkor bizony ez nem túl előnyös. De betartva a fokozatosságot, azt kell mondjam, hogy úgy érzem meglepően jól be tudtam illeszkedni, és el tudtam magam fogadtatni (még egy olyan sráccal is, aki első vagy második napon kijelentette, hogy ő "utálja a darkokat" - egy-két évre rá már baromi jókat tudtunk dumálni).

A legfontosabb tanulság ebből tehát az, hogy ne akarj ajtóstul rontani a házba. Mutasd meg ki vagy, hisz' más úgyse tudsz lenni, de ne úgy öltözz fel mintha a WGT-re mennél.  Egyébként félreértés ne essék, húztam én fel fűzőt is az egyetemen, igaz később, valamikor a 2. év felénél. A szoknya mondjuk alap volt :) ...

[Forrás]

A másik nagy változást az öltözködésemben a BA és az MA közötti időszak hozta meg, amikor is dolgoztam egy fél évet, családsegítőként egy Gyermekjóléti Szolgálatnál. Mivel biciklivel jártam be, el kellett hagynom a szoknyákat (főleg miután a biciklim letépte a csipke alját a legszebb szoknyámnak T_T ...), így betörtek az életembe a nadrágok. A sors furcsa akarata szerint egyébként még ma is tart a nadrág-őrület, de egyre nehezebb, sima fekete farmert találni :( ... Szóval, visszatérve a munkához. Bár egy családsegítő nem tipikusan CorpGoth - hiszen, a szociális munka egyik alapja, hogy ne öltözz fel kiskosztümbe, mert egyszerűen távolságtartást sugárzol akkor, és képtelenség konstruktívan együttműködni a klienssel -, rá kellett jönnöm, hogy itt is a legjobb, ha minél egyszerűbb ruhákat húzok fel. Az igazán goth kiegészítőket (pl. halálfejek, csontvázak, denevérek) pedig teljesen el kellett hagynom, hiszen a legtöbb ügyfél cigány származású volt (tetszik, nem tetszik, ez az igazság, van aki ezt nem meri leírni, kimondani, de ha a CKÖ (Cigány Közösségi Önkormányzat) elnöke ezt mondja, akkor szerintem az egyáltalán nem stigmatizáló), róluk pedig tudjuk hogy borzalmasan babonásak, akkor nem túl szerencsés választás egy ilyen kiegészítőt viselni. Így jutottam el a semleges, "politikailag korrekt" ruhákig és kiegészítőkig. Mert bizony van olyan szakma, ahol ez a fontos, és látszólag működött is, ugyanis a klienseim megbíztak bennem, nem vették úgy hogy "cseszegetem" őket. Bár azt mondják, hogy a szociális szférában nem érzed sosem, hogy mikor vagy jó, nincs visszajelzés, én mégis sokat kaptam vissza. Igaz, lehet sokat segített az elkötelezettségem, az odaadásom, illetve az hogy nem voltam/vagyok kiégve, de ez már egy másik történet (szerintem erről is lesz blogposzt egyszer).

Tavaly ilyenkor, mikor megtudtam, hogy bekerültem MA-ra (emlékszem, sírtam, amikor megtudtam.. ültünk a TV előtt, a rendszer persze le volt halva, én meg se tudtam nyitni az oldalt, és a TV-ben a sors akarata miatt pont az ELTE ÁJK-t nyitották meg, és láttam hogy 92 pont volt az alsó határ, nekem meg 99 volt... hát, a hihetetlen megkönnyebbüléstől zokogtam... túl magas volt bennem a feszültség... ilyen ez az iskola!), nagyon izgatott lettem. Tudtam, hogy elölről kell kezdenem, amit BA-n, és a munkában (meg igazából gimi-ben is, csak más kérdés, hogy ott természetesen zajlott le a folyamat, hiszen akkor kezdtem igazán goth-á válni).

Mindig volt egy olyan gyermeteg elképzelésem, hogy az Egyetem az az elme fellegvára, ott a szabad gondolkodású emberek megváltják a világot. Nos, ez a BA-n és az MA-n is kiderült, hogy úgy baromság ahogy vagy (ha végeztem az MA-val szerintem erről is lesz egy poszt...). Bizony, sajnos az egyetemeken is rengeteg korlátozott gondolkodású ember van, és nem csak a tanárokra gondolok. Én kis bolond naív azt gondoltam, hogy MA-n már abszolút nem lesz semmi gond, hiszen sokan a BA-t csak szülői nyomásra csinálják meg (nem mellesleg, sokan az MA-t is ...), de MA-n már egy szűrt társaság van, tele értelmes emberekkel. Hűűű, hogy én mekkorát tévedtem ezzel kapcsolatban!

Az emberek bizony borzalmasan könnyen ítélkeznek. Nem érdekli őket, hogy ki vagy, honnan jöttél, sokan abból mondanak rólad véleményt ahogy kinézel. Mindegy, hogy kövér vagy, vagy vékony, az a te hibád. Mindegy, hogy mit húzol fel, ha az egy picikét is előnytelen neked, akkor az a te hibád. Bármit teszel, bármit mondasz, akkor hülye vagy és az a te hibád. Van egy viszonylag értelmes lány, legalábbis a többséghez képest (most ezt nem a nagyképűség mondatja velem, de amikor még mindig a "gimis" témák és problémák vannak jelen egy embernél, amikor még mindig csak a rosszat tudja a másikban meglátni, az nekem annyira nem értelmes... - és ez a mondat picit később ismét feljön!), akit nagyon sokan nem kedvelnek az egyedi, kicsit hipszteres stílusa miatt. Nekem egyébként többé-kevésbé tetszik a stílusa, vannak jópofa ruhái, de sokan - köztük egyik közelebbi barátom is -, szimplán leszólta, mikor Batmanes cicagatyában, Batmanes cipőben és Batmanes pólóban jelent meg. "De most komolyan, hogy tudod őt komolyan venni? Sehogy!" - szó szerint így hangzott el a közelebbi barátom kommentje a ruháját illetően. Ugyanezen két személyről van szó abban a történetben is, amikor is a közelebbi barátom mesélte nekem, hogy ennek a lánynak a tesója (aki egyébként rendőr) megtiltotta a lánynak, hogy rózsaszínt vegyen fel majd a gyakorlatán (ő is rendőrségnél van most, mint én). "De miért? Mi a baj a rózsaszínnel?" - hangzott tőlem az ártatlan kérdés "Nem a rószaszínnel van baj" így a válasz ".. hanem azzal, hogy az ő rózsaszín ruhái általában Csőrikések, vagy hasonlóak...".

[Forrás]

Az egyedi stílussal nincs semmi baj, sőt. A változatosság gyönyörködtet, de azt sajnos el kell ismernünk, hogy bizony valamit valamiért fel kell áldoznunk. "Megöregedtünk", legalábbis már nem vagyunk tinik. Új problémáink lettek, már nem az a kérdés, hogy miért mosolygott rám úgy az a srác, vagy kéne anyától pénzt kérni, hogy meg tudjam venni ezt-azt. Már komolyabb problémák kerültek a felszínre - már megint egy rohadt csekk..., úristen, már ő is terhes, ő meg férjhez ment, de én még egyiket se akarom (ugye, ugye, a társadalmi nyomás!). És bizony itt jön fel az a probléma is, miszerint hogyan legyek önmagam, és hogyan álljak egyszerre helyt is? Ez bizony egy nagyon ingoványos mezsgye, ami rengeteg belső dilemmát okoz, rengeteg új problémát vet fel. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet ezzel a kérdéssel megküzdeni, bizony arra nincs jó válasz. Mindenkinek magának kell kitapasztalnia a dolgot, hiszen sokminden függ az egyéni életúttól, a megküzdési stratégiáktól, a befogadó közösségtől (mert pl. egy vallásos, keresztény többségű munkahelyen egészen másképp fogadnak, mint egy ezoterikus újság szerkesztőségében).

A CorpGoth (illetve az általam kreált "UniversityGoth" :D ) egyáltalán nem önmagunk feladásáról szól. Arról a borzalmas tényről szól, hogy az ember prioritásai változnak, hiszen az önmegvalósítás egyik alapja az identitás, ami húszon túl már nem mindig az, hogy melyik banda a kedvenced, hanem az, hogy mit dolgozol, illetve hogy az "álommunkád" végezd (legalábbis bízom benne, hogy ez így fog lenni vagy így van mindenkinél). A CorpGoth ugyanis nem más, mint egy felnőtt denevér.

És ha úgy gondolnátok, hogy nem elég feltűnő egy CorpGoth stílusa, akkor bizony tévedtek. Sokáig én is azt gondoltam, hogy egy CorpGoth - stílusilag - alig különbözik egy átlagos irodistától, de borzalmasan nagyon tévedtem. Talán egy TruGoth-hoz vagy VictorianGoth-hoz képest valóban nem tűnik először annyira feltűnőnek, de ha "saját környezetébe" helyezzük, vagyis egy "perky" irodába, akkor bizony nagyon is kitűnik! Jómagam azt gondotlam, hogy teljesen beleolvadok a többségi társadalomba, szinte már semmi egyedit nem láttam magamban, egészen addig, amíg az első MA-s vizsgaidőszak nem kezdett el közelíteni. Akkor jöttek olyan kérdések, miszerint "Te egyébként ennyire szereted a sötét színeket?", vagy a vizsgák előtti tipikus "De furcsa téged fehérben látni! Pedig milyen jól áll...". Ilyenkor jön rá az ember, hogy bizony még mindig önmaga, de amellett, hogy feltűnést kelt, vagy valamivel kapcsolatban megjegyzik maguknak az emberek, mégis komolyan veszik. Mert bizony a "felnőtt világba lépve", a huszas évek elején-közepén, ennél fontosabb nem igazán van, ugyanis ez fogja megalapozni szinte az egész hátralévő életed, hiszen ettől függ, hogy hogy tekintenek rád az emberek - többek között azok is, akiknél állás-interjúzol majd.

(Ez a cikk egyébként úgy született, hogy kint ültem a teraszon és valamelyik hátsó szomszédtól egy valószínűsíthető babybat zenét hallgatott, amit az egész környék hallgat :))) ...  )

[Forrás]

Hétvégi "nagymunka" :) - avagy egy tökéletes hétvége számomra

Ha hétvége, akkor egy kis lazítás :) - és ha lazítás, akkor nálam alkotás. Végre volt egy hétvégém, ami nem a tanulásról szólt, mert bizony hiába a kánikula, meg hiába fagyi-szezon, bizony a vizsgaidőszak még tart, tehát az elmúlt jó pár hétvégém a tanulásról szólt. Ám most több mint egy hét volt két vizsgám között (így tudtam csak felvenni), így úgy döntöttem, hogy ezen a hétvégén nem vagyok hajlandó se könyvet, se füzetet, se jegyzetet elővenni, csak pihenni.

Persze ebben az egészben kapóra jött az is, hogy mindenfélét beszereztem az elmúlt napokban (Link ; Link) , ezért is valósulhatott meg, hogy a Jysk-ben vett vásznakra rögtön festettem is :) . Mikor a vásznakat megvettem, a Kedves csak annyit kérdezett hogy "És mit fogsz rá festeni?" én meg csak annyit mondtam neki "Fákat. Fákat akarok festeni". Nos, ezt meg is valósítottam némiképp.

Az egyik képemen egy sakura-fa látható. Elég nehéz volt "színátmenetesre" festeni a szirmokat, de azt hiszem elég jól sikerült :) ... Mikor a Kedves meglátta csak ennyit kérdezett "Ezt is te festetted?". Ez egy amolyan elismerő kérdés volt tőle, meg is örültem neki, hogy nem nézné ki, hogy ez az én művem :D . Pedig az ^^... Igaz, megbeszétlük, hogy neki furcsa, hogy felül fehér, alul sötét, de mondtam neki, hogy én úgy gondoltam, hogy a kép döntve van, és az egyik fele fehér, a másik szürke. De hát ez a szép a művészetben, mindenki másképp látja :) ...

A másik képemmel viszont "több gondom" van, ugyanis egyáltalán nem érzem befejezettnek, de nem tudom, hogy mi kellene még rá. Valami "élet", csak még nem jöttem rá, hogy milyen formában, vagy hogy mi. Annyi bizonyos, hogy állatokban baromi béna vagyok, egyedül fákat tudok festeni :D ... Szóval, vagy valami virág kell rá, vagy valami levél.

De persze - mint tudjátok - nálam az alkotás főleg ékszerek formájában szokott megnyílvánulni, és bizony ez most sem volt másképp :) .. Készült jó pár szépség, jó sok új technikát kipróbáltam, sok új ötletet felhasználtam.

Ez itt a "készülők" tömege. Általában a festéseket, ragasztásokat, száradásokat egy kartonon szoktam végezni, ami pont akkora mint az egyik kis tálcám [Link] , gond csak akkor szokott adódni, ha nagy a "tumultus" :) ...

Ha már újdonságok - pinteresten láttam meg egy szépséget [Link] , ami annyira megtetszett, hogy muszáj volt valami hasonlót nekem is alkotnom :) ... Elő is az üveglencséket, rá a csillogós körömlakk, ha megszáradt, jöhet a gyurma ;) ! És taaa-daaa! Kis cukiság kész is :) ...

De persze készült még jó pár másik dolog is, amiket meg folyamatosan fogok mutogatni :) ...

Nos, ilyen számomra egy tökéletes hétvége. Alkotás, alkotás hátán, az ember lánya számára szinte megszűnik a világ, nincs már több gondolat, nincs már több probléma, nincs már több vizsga, csak a lélek szárnyal szabadon :) ...

Munkás, dolgos, tökéletes hétvége!

Valentín nap

Számomra a valentín nap inkább a szeretet, mint a szerelem ünnepe :) ... Ilyenkor nem az van, hogy szétnyáladzom a másikat, hanem inkább sütök valami finomat azoknak, akik körülöttem van. Idén muffin készült, persze csokis, epermázzal, és egy kis tetővel :) ...

BOLDOG VALENTIN NAPOT KÍVÁNOK MINDENKINEK! 

A tető egyébként nem bonyolult - óvatosan levágjuk a muffin tetejét, majd egy kis szív alakú sütikivágót használva ilyen kis cuki szivet csinálunk a levágott részből :) . Eredeti recept alapján a külseje maradt volna meg, nekem sajnos mindnél eltört, viszont a belsejük gyönyörű maradt, így inkább azt tettem rá :) ...

"Te tehetsz róla"

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, de annyi minden motoszkált bennem, hogy úgy döntöttem nem tartom magamban, úgyis régebben volt pár véleményleírós posztom, amik mára eléggé elmaradtak :) ...

A téma elég kényes, főleg a mai Magyarországon - hogyan közelítsük meg a szexuális erőszak kérdését? És persze nem csak mi, egyszerű polgárok, hanem hogyan közelítse meg egy bíró, egy rendőr a kérdést - pontosabban hogyan közelítse meg a bíróság és a rendőrség a kérdést. Mert szerintem, ahogy a rendőrség új "botrány"-kisfilmjében sikerült körüljárniuk a témát szimplán nem helyes, sőt... azok az ókori törvények jutnak eszembe róla, hogy ha nem sikítasz a városhatáron belül, akkor nem is megeőrszakoltak, hanem házasságtörést követtél el, meg leszel kövezve. Magyarán szólva egy hatalmas visszalépés a társadalmi fejlődésben.

Eleve baromi hátul jár a társadalmunk, főleg a szemléletmódokban. Van erről egy teóriám - ha a mozgólépcsőn mindenki majd a jobb oldalon fog állni, akkor már "európai" társadalomnak hívhatjuk magunkat. Mert hogy ez Európában így van. Aki sietne, az szépen felrohan a bal oldalon, a ráérsőek pedig szépen beállnak jobb oldalra. Ez "odakint" nem jelent gondot. Itthon még én érzem magam rosszul, ha sietek, és úgy kell elnézést kérnem mindenkitől, hogy bocsi, álljál már odébb... körülbelül, mint itt a bicikliút-gyalogút kérdése. Van egy szakasz ahogy jössz be a faluba, hogy a gyalogút jobbra, a bicikliút balra van az úttól. A legtöbb gyalogossal nincs is baj, szépen átmennek a gyalogútra, a bicikliske meg mehetnek a bicikliúton. De vannak páran, akik kikészítenek - azzal nem is lenne bajom, ha 1-2 gyalogos lézengene a bicikliúton, de amikor 2-en mennek egymás mellett (értsd. te melettük biciklivel sehogy se férsz el) , és te rájukcsengetsz, hogy elférj, és még ők vannak mégsértődve, hogy hogy merészeltél rájukcsengetni... Na, az kiborít.

Visszatérve az eredeti témához, a kisfilmhez. Nem tudom hányan láttátok, hányan nem (aki nem látta, ne is nézze meg, kímélje meg magát attól, hogy felmenjen benne a pumpa, mert bennem borzalmasan felment), de pár dolgot leszögezhetünk:
- a szexuális erőszak NEM az áldozat hibája
- az erőszaktevő NEM nézi az öltözködést

Az alkohol már más kérdés. Úgy gondolom, nem vethetjük rá senkire se a követ azért, mert egy buliban megiszik 2-3 röviditalt, de tény és való, hogy az ivás megnöveli az áldozattá válás lehetőségét - nem csak az erőszak terén! Hiszen, ha valaki kidől részegen egy köztéri padon, akkor őt sokkal könnyebb kizsebelni, vagy épp megerőszakolni, mint egy olyat, aki csak "jókedvű" az italtól.  Szerintem mindenki ismeri egy bizonyos kor fölött a határait, így tudja hogy mennyit ihat, mennyit nem, ez az egyéni felelősség egyik kérdése.

De mégis, mi az hogy Te Tehetsz Róla? Ki lesz vetítve ez minden bűncselekményre, és majd azt mondjuk, hogy a te hibád hogy betörtek a lakásodba, a te hibád hogy ellopták a mobilod, a biciklid, a te hibád hogy leszúrtak, mert nem adtad át a pénztárcádat. És mivel a te hibád, ezért a rendőrség felelőssége már el is illant, nekik itt nincs dolguk, oldd meg magad, ha már a fejedre hoztad a bajt.

No és az elkövető? A kisfilm egyetlen pozitívuma, hogy "arctalan, sötétben meghúzódó, teljesen átlagos" alaknak jeleníti meg, így könnyen kimondhatjuk, hogy vigyázzatok lányok, bárki lehet elkövető. És ennyi.

Feltenném a kérdést, hogy most akkor mi van? Aki bántja egy embertársát, annak nincs semmi felelőssége? Ő ússza meg, hiszen a lány provokálta ki, hogy bántsák? És a kisfilm által üzent logikán továbbindulva, dögöljek meg, mert pénzt keresek, és van saját házam, amiben a nagy nehezen összekuporgatott értékeim vannak, ami igazából ezek szerint szabad préda mindenkinek? És ha már szexuális erőszak, a kisgyereket hibáztatjuk akkor, ha egy pedofil elkapta? Vagy hogy működik most ez?

Felháborító ez az egész, főleg hogy egy olyan szerv üzeni ezt, mint a rendőrség. Tényleg nem tudom, hogy nem brainstormingoltak efölött a kérdés fölött, hogy fiúk, lányok, durva dolog ez, hogy lehetne valami ütőset alkotni? Egyáltalán ki találta ki azt, hogy "Te tehetsz róla" ... ?! Miért nem maradhatott volna meg csak a "Tehetsz ellene" vagy esetleg valami olyasmi, hogy "Vigyázz magadra". Körülbelül minden jobb lett volna ennél. Az áldozat hibáztatása undorító dolog. Egyetlen egy hozadéka lesz ennek - még kevesebben fognak a rendőrséghez fordulni (így is baromi nagy a látencia a szexuális bűncselekmények körében). Komolyan felteszem a kérdés, hogy mi van ha ez is volt a cél? Mert egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ki volt az, aki úgy gondolta, hogy egy ilyen "alkotás" megfelel egy prevenciós filmnek.

Úgy gondolom, hogy ez a kisfilm, és a most már köré gyűrűsödő botrány cseppet sem javított az emberek rendőrséghez való hozzállásán. Azt pedig jól tudjuk, abban a társadalomban, ahol nem tisztelik a rendőrséget, ahol elveszett a hit a rendfenntartásban, ott bizony megemelkedik a bűnözés.

És a nők továbbra is félnek. Mert hogy félnek. Nem mondják ki, mert nincs megfelelő csatorna, ezért csak bizalmas pillanatokban, nagyritkán, egymásnak árulják el a félelmeiket. És hogy ne félnének egy olyan társadalomban, ahol van rá esély, hogy a férjük/barátjuk megveri őket, és azt se tudják, hogy hova forduljanak, és hogy ne félnének egy olyan társadalomban, ahol ha megeőrszakolják őket, akkor az egyetlen szerv, ahová fordulhatnak azt mondja nekik, hogy "Te tehetsz róla".

Fájdalmas, ha engem kérdeztek, hogy egy ilyet meg kellett élnünk. És persze, mondhatja azt bárki, hogy jó, jó, de azért nem délafrikában élünk, ahol már egy "anti-rape" szerkentyűt hordanak a nők magukban (ami hasonló egy tamponhoz, ám ha megtámadnak, akkor tüskéivel belemar a férfiba). Tény, hogy nálunk nincs annyi erőszak, mint ott, de attól még van. És még csak a tényleges behatolással járó erőszakról beszéltünk, az egyéb támadásokról nem. Mert bizony hallani olyan esetekről, hogy a lány nyugodtan sétált az utcán, egy vadidegen férfi odalép hozzá, és megfogdossa, és még undorítóbb dolgok. Ők is kiprovokálták? Mégis mivel? Azzal, hogy élnek? Azzal, hogy épp arra volt dolguk? Magyarázza ezt meg nekem, kérem, valaki ...

És itt jön fel az, hogy állítólag a miénk egy modern, európai társadalom... Egy olyanban ez a bejegyzés nem született volna meg.

(elnézést az esetleges félreütésekért, értelmetlen mondatokért, enyhén szólva méregtől elborult elmeállapotban írtam meg ezt)

Az utolsó fél év ...

Nagyon-nagyon furcsa, de bizony ide is eljutottam - az utolsó fél évemet, pontosabban az utolsó heteimet töltöm a Zegyetemen. Ami még ennél is furcsább, hogy a blog mondhatni velem volt ezalatt a 7 félév alatt, hiszen a szóbeli érettségi előtt kezdtem el írni (fúhhh, de rég volt az is már!), és a legtöbb bejegyzés értelem szerűen így a Zegyetemi évek alatt íródott :))) ...

És bizony az elmúlt félév "csendességének" fő oka is a Zegyetem volt, értve itt a szakdolgozatírást és a félévi nagygyakorlatot. És bizony, kész a szakdolgozat, és bizony már le is adtam, és nekem nagyon-nagyon tetszik :)))) ... Bár, szerintem ez egy olyan téma, ami szinte csak nekem tetszik :D (Adalékok a Kiskunhalasi járás gyermekvédelmi jellemzőihez volt a címem).

És most? És most készülök a szakdolgozatom elő-védésére, meg természetesen az államvizsgára. És a diplomaosztóra. Mert ha a szakdolgozatom nem dobják kukába mondván hogy ez kaki :D (remélem nem ...), és az államvizsgán is helyt állok és élesben is megvédem a kis irományom (ami egyébként a maximális 50 oldalt simogatja, annyit tudtam róla írni :D ) , akkor bizony februárban felhúzom a talárt és a fehér kesztyűt ... Remélem. Azért remélem, mert baromi szomorú módon, állati nagy kavarás van ezzel, és bizony a TO-s néniknek még mindig nincs se szívük, se lelkük. Az ő véleményük szerint ugyanis ez a februári diplomaosztó "nem egy fontos dolog"... Annak biztos nem, aki csúszik, vagy nincs nyelvvizsgája - de aki egy 3,5 éves képzésben vett részt? Neki ez igenis nagy dolog .... TO-s nénik, növesszetek szívet!!!!

Visszagondolva a "kezdetekre" eszembe jut, hogy milyen izgalommal vártam az első napokat, hogy lássam kik vannak ott, kikkel kell nekem ennyi időt eltölteni :D ... Az is vicces volt, amikor beiratkozáson leült elém egy csaj, kért egy tollat, adtam neki, majd megkérdeztem, hogy nem ülhetnék-e mellé, mert egyedül ültem a sorban még, és elkezdtünk dumálni és kiderült hogy szaktársak leszünk :D ...

Vagy amikor először realizálódott bennem, hogy az egyetemi "horrorsztorik" nem viccek, és már az első félében egy ilyenből és egy rakat hozzá tartozó jegyzetből kellett felkészülnöm egyetlen vizsgámra :D ...

Amikor végre először lett "dejóó" színű a hajam (amit egyébként egy ideje - anyagi okok miatt - már nem festek...)

A rengeteg-sütés főzés lányokkal :) ...

 "Próbálgassunk ronda cipőket!" :D

 Felejthetetlen TALP, az általunk szervezett jótékonysági koncert :)

A barátaim, barátnőim diplomaosztói (akik 2-3 éves képzésekben vettek részt)

Vicces iskolai kurzusok és feladatok amiket sokszor egymásnak tartottunk ... Itt Rita barátnőmmel rajzoltunk egy napot, egy fát, egy házat és egy kutyát, úgy hogy közösen fogtunk egy tollat :D ... Nem kicsit volt vicces.

... és milyen szép lett! :D

... a JuGyu Klubbozások (a 3. kép a női WC :D ) ...

 ... és persze szerelmem, akit bár nem szó szerint a Zegyetemtől kaptam, de mégis csak ebben az időszakban ismertem meg :))) ... "Meg hát... tudod... a Péter női párja a Petra" :)))

És még körülbelül ötszázezercsillió pillanat, amikről nem készült kép :) ...

... Jó volt, szép volt... 

 ... Hiányozni fog :)

De persze vannak terveim, kismillió terv. Hogy mi fog belőlük megvalósulni? Jó kérdés. Remélem a legtöbb :) ...

Egyébként, 1-2 részletet majd lehet hozok a szakdolgozatomból (pl. a magyarországi gyermekvédelem történetét).

Inspirációs dömping

Igaz, amit a buszablakokról mondanak - tényleg beindítja az ember kis fejét.

Hihetetlen inspiráció-dömping zúdolt rám...

Hogy mi a 'gond'? Az alapanyagok még repülnek csak felém, ráadásul kezdődik a zéhá-beadandó-vizsgaidőszak, így - mivel nagyobb projektekről van szó - várnom kell nyárig :( ...

De nem baj, erre való az Inspirációs-füzetke, amibe csak gyűlnek és gyűlnek a bejegyzések :) ...

Ráadásul lehet ezekből tutorialt is csinálok ^^... Hajj, de várom már a nyarat :))) !!!

A rendelés egy betegség :D ...

Észrevettem, hogy minden egyes rendelésemnél többet és többet rendelek.... Ez vicces, a pénztárcámnak szomorú :D .... (sajnos egyik 2012-es rendelésemről se csináltam "összesített" képet, pedig úgy sokkal jobb lett volna :( )

A rendelésekről írt postjaim itt olvashatjátok el: Rendelés.

Állapot-felmérésen jártam...

Tegnap szólt az egyik tanárunk, hogy aki akar, az mehet ingyenesen állapotfelmérő-vizsgálatra, ahol megtudhatja hogy mennyire egészséges, hány évesek a vénái, stb. Úgy voltunk vele, ha már van ilyen - ráadásul ingyen -, akkor miért is ne?

Nem mondom, sok olyan dolgot hallottam, amit eddig is tudtam - pl, hogy állásnál/járásnál főleg a sarkaimat terhelem, azok közül is inkább a balt. Ezt tudom sajnos, a sokszor hordott cipőim sarkán is látszik.

Megtudtam, hogy a testem zsírjának 41%-a a derekamon van. Furcsa lehet, de ez valahogy megnyugtatott, mert én eddig azt hittem hogy főleg a combomon, fenekemen található, és az itt lévő "zsírt" nem találom legyőzhetetlennek, szóval... Lesz itt még jobb eredmény is :)))) .

Azt is megtudtam, hogy "körte" és "alma" közül én inkább a körte vagyok, akik a combjukra híznak. Sajnos ezt is tudtam ^^". Az "almák" a hasukra szednek fel.

Kicsit nyugtalanító, hogy a vénáim idősebbek, mint én... Pedig nem is cigizem. Igaz, ez betudható a viszonylag magas vérnyomásomnak, ami sajnos szintén tudott tényező.

Ami még furcsa volt, hogy általában 180-179 centi szoktam lenni, és 4 órakkor, amikor megmértek, már "csak" 177 centi voltam. Igaz, ez egy egész napos suliban görnyedés után történt.

Szó, mi szó, érdekes volt ez a mérés, elgondolkodtatott pár dologról, megint pár dologról meg megnyugtatott. Kicsit féltem ugyanis, hogy "rosszabb" állapotban vagyok, mint ami kijött a vizsgálatok alapján, pedig szerintem az egészségi állapotomat nem nézem pesszimistán. Annyi bizonyos, hogy elindultam egy viszonylag jó úton, ahonnan nem szabad letérnem, és akkor nem lesz itt gond ... remélem! :D

Újra itthon ^^ / Home again ^^

Vége a nyaralásnak, csúszok a dolgaimmal :D , pedig rengeteget dolgoztam előre... De nem eleget :) ... Így, a következő héten megpróbálok pótolni, főleg amíg nem indul az oskola :))) ... Semmi sem állíthat meg!

My summer tour just finished, and I late with my stuffs :D, in turn, I worked a lot in advance... But not enough :) ... So, in the next week I going to supplement, until the school won't start :))) ... Nothing can stop me now! 

Tervek

Annyi, de annyi mindent terveztem be nyárra, hogy lassan listát kellene róla írnom... No, meg a bank is rámszakadhatna :D ... Nyáron jó pár házfelújítós poszttal fogok szerintem jönni.

Élek még...

... csak nem látszik :)
Sajnos hanyagolom a blogolást, nagyon rosszul is érzem magam miatta :((( , de most ha nem zéhára tanulok, akkor beadandót írok. Kicsit fárasztó, de túl lehet élni :) .
Ráadásul egy apró fordulópont is bekövetkezett a kis életemben - megvettem életem első laptopját ^^! Mármint, eddig is laptopról írtam, de azokat mindig kaptam/örököltem. Szegény kis laptopocskára pedig még nem mentettem át a mutatható dolgokat a másik laptopról, de tervezem hogy átmentem a dolgokat, hogy ne csak az üresség tátongjon itt... :)

Az Iskola és a Téglagyár, plusz még pár gondolat

Egy nagyon érdekes felmérést ismertem meg ma az egyik órámon - a felmérés lényege az volt, hogy (talán angol, az sajnos nem derült ki teljesen) diákokat megkérték, hogy egy szinonimát mondjanak az "Iskolára" - hogy mi nekik az. A rengeteg szinonimát a kutatók 4 ágba sorolták - Erődítmény (pl. vár, erőd, stb.), Emberi lakhely (pl. lakóház, panelház, kastély, stb.), Állati lakhely (pl. ketrec, hangyaboly, stb.) és Intézmény (pl. Szórakozóhely, Börtön, stb.).

Ezt egyébként az egyik szaktársnőm ismertette meg velünk, és nagyon érdekesen találta ki. Felírta a négy "kategóriát" a táblára, és kis post-it-ekre pedig a szinonímákat, négy embert kiválasztva pedig megkért hogy tegyék fel a post-iteket, hogy ők a négy közül hová sorolnák. Én is jelentkeztem egynek. Miután felpakoltuk a post-iteket (amiket többé-kevésbé jó helyre tettünk, kivéve a Kastélyt, mert mi azt először az Erődítményhez tettük, de kiderült hogy az Emberi lakhely-hez kellene sorolni), el kellett mondanunk, hogy hová melyiket soroltuk, és hogy vajon miért pont azok kerültek oda.

A legnagyobb kupacot kaptam ki, az "Intézményeket" - olyanok kerültek ide, mint a Kórház, Múzeum, Kiállítási terem, Szórakozóhely, Börtön, Intézet, és a Téglagyár. Az olyan szinonimák, mint pl. Kórház meg Intézet, talán még érthető is - elidegenítő, kényelmetlen érzést okoz. A Múzeum, Kiállítási terem is viszonylag érthető, hiszen sok iskolában vannak vitrinek, illetve kötöttek a szabályok, esetleg 1-2 iskola még ki is nézhet úgy mint egy Múzeum. De mi van a Téglagyárral?

Tudjátok nekem mi jutott eszembe? We don't need no education, We dont need no thought control...

Mi más juthatott volna eszembe, mint a Pink Floyd? Ez, a kemény szövegű, szívhez szóló zene és szöveg? Így hát ez volt a válaszom. A Téglagyár szerintem a Pink Floyd miatt került ide - mármint, amit ez a zene mondd; az iskola kegyetlenül le tudja korlátozni a kreatív elmét (főleg az akkori Angliában), korlátok közé szorítja be a gyermeket (főleg ha nem megfelelő), és ahogy a klip is mutatja - egy "húsdaráló". A tanárnak akkor van könnyű feladata, ha egyszer kell elmagyarázni neki mindent, és ha mindenki osztja a véleményét. Van olyan tanár, aki ezt a vonulatot szereti. Szép, régi, "poroszos" oktatás ez, és nem is áll olyan messze még tőlünk időben, amikor a balkezes gyerekeket jobbkezességre kényszerítették...

Az angol oktatási rendszer rettenetesen rossz volt a '70-es években (a munkáspárt sok reformot vezetett be az esélyegyenlőség jegyében, melyek elvei minden bizonnyal nem kérdőjelezhetőek meg, de a gyakorlatban ezek nem épp pozitívan jelentek meg). Sokan hamar otthagyták az iskolát, és képtelenek voltak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, így lényegében az iskola munkanélkülieket "termelt ki" - a szociológusok pl, akik a goth szubkultúrával foglalkoznak, gyakran úgy említik meg ezt a goth kialakulásának egyik alapjául (ITT), hiszen a kétségbeesett, elkeseredett embereknek kellett valami "mentsvár", és ezekben a zenékben érzéseikre leltek rá.

Ugorjunk egy ici-picit, hiszen a 70-es éveknek vége, és az órán is telt az idő :) ... Maradt még pár perc a szemináriumunk végén, és a tanárunk javasolta, hogy párokban beszéljük meg, hogy szerettünk-e iskolába járni vagy sem, egyáltalán hogyan viszonyultunk a dolgokhoz. Mikor megbeszéltük, megkérdezett pár embert - számomra megdöbbentő volt, hogy az összes (véletlenszerűen) megkérdezett szaktársam azt válaszolta, hogy nem szeretett iskolába járni, ki ez, ki az miatt. A lényeg, ami megváltoztathatatlan, hogy nem szerettünk suliba járni. Pedig már itt ülünk az egyetemen, jómagam 15 éve állok valamilyen intézménnyel tanulói jogviszonyban (ráadásul még bölcsis és ovis is voltam.... lassan 20 éve intézménybe járok :D ... fúdedurva...), de mégsem szerettük.

Tényleg fura volt, mert szerintem erre az ember nem gondolna. A legtöbbünk azt mondta egyébként, hogy valamelyik tanárral volt gondja (vagy mindegyikkel), illetve a túlzott kötöttség sem tetszett sokunknak. Be kell valljam, én szerettem a sulit. Igaz, ha "suli"-ról van szó, nekem mindig az általános iskolám ugrik be, sose a gimi. A gimit annyira talán már nem is szerettem, de ha nem lett volna matek és fizika óra, akkor egyenesen imádtam volna az iskolát, főleg a magyar és angol órákat :)))) ...

Gyakran volt egy olyan vágyam (5-től kezdve), hogy milyen jó lenne, ha mi választhatnánk meg, hogy mit tanulunk; aki (ez volt az én vágyam ^^) nem szerette a matekot, az helyette járhatott volna magyar órára, vagy angolra, esetleg rajzra. Ő választhatta ki, nem volt kötelezve arra, hogy járjon be erre vagy arra az órára, csak a kötelező órakeret lenne megadva. Álom, álom, édes álom! Pedig mennyire imádtam volna, ha egész nap rajzórám lett volna :) ! Vagy angol. Azt imádtam volna!

Megdöbbentő volt az is, hogy amikor a "párom" mondta (akivel meg kellett tárgyalnom az iskolához fűződő érzelmeit) , hogy sose szerette az iskolát, az ő napja mindig délután négykor kezdődött, amikor "kiszabadult onnan". Megkérdeztem tőle, hogy de nem volt sosem egy olyan tanára vagy egy olyan tantárgy, ami miatt érdemes volt suliba járni, azt válaszolta, hogy de, volt két évig egy magyartanára, akit imádott mindenki. Rengeteg múlik egy tanáron. Hihetetlenül sok.

Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi az az első dolog, amire emlékszem az egyetemről, azt válaszolnám, hogy egy történet, amit az egyik tanárom mesélt el. Adott volt egy kislány, egy pedagógus (jelen esetben óvodapedagógus, de azt hiszem ez nem sokat változtat a lényegen), és egy kétségbe esett szülő. Ugyanis a kislánya egyik nap sírva jött haza, és közölte, hogy soha többé nem akar óvodába járni - persze a legtöbb szülőnek ilyenkor olyasmi jut eszébe, hogy a társai bántották, esetleg kiközösítették a kislányt. Sokkal rosszabb történt. Az óvónéni egyszerűen nem szerette szegényt - és ezt éreztette is vele. Nem volt semmi különösebb alapja, csak a szimpátia, de a kislány lelkileg rengeteget sérült miatta. Miután ezt a történetet elmesélte a tanárunk, a barátnőm azt súgta a fülembe: "Baszki, hogy milyen könnyen el lehet rontani egy gyereket!" - és szerintem ha ezt egy pedagógus csinálja, az kétszer rosszabb, mint ha egy vadidegen.

Mert elméletileg egy pedagógus tisztában van azzal, hogy rá a gyerek felnéz (jobb esetben), tiszteli őt, és főleg a kicsik versengenek a kegyeiért. És ha egy pedagógusként dolgozó emberkének nem szimpatikus egy gyerek "csakúgy, mert", az szerintem egyszerűen nem alkalmas arra, hogy magát pedagógusnak nevezze. Mert túl kellene lépnie a szimpátia kérdésen, és minden gyereket egyformán szeretnie és tolerálnia kellene, hiszen TUDJA (tudnia kellene/illene), hogy bármennyire is elfelejtődik, vagy nem gondolunk rá, de óriási hatással, befolyással van egy kisdiákra. Gondoljunk csak olyan egyszerű dolgokra ennek bizonyításaként ,hogy a gyerekek dicsérik a pedagógust, vagy épp hozzábújnak, megölelik.

És közben mi történik manapság? Senki nem törődik a másikkal. Szintén az Okosítóban hallott eset - négy 12 éven aluli gyermeket (10, 9, 8, 4 évesek voltak) a szüleik, sőt, a nagyapjuk is bántalmazott mind testileg, lelkileg és szexuálisan. Gyomorforgató eset, hihetetlenül torzult családi értékekkel (csúnyán mondva "mindenki mindenkivel, beleértve a kutyát is", ja, és 2010, Magyarország - BAZ megye... talán... - a helyszín). Egy ilyen esetnél, ami ráadásul már évek óta folyt, már megjelennek elég rendesen a gyerekeknél a lelki torzulások. De mi történt? Nos, a történetben először az egyik nagyobb gyereken vettek észre bántalmazásra utaló jeleket - védőnő jelez, gyermekjóléti azt mondja a szülőknek hogy ejjnye-bejjnye, DE nem tesz semmit - még védelembe se vették a gyerekeket! Eltelik egy kis idő, legkisebb gyereken is észreveszik a bántalmazás jeleit -  szerencsére itt már rögtön a gyámhatóság lépet közbe; a gyerekeket rögtön kiemelték a családból, nevelőszülőknél elhelyezték őket. Fél év múlva elmondják a történetük többi részét is - és a 3 bántalmazó bíróság elé kerül (8-tól 10 évig terjedő büntetést is kaphatnak azt hiszem, de én minimum életfogytiglant adnék nekik, szerencsétlen gyermekeik gyógyszeres kezelésre szorulnak a történtek miatt).

A kérdés - miért nem vett észre már korábban senki semmit? A legfájóbb pontom - A gyermekjóléti miért nem tett SEMMIT?! Miért csak egy felszólítást küldött ki a szülőknek, hogy nem kéne bántani a gyereket, még családgondozást sem rendeltek el, semmit... Ilyen nagy csalódást még soha nem éreztem. Főleg, hogy az idei félévi gyakorlatomat egy gyermekjólétiben töltöm... Hihetetlen, vagy inkább érthetetlen történet, ahol nem csak a bántalmazás látható jeleit (konkrétan egy hatalmas zöld és lila foltot a háton) kellett volna észrevenni. De tényleg nincs 2010-ben erre idejük a tanároknak?

Mert sajnos nincs. És fel is tudom őket menteni, hiszen előírt tananyagot kell a gyerekek fejébe tömniük kicsi idő alatt, kevés más dologra van már lehetőség az órán belül.

Annyira szeretném kikérni egy tanár véleményét, aki nem az apukám vagy az anyukám... Mert ők tanárok, mindketten, de azt hiszem náluk képtelen vagyok az objektív látásra, pedig úgy szeretném látni a ma iskoláját; mert így, kívülről és a médiából csak a sok negatív hírt látom, ami elkeseríti a lelkem. Főleg, mert szerintem az iskolában rengeteget alapot tudnak a gyerekek elsajátítani, ami máshol fontos lesz számukra, és máshol nem tudják majd magukévá tenni. De lehet azért mondom ezt, mert túl idealista vagyok :)))) ...

Azt hiszem rengeteget lehetne azon veszekedni, hogy ki rontott el, mikor és mit, vagy hogy egyáltalán volt-e valaha "jó"? Ki tudja. Tökéletes iskola nem létezik. Vagy ha igen, akkor még kicsit kutatnunk kell, hogy ráleljünk. Gyakran eszembe jut a Cat Street nevezetű mangában megjelenő "szabad iskola" - ahová akkor térsz be, amikor akarsz, azt tanulsz, amit akarsz, nem számít hogy ki vagy, csak az hogy akarj később is lenni valaki. Nem biztos, hogy ez a tökéletes iskola, de mindenképp több szabadságot ad, mint egy mai.

Bár a szabadság-kötöttség kérdése is egy óriási dilemma. Ez legtöbbször a cigány családoknál szokott feljönni, mint vitatéma, hiszen hagyományosan a cigány gyermek nagyon "szabadon" van nevelve. A szülők ott nem "tiltanak", mint a többségi társadalomban, hanem "engednek". A gyermek azt csinál, amit szeretne, akkor eszik, amikor éhes, akkor alszik, amikor fáradt. A szabad nevelésnek nagyon sok érdekes "hozadéka" van - a cigány gyerekeknek (akik így nevelkedtek) pl. nincs dac-korszakuk, illetve ha egy új környezetbe kerülnek, akkor nem kezdenek el izgulni, nem alakul ki bennük a frusztráció. Ezzel ellentétben a legtöbb szakértő úgy gondolja, hogy egy gyerek életében elengedhetetlenek a szabályok, a korlátok, és persze a napi rutin, hogy így a gyerek később szabálykövető legyen, és könnyebben be tudjon illeszkedni a társadalomba. És igen, ezek miatt a nevelési dolgok miatt alakul ki a frusztráció, az izgulás (azt mondják sokkal inkább neveltetéstől függ, elméletileg senki sem születik "izgulósnak"), és az az "átkozott" dac-korszak.

Azt hiszem ez valami hasonló dilemma az egyéni szabadság kérdéséhez; hiszen azt mondják hogy mi szabadságban élünk, de ugye mégis korlátoz minket a jogrendszer, a társadalom elvárásai, sőt, a szüleink nevelése - hiszen senki nem ül fel meztelenül a buszra, és az ülésre nem is a fejünket tesszük, hogy a lábunkkal elérjük a busz tetejét, hanem felöltözünk és a fenekünkkel ülünk ott. Ami nekem nagyon tetszett ezzel kapcsolatban az az a megfogalmazás volt, miszerint "Az egyén szabadsága addig terjed, amíg az nem sérti egy másik egyén szabadságát" - de mennyire "szabadság" ez? Hiszen ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor azt mondjuk, hogy semennyire, hiszen nem teljes ez a szabadság - de azt el tudnánk képzelni, hogy annyira szabadok lennének az emberek, hogy csak azért mert nem vagyunk valaki számára szimpatikusak, jön velünk szembe az utcán és leszúr minket? Egy ilyen szabadságot szerintem senki sem szeretne....

Te jó ég, de szépen elkanyarodtam :) ... Sajnos ilyen az, ha valakiben csak gyűlnek és gyűlnek a gondolatok, és hirtelen mindent le szeretne írni :) ...

Remélem azért nem bántátok meg, hogy elolvastátok :) !

A bloggerekről...

Viki összegyűjtött jó pár tévhitet a bloggerekkel kapcsolatban, gondoltam megosztom veletek a véleményecskémet, hátha érdekel valakit :D ... Bár én nem vagyok azt hiszem egy "átlagos" blogger, hiszen szegény blogomnak nincs igazi témája, hiszen van itt minden, ami szem-szájnak ingere... És remélem hogy ti is látjátok :) ...

1. Sokat költenek, sokkal többet, mint egy átlag nő.
Ez szerintem egyáltalán nem így van, sőt, ismerek olyan nőt, aki 3-4xer többet költ mint én, pedig nincs blogja. De szereti a "kence-ficéket", a polcain alig férnek el, de neki szüksége van rájuk.

2. Rengeteg ingyen terméket kapnak.
Hát, én még pl. egyszer sem kaptam, max ajándékba családtagjaimtól, de ők azt kifizették. De aki akar, az nyugodtan küldhet nekem bármit ingyé :P ...

3. Nem dolgoznak.
Ha a kreatív tevékenység nem számít munkának, akkor valóban nem dolgozok - hiszen nappalis egyetemista vagyok, aki reggel 8tól este 6ig ott ül a padban, és max fél órás szünetei vannak. De nagyon sok olyan blogger van, aki ha már nem tanul, akkor igenis hogy dolgozik. Erről leginkább az árulkodik, hogy mikor/milyen időközönként ír.

4. Minden nap sminkelnek.
Erre szerintem én vagyok a legnagyobb ellenpélda, hiszen én szinte soha nem sminkelek. Bár mostanában már néha igen - egy kis korrektor, szempillaspirál, ajakápoló. Nálam ez a "hatalmas smink" :) ...

Innentől kezdve én kínomban már nevettem...

5. Tökéletes az életük.
Senkinek sem tökéletes az élete. Örülnék én annak, ha valóban csak annyi dolgom/problémám lenne, mint amennyit itt a blogban megemlítek, de gondolom az természetes, hogy nem akarja senki se az összes dolgát ország-világ elé teríteni. Magánügyek igenis vannak. Ráadásul egész sok blognál láttam az elmúlt évben, hogy a blogger kórházba kellett hogy mennyen ilyen-olyan okkal.

6. A barátjuk pénzeli őket.
Engem max az apukám és az anyukám, hiszen még ők "tartanak el", hogy ne kelljen diákhitelesnek lennem :) ...

7. Érettségiük sincs.
Anélkül pedig nehéz egyetemre járni, vagy diplomás munkát végezni. Pedig nem egy egyetemista, vagy épp valamilyen pedagógus ír blogot (legalábbis azok közül, amiket én követek).

8. Mindegyik magamutogató.
Ezzel is igencsak vitába tudnék szállni, de helyette mondok valami mást. Ha valaki egy bjúti-blogot üzemeltet, az természetes, hogy mutat sminkeket/outfiteket szerintem. És hát igencsak nehézkes lenne, ha nem mutatná meg, helyette leírná, hogy "Kék szemhéjtus, sötétkék szemhéjpúder, némi csillámpor a tetejére" - el tudnánk ezt így képzelni? Meg tudnánk ezek után valósítani? Gondolom nem...

9. Mindegyik koplal és folyton fogyókúrázik.
A legtöbb nő egyik hobbija a fogyókúr(v)a. Én nagyon nem szeretem, de folyton próbálkozom vele, hiszem MINDEN NŐ csinos szeretne lenni, nem igaz :) ? Ráadásul most hallottam, hogy az új "trend" a kismamáknál az az "Éhezz kettő helyett" - és totál ki is borultam rá. Ezek a mamák nem gondolnak arra, hogy a szegény gyermekük fejlődik, növekszik, és ahhoz táplálék kéne?! Könyörgöm, ne kismamaként akarjunk karcsúak meg nádszálvékonyak lenni! Helyette gondoljunk a gyermekünk egészségére!
Aki meg nem érzi jól magát - és épp nem terhes - az miért ne fogyókúrázzon, hogy úgy jobb legyen a közérzete :) ? Nem csak a bloggerek csinálják ezt, hanem nagyon sok "nem-blogger" is... Lassan ez egy természetes dolog lesz (sajnos).
A koplalással én sem értek egyet, hiszen köztudott, hogy a koplalás okozza a "jójó-effektust", hiszen a szervezet a táplálékhiányt úgy próbálja kompenzálni hogy még többet raktároz el, mondván, hogy ez a "hülye" megint nem fog kaját venni magához, jó lesz felkészülni rá...

10. Minden outfit és smink csak a kép kedvéért van.
Nincs közvetlen tapasztalatom ezzel kapcsolatban, de szerintem ez nem így van - hiszen ha valaki bemutat egy outfitet/sminket, általában megjegyzi, hogy ez mikor, hol, milyen alkalomból volt rajta, és gondolom nem viccből írják oda.
A sminkeknél sokszor van a "tippadás", amit valószínűleg utána lemosnak, ki tudja, de az pedig nekünk készült, minket segít. Inkább hálásnak kéne érte lennünk, szerintem.

Ismét fellelkesültem az orosz iránt...

... és (sajnos) nagyon rég volt már, hogy ezt éreztem, pedig az orosz/szláv-szenvedélyem sokáig a személyiségem egyik fontos alapkövének tartottam. Ám - azt hiszem - 10-ben ment el tőle a kedvem, amikor is fél évig önköltségesen tanultam a gimiben oroszul. Hát, igen, azt mondták, hogy 10 alatt át kell vállalnunk a költséget, 6-an jelentkeztünk, hogy csinálnánk, 2-en maradtunk végül egy másik lánnyal, akik bevállalták a fizetést. Sajnos csak fél évig tudtam állni a költséget, így elszontyolodtam tőle, pedig szerettem.

Fél év alatt, heti 1 órában nem nagyon lehet megtanulni perfektül oroszul, főleg hogy a fél év felét csak az ABC-vel töltöttük. Örülök igazából, hogy így alakult, hiszen magamtól nem hiszem hogy képes lettem volna felfogni a cirill ábécé (vagy nevezzük "abévé"-nek :))) ) rejtelmeit.

Újra elővettem hát a tankönyvet és fellapoztam. Rengeteget felejtettem, de elég sokra emlékeztem is! Amit szégyellek, az az hogy pár betű egyszerűen nem maradt meg, pl. az "es" (ш) és a "ts", vagy épp a "zs" betűt (sajna a ts és a zs-t nem találtam meg a gúgli fordító segítségével ^^"). Ám meglepő volt, hogy néhány egyszerűbb szót viszonylag könnyen ki tudtam olvasni. Persze a folyékony olvasástól még igen-igen messze állok, kb. olyan, mint amikor egy elsős gyerek próbál olvasni. "Éétó Trááám..vááááj..." :D Mert hát sajnos a Stó éto/Kto éto szinten vagyok ^^" ... Sokkal felette sem voltam, de kicsit fáj, hogy ide visszacsúsztam.

De nem baj. Sikerülni fog. Évekbe fog telni, de nem baj. Sikerülni fog, mert azt akarom, hogy sikerüljön! Persze lehet jó lenne, ha valakivel tudnék társalogni, de bizony a társalgási szinttől igen-igen messze állok. De nem baj, egy "multikulti" társadalomban élünk, ráadásul az internet is mellettünk áll egyenlőre.

ez szintén Звери (Zveri), szintén nagyon jó ^^ 

Lehet ostobaság egy olyan nyelvvel foglalkozni egyedül, aminek a legelső lépcsőfokán álltam meg tanárral, de sokkal több motivációm van az oroszhoz, mint az olaszhoz, pedig olaszul már nagyjából tudtam társalogni is. De sört kikérni mindenképp tudtam :))) ... Oroszul az még csak "parasztosan menne", amolyan "Ágyin vodka, szpászíbá!" módon :D ...

Azon kezdtem el agyalni, hogy ez az önmagamtól való tanulás nem is olyan rossz. Hiszen nem kell egy osztály után loholni, hanem szépen, nyugodtan, a saját tempómban tanulhatok, ráerősíthetek arra amiben hiányosságot érzek ("abévé" ^^). És hogy hogy fog menni? Ez egy nagyon jó kérdés! A motiváció elhalásától félek ismét. Aprókat kell lépnem, úgy érzem, hogy megmaradjon, mert ha valamit nagyon nem értek, akkor bizony sajnos feladom. Túl sokat terveztem be 2012-re? Lehet :) .

De addig is, úgy döntöttem, hogy az érdeklődésemet orosz filmekkel tartom fenn.
Észrevettétek, hogy az orosz filmek milyen depressziósak? Gondolom ez az orosz sajátosság. Tegnap megnéztem egyet, a Hableány (Ruszalka) a címe, elméletileg orosz vígjáték. Gondoltam megnézem, úgysem láttam még orosz vígjátékot, ki tudja hogy milyen. Hát... vagy az orosz viccek rosszak (úgy értem, rosszabbak mint az angol humor, amin ha más nem is, mosolyogni tud az ember), vagy annyira morbidak, hogy még én sem értem őket. Igazából az az érzésem, hogy elírás történt, mert ez inkább egy dráma. Gyönyörű, megható történet, igazából nagyon is tetszett, de ez nem vígjáték. Aranyos, kedves film, de cseppet sem mosolyognivaló. Azért beteszem ide, hátha érdekel valakit :) ... Most úgyis vadászom az orosz filmeket ^^...

Sok-sok pozitív gondolat a szülinapomra :) ...

... mert hát ma töltöttem be a 21-et. Fura. Nagyon is :) . Tavaly is fura volt, belépni a "2X-esek klubbjába". De most nem olyan "Úristen, mi lesz velem?"-érzés, hanem inkább olyan... "Váó".

Lassan leéltem egy negyed évszázadot :) ! Több mint két évtizedet!

De lássunk pár "nemes eseményt" ... - csak pozitívakat :) !
- 1699 - Nagy Péter cár bevezeti a Julián-naptárat Oroszországban - ezt csak azért, mert Nagy Péter az egyik - és egyetlen ^^" - kedvenc uralkodóm :)))
- 1830 – Nagy-Britannia, Franciaország, Poroszország és Ausztria elismeri Belgium függetlenségét - szeretem Belgiumot. Nem kifejezetten és kiemelkedően, de szeretem :)
- 1902 – Huszka Jenő „Bob herceg” c. operettjének bemutatója - nem a kedvencem, de szeretem az operetteket is...
- 1963 – Először nyitják meg a berlini falat. (1964. január 6-án visszazárták) - de legalább már megnyitották :) !
- 1990 – A Pentagon figyelmezteti Szaddám Huszeint, hogy az amerikai légierő megkezdi a bombázásokat január 15-én, ha Irak nem teljesíti az amerikai ultimátumokat. -> ez egyáltalán nem pozitív, nem örülök hogy a születésem napján bombázni akarnak :( ... az ultimátumokat még inkább nem szeretem. Meg a háborúkat sem. Miért nem hívták meg egymást inkább egy sörre? vagy teára? Vagy bármi mást csinálhattak volna, aminek nincs köze a háborúhoz :( ...
- 2000 – Vámos Miklós internetes honlapjának bemutatása. Ez az első írói weblap Magyarországon. - abszolút pozitívum :) !
- 2009 - Női kézilabda világbajnokság, Kína - Győztes: Oroszország - szeretem az oroszokat :)
- Panamában ez a Gyász napja (ez se pozitívum, de ki tudja?), illetve az USA-ban ekkor ünneplik Louisiana csatlakozását :)

Louisiana zászlaja

És még pár pozitívum a mai napomból :) !
- írtam ma egy vizsgát, ami úgy érzem hogy jól sikerül... ajánlom is neki :D
- reggel viszonylag könnyen keltem ^^
- a Pennyben a kasszánál "Boldog Karácsonyt!" kívánt az eladó, és olyan szívből jött (legalábbis így éreztem), hogy nagyon is meghozta a "Karácsonyi-hangulatomat" ^^
- még mindig van hó ^^! Kell némi Karácsonyra is ^^
- Egy csomóan felköszöntöttek :)))
- Este Karácsonyi-Szülinapi Csajbulííí ^^!!!
- És most a vizsgát kipihenni aludni fogok egyet :))))