A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pihenéshez. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pihenéshez. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 31., szombat

Szombati pihenés



Szép napot mindenkinek :) !

Olyan rég írtam már "értelmeset", hogy gondoltam most legalább egy "kellemes hétvégét"-bejegyzéssel tartozom nektek legalább :))))
Nem tudom hogy vagytok vele, nekem nagyon durva volt az elmúlt két hetem, ha nem zéhára kellett tanulnom, akkor kiselőadást kellett csinálnom. Kimerültem, alkotni még annyira se volt erőm és időm, mint előtte bármikor. Szerdán, mikor volt egy óra szünetem, szépen elmentem a közelünkben nem rég nyílt 100forintosba és vettem poharakat (mostanában rengeteg tört össze nálunk, össz-vissza maradt kb 5 poharunk ép :D ....), méghozzá egy 6-os pakkot. Akartam róla képet csinálni, hogy megmutassam nektek, de sajnos nem volt rá időm ^^" ...



A másik dolog, amit vettem, az két hajfesték volt (Syoss, vicces hogy Rossmannban meg Tescoban 1200-1300 körül van, én 910-ért vettem őket, tehát szerintem abszolút jól jártam :)))) )
Körülnéztem, láttam hogy van rengeteg Lora cucc, meg barátnőmmel "rendeltünk" még körömmatricát is, a bácsi azt ígérte, hogy csütörtöki áruszállításkor megpróbál már hozatni :) . Azt mondta, ha csütörtökön nem sikerül, akkor kedden fog szerezni, ha tud :D ... Hát, én addig is izgulok, mert remélem hogy jó áron tud szerezni, de a boltban tényleg minden nagyon olcsó, így nem hiszem hogy gond lenne ezzel :))))
A harmadik dolog amit vettem, az az isteni nyalóka, amit imádok gyerekkorom óta (a középső képen lévő ^^). Kis hazánkban sajnos egyre ritkábban találok ilyet, pedig szerintem isteni finom :)))) , utoljára Szlovákiában kaptam, kb. 4-5 éve... Ki voltam már rá éhezve, gondolhatjátok :DDDD ... Tehát, nagyon megörültem, hogy itt is van ilyen finomság ^^!


Így, most miközben ezt a bejegyzést írom, épp várom, hogy leteljen a hajamnál a "fél óra" :) ... Már nagyon hiányzott, hogy szép színű legyen a hajam :)))) ...

Minden esetre kellemes pihenést kívánok nektek a hétvégére, én is regenerálódom kicsit, és ha minden jól megy, akkor jövő héttől mutogatok megint nektek szépségeket :) !!!

2011. december 18., vasárnap

Nevelés és oktatás – A mese által kikövezett út - 1. rész

Mivel elég hosszú lett, ezért több részletben teszem közzé a "nagy művet" :D ... Remélem tetszeni fog :) !
Elnézést, ha itt-ott zavaros, remélem azért érthető lesz :)! Jó olvasgatást!

"Előadásomat rögtön egy Tolkein idézettel szeretném kezdeni: „A mesékről szándékozom szólni, pedig tudom, hiányos felszereltséggel bocsátkozom kalandos vállalkozásba” - ugyanis mikor nekiláttam összeállítani az előadásomat én is így éreztem.
Mikor megkaptuk a feladatot, hogy előadást kell tartanunk, az első gondolatom az volt, hogy mi lenne ha a mesék oktató és nevelő hatásáról beszélnék – mégis kénytelen voltam „kicsit” módosítani az előadásom témáját, hiszem előttem már nem egy ember beszélt arról, hogy hogyan nevel, vagy nevelhet egy mese, milyen személyiségformáló hatásai vannak a meséknek. Ezt a témát sem szerettem volna elhanyagolni, így innen próbáltam érdekességeket gyűjteni inkább ahelyett, hogy a referáló társaimat ismétlem.
Arra viszont nem láttunk konkrét példát vagy példákat, hogy valóban oktatnak-e a szó szoros értelmében a mesék, pedig be kell valljam, számítottam erre a témára, sőt, izgultam is hogy valaki majd erről fog beszélni előttem. Arra is számítottam, hogyha a témáról nem is, de azok a meséket amelyeket összegyűjtöttem szóba fognak kerülni, azonban ez is elmaradt.
Először szeretnék pár szót szólni a címválasztásról. Peer Krisztina: Bruno Bettelheim nyomán - A mese által kikövezett út című cikkéből kölcsönöztem, amit a koloknet.hu oldalon olvashatunk. Ebben a cikkben sok ismerős ténnyel találkozhatunk, amelyet már hallottunk a félév során, egyetlen idézetet említenék csak innen: „A gyerekek figyelmét leginkább az olyan történetek kötik le, amelyek felkeltik a kíváncsiságukat és szórakoztatják őket. De ezek csak akkor lesznek rájuk igazán hatással, ha beindítják képzeletüket, fejlesztik intellektusukat, ha utat mutatnak nekik bonyolult érzelmeik között, vagy ha elviselhetőbbé teszik félelmeiket és vágyaikat – vagyis megoldást mutatnak a problémáikra.”
Nagyon érdekes volt számomra, hogy Kocsis Éva – Hogyan meséljünk a gyermekeknek cikkében, amit a Hunra – Magyar Olvasástársaság honlapján megtalálhatunk, azt olvastam, hogy az új ismeretek közlése a már az óvodás korban megkezdődik, hiszen a mondókák az állatokról, ételekről, időjárásról, jeles napokról rögzítik a gyermekben az ismereteteket. Számomra ez azért volt érdekes, mert erre a legtöbben talán nem is gondolnánk, de ha ezt jobban átgondoljuk, akkor rájöhetünk hogy ez pontosan így van. Ugyanis itt olyan egyszerű ismeretekre kell gondolnunk, mint pl. amit a gyermek az Arcmutogatókkal, a Mutogatókkal sajátíthat el a gyermek. Szeri Istvánné – Jártatók című írása, amit a Fejezetek a Kisgyermeknevelés köréből című könyvben találhattok meg, ezt írja a mondókákról: „Olyan összetett műfaj, amelyben a kisgyermekek életének vagy a természet jelenségeinek különböző alkalmaihoz kapcsolódó ritmikus szöveg egy sajátos mozdulat vagy mozdulatsor a szöveg lejtését formálja dallammá. A mondóka sajátossága, hogy az alkalomhoz vagy a szándékhoz fűződik”.
A mondókák után térjünk rá a mesékre. Elsőre rögtön egy szerintem sokkoló dologgal szeretném kezdeni, legalábbis engem teljesen lesokkolt, amikor rátaláltam. Az atom.blog.hu egy 2007-es bejegyzésében találtam rá olyan válogatott mesékre, amelyeket a II. VH „prapagandájaként” használtak fel, ráadásul olyan híres céges és mesealkotók is részt vettek benne, mint pl. Walt Disney vagy a Metro-Goldwin-Mayer cég is. Ezeknek a meséknek többségét egyébként megtalálhatjátok a YouTube-on is. Az egyik mesének a címe az volt pl. hogy Three Little Pigs – American WWII Propaganda, az eredeti címe pedig Blitz Wolf volt, 1942-ből, és Tex Avery rendezte. A mese rögtön egy előszóval kezdődik, ami szabadfordításban így szólt: „A farkas ebben a filmjátékban NEM kitalált. Minden közös e között a Farkas és a *!!%# „jerk” Hitler teljesen szándékos. Ui: A autógumik ebben a filmjátékban kitaláltak! És most nem viccelünk haver.” A mese egyébként teljesen szokványosan indul – egészen a harmadik kismalacig, aki a házát nem hogy téglából építette, hanem mindenféle fegyverrel fel is szerelte, ugyanis megírta az újság, hogy a gonosz hurka-szvasztikás Hitler-farkas meg akarja támadni Pigmania-t, . Persze őt is kineveti a két testvére ezért, hiszen nekik van „Meg-nemtámadási szerződésük”. Persze a csorgó Hitler-Farkas (aki egyébként úgy is néz ki mint Hitler) hatalmas fújó-tankokkal és egyéb képzetekkel célba veszi a Malacok házait. Ami számomra még megdöbbentő volt, hogy a mesében büszkén mutatták be, hogy a Malacok hatalmas ágyújukkal felrobbantják Tokyo szigetét, ami teljesen el is tűnik. A mese végén persze a három amerikai kismalac abszolút fegyverfölényével és rókákat megszégyenítő ravaszságával egy bomba segítségével Adolf Farkast a pokolba juttatja, a végére is a The End mellé kiírták hogy „Of Adolf”. Igazából azzal egyetértek hogy a történelmet meg kell ismertetni a gyermekekkel, de viszont nem hiszem hogy ennyire militarista stílusban, mert nekem legalábbis ez a mese azt sugallta, hogy minél több bomba és lőszer, annál jobb vagy. Ráadásul hasonló mesét Donald kacsával is találhatunk a neten.
Egy kicsit kellemesebb dolgokról is beszéljünk, szeretnék pár szót szólni egy Cseh meséről. Minden bizonnyal a Kisvakond egy mindenki számára ismerős alak, ő szerintem az egyik legaranyosabb és legszeretnivalóbb hős a mesék világából. Nem is olyan régen éltem át azt az érdekes élményt, hogy a könyvesboltban járva testvéremmel egyszerre láttuk meg egy Kisvakond könyveket, és szinte egyszer mondtuk azt, hogy „Matricharia Chamomilla” - ez latinul annyit jelent, hogy kamilla. Kisgyerekként, amikor a meséket néztük, akkor nagyon szerettük a Kisvakondot, és annak az egyik részében hangzott el ez a név, körülbelül 16-17 évvel ezelőtt, és furcsa volt hogy még most is eszünkbe jutott.
A Kisvakond „keletkezéstörténete” is nagyon érdekes szerintem - Ő ugyanis Zdeněk Miler, egy cseh rajzfilmkészítő és animátor készítménye. Pár szót ejtenék az életéről, mert – én legalábbis – nem találtam magyar nyelvű oldalt róla. Miler 1921 február 21-én született, Kladnoban, nem messze Prágától. Részben Csehszlovákia náci megszállása miatt lett illusztrátor, ugyanis különböző tüntetéseken vett részt, melyek többek között Jan Opletal halálát okozták, aki egy orvostanhallgató volt. A német megszállók Opletal temetéséből kinőtt újabb diáktüntetés megtorlásául sok egyetemet zártak be, és rengeteg diákot börtönöztek be. Miler a koncentrációs tábor elől megszökött, és animátorként kezdett el dolgozni. Szeretett úgy festeni, mint egy gyermek, 1936-ban beiratkozott a Prágai országos grafikai iskolába is. Ezután a Bat'a filmstúdiónak kezdett el dolgozni, ahol nagyon sokat tanult, majd a Második Világháború után a Bratři v triku („Testvérek trükkje”) mesecégnek dolgozott, és később Ő lett a cég vezetője is.
1954-ben, 33 évesen kapta meg azt a feladatot, hogy készítsen oktató és nevelő filmeket gyerekek számára, olyan témákkal mint a textilipar és a ruhagyártás bemutatása is többek között. Miler alkotói válsággal küzdött, ugyanis egy szerethető figura segítségével szeretett volna oktatni, nem pedig a szokványos propaganda filmekkel. A „legenda” szerint egy esti séta alkalmával megbotlott egy vakondtúrásban, és akkor született meg elméjében Kisvakond – csehül Krtek – alakja. Miler így nyilatkozott mesehőséről: „Sok időbe tellett, mire rájöttem, hogy a Kisvakonddal valójában magamat rajzolom. Ő az ideál, akinek lennem kéne. De nem érek fel az ideálhoz.” Az első részt az 1957-es Velencei Filmfesztiválon vetítették le. A majdnem 12 perces mese A vakond és a nadrágja címet viselte és első díjjal jutalmazták. Ezt még 65 epizód követte, melyben a többek közt mesehősünk megismerkedik az autóval, a rádióval, a rágógumival, az állatkerttel, televízióval, születéssel, vagy a különböző szakmákkal, pl. kertész, kémikus, órás, filmcsillag, és olyan fogalmakkal is mint például a barátság, álom. Érdekessége a mesének, hogy a szereplők szinte egyik részben sem szólalnak meg, ugyanis Milerék szerették volna ha minden gyermek érti ezt a mesét függetlenül attól, hogy hol él, helyette gesztusokkal, érzéseket kifejező hangokkal kommunikáltak, illetve a legtöbb részben Miloš Vacek és Vadim Petrov zeneéjével „mesélnek” az alkotók, így a részeket szinte nem is kell szinkronizálni. Sok mesével ellentétben nem szimbolikus vagy idillikus módon mutat be dolgokat, hanem például a születést szinte anatómialig pontosan, illetve az egyik részben a Kisvakond majdnem meghal egy autóbaleset következtében, persze a negatív hatást próbálták minél jobban lecsökkenteni. Érdekes volt megfigyelni, hogy feljött egy beszélgetés során a Kisvakond és az „idősebbek” pozitívan, míg a fiatalabbak negatívan nyilatkoztak róla. Egy 17 éves fiú ismerősöm például teljes mértékben leírta ezt a mesét, véleménye szerint ugyanis „hülyeség”, érthetetlen és degradáló."

2011. december 12., hétfő

A mesékről...


Gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, és a "Mesés" órám órai anyagából és a többi társam előadásából kiemelek pár érdekességet, remélem ti is érdekesnek fogjátok majd tartani :) ! Remélem azért senkinek az álmait, fantáziáját, esetleg gyermeki világát nem fogom ezzel sérteni :S (csak mert amikor én ezeket először hallottam volt hogy így éreztem hirtelen)

- Egy gyermek születésekor az összes nyelvet ismeri, a lapptól kezdve az afrikai kattogós nyelven keresztül a hollandig, de az anyanyelv elsajátításakor ezeket elfeledi -> ez az egyik kedvenc elméletem olyan aranyos, nem :) ?

- A népmeséket a "természet" alkotta, amelyek "pszichológusok" által lettek írva, hiszen mindig egy problémát járnak körül, egy adott konfliktusra válaszolnak

- A magyar Gyermekirodalmat Bezerédj Amália - Flóri könyve c. írásától számítjuk, amit 1836-ban adtak ki. Ez a könyv 3-16 éves korú gyermekeknek íródott.

- A jó mese minden érzékszervet megmozgat, fejleszt, leköti a gyermeket, nem rémiszti meg, kapcsolatot teremt vele, fontos hogy ő választhassa ki, nem szabad megmagyaráztatni!

- Ezopust (Kr.e. 620-560) tartják a mesék egyik atyjának (főleg rövid, tanulságos, állatmeséket írt), aki egyébként egy felszabadított rabszolga volt, sokat utazott, és Delphibe kellett egyszer utaznia, hogy ott pénzt osszon szét, de Ezopus látva a város kapzsiságát és romlottságát, visszaküldte a pénzt, őt elfogta a nép és kivégezték. A legenda szerint Delphit ezután katasztrófák sorozata sújtotta, és innen ered a mondás, hogy "Ezopus vére gyötri".

- Egy gyermek mesehallgatás közben - pszichológusok is megállapították ezt - szinte egy transz szerű állapotba kerülnek, mely végén fizikailag megnyugodnak, mentálisan felfrissülnek

- Perrault egy francia népmesegyűjtő volt, még a Grimm testvérek előtt élt, és a középköri eredetű történeteket írta le. Az ő történeteiben még voltak olyan "durva" folytatások, hogy pl. a Csipkerózsika történet a házassággal nem ér véget, hanem pl. még szó van benne egy kannibál anyósról, aki felfalja unokáit, de végül persze meglakol :) És igen, ezt így mesélték a francia gyerekeknek...

- A gyermekeknek szóló történetek azért "egyszerűek", mert a gyerekeknek még nincs élettapasztalatuk, csak minimálisan ismerik a társadalmi rendszert, és egy jó mesének világszemléletet, valóságos struktúrákat kell építenie, nem hagyhat kétséget afelől, hogy mi a jó és mi a rossz (ezért nincs általában átmenet) -> a mai mesék már keverik a kategóriákat

- Sok mese beillene egy szexuális felvilágosításnak is, ugyanis egyes elemzők szerint a Csipkerózsika alvása a "kamaszkori passzivitás" jelképe, amikor is önmagunkra hangolódunk, a csipkebokrokon fennakadó hercegek  a "nem megfelelő" partnerek, a 100 év alvás türelemre ösztönöz, míg az utolsó herceg, aki a 100. év végén feljut Csipkerózsikához az aki a megfelelő partner,

- A Hófehérkében az ödipális nehézségeket (3-5 éves kor) ismerhetjük meg, illetve a mese elején a fehér hó fehérsége a "szexuális tisztaság", míg anyja lecseppenő vére a "szexuális vágy" metaforája. A vadász azért nem bántja a lányt, mert ő mint egy védelmező apa jelenik meg, a 7 törpe pedig nincs "férfiszámbavéve", illetve ők a 7 dolgos nap szimbólumai. Ennek a mesének az egyik legfontosabb üzenete egyébként az, hogy a szülőktől sose tudunk teljesen "megszabadulni". Fellelhetőek benne még olyan szimbólumok, mint pl. a piros alma ~ menstruáció, az üvegkoporsó ~ felnőtté válás időszaka, és a felébredés, mint a készenlét a házasságra.

- A mesékben egy sárkány általában egy rossz szokást, rossz tulajdonságot jelenít meg (szigorúan az Európai meséket nézve, mert Ázsiában megint más jelentéssel bírnak... - és ezért sem lehet igazán elpusztítani őket, inkább csak leküzdeni, esetleg álomba meríteni), Süsü a sárkány azért nem tartozik bele ebbe a kategóriába, ugyanis ő úgy jelenik meg mint a "legkisebb fiú", nem félelmetes inkább szeretetreméltó, félénk, olyan aki biztatásra vágyik, és akinek meg küzdenie különböző dolgokkal

- A Piroska és a Farkas eredeti változata olyan általános dolgokra tanít, hogy pl ne térjünk le az útról, ne szóljunk idegenekhez, és fontos a szabálykövetés - a farkast pedig akár a csábítás metaforájaként is lehet értelmezni

- A magyar gyermekirodalomnak "áldása" volt a 3T (Tűr, Tilt, Támogat), ugyanis sok írónk (pl. Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor) akkoriban csak gyermekirodalmat tudtak publikálni, mert tiltva voltak

Hát, ennyi "érdekességet" tudtam összegyűjteni, legalábbis ami szerintem érdekes volt, remélem ti is annak találtátok, esetleg valakinek segíteni is tudtam valamiben :) ...

2011. november 21., hétfő

Pihenéshez - Sorozatgyilkosok gyermekkora

Kis apróság, gondoltam megmutatom, hogy miről írtam beadandót Gyermekpszichiátriára ^^ ... Igaz, ebből még le kell vágnom, mert 2 oldalnak kell lennie :( ...


Sorozatgyilkosok gyermekkora
Hogyan hat a gyermekkori trauma a későbbi életre? -

„Sorozatgyilkos az az ember, aki három vagy több embert öl meg különböző (3 vagy több) időpontokban. A gyilkosságok között általában van egy nyugalmi időszak, amelyet érzelmi lehűlésnek is neveznek. Ez a periódus tarthat napokig, hetekig, hónapokig vagy éppen évekig is. A legtöbb sorozatgyilkos pszichopata (lelkibeteg), mivel általában személyiségzavarosak és nem elmebetegek, így gyakran normálisnak és kedvesnek tűnnek, amely a környezethez való alkalmazkodásban játszik szerepet (Hervey Cleckley amerikai elmeorvos a józan ész álarcának nevezi ezt a jelenséget). A gyilkosságokat hasonló módon követik el és az áldozatokban mindig van valami közös vonás (kor, nem, foglalkozás stb.)” - írja a Wikipédia, a szabad enciklopédia.
A fenti megállapítást olvasva joggal tehetjük fel a kérdést – mi történhetett ezekkel az emberekkel, hogy sorozatgyilkosokká váltak? A legtöbb szakértő egyet ért abban, hogy az ok gyermekkorban keresendő – ugyanis ez egy társadalmi jelenség, az ember nem születik sorozatgyilkosnak, hanem azzá válik. A legtöbb ilyen elkövetőnek zaklatott családi élete volt, bántalmazásokkal, testi, lelki és szexuális megaláztatásokkal tele.
David Berkowitz, egy amerikai sorozatgyilkos, ismertebb nevén „Sam fia”, gyermekkora szintén viharos volt. Anyja egy hetes korában örökbe adta őt, és örökbefogadó szüleitől új nevet is kapott. John Vincent Sanders így írt David gyermekkoráról: "...némileg nyugtalanító. Bár átlagon felüli intelligenciával rendelkezett, valamiért elvesztette a tanulás örömét. Első bűncselekményei kisebb összegű lopásokkal, valamint piromániával kezdődtek." Anyja mellrákban halt meg, mikor ő még csak tizenhárom éves volt. Ettől kezdve gyerekkora egyre feszültebb lett. Nem szerette nevelőapja új feleségét, aki kihasználta Berkowitzot. 21 éves korában felkereste biológiai anyját, és megtudta hogy törvénytelen gyermek volt, és ez nagyon rosszul esett neki. Élete ezután megváltozott – szektákhoz csatlakozott, illetve 6 embert ölt meg, hetet pedig megsebesített.
Az egyik leghíresebb magyar sorozatgyilkosnak nevezett Kiss Béla („A cinkotai bádogos”) esetében sokak szerint már egyértelműbb helyzet. Ő ugyanis 7 nőt gyilkolt meg, és ennek kiváltó okát a kirminálpszichológusok abban vélik, hogy gyűlölte a nőket, ennek oka a benne élő erős anyakép, és a feltehetően gyermekkorában szexuális kapcsolata édesanyjával. Ő emiatt egy rendkívül bizonytalan, törékeny személyiség volt, gyilkos vágyát pedig felesége elhagyása erősítette csak fel benne.
A sorozatgyilkosok többsége mindenre alkalmatlannak és értéktelennek érzi magát, ennek fő oka a gyermekkorban átélt bántalmazások, a szegénység és/vagy az alacsony szociálgazdasági helyzetük. A szakértők szerint, amikor bűncselekményt követnek el, akkor kompenzálják ezeket az érzéseket. Másik fontos elem a képzelőerő, hiszen többségük már kamaszkorukban gyilkosságról fantáziál, mely később tettekben is megnyilvánulhat. A MacDonald-hármas (melyet 1963-ban állítottak fel) pont ezekre a figyelmeztető jelekre hívja fel a figyelmet:
1) Gyújtogatás - A dolgok elpusztításában lelt öröm miatt vagy a figyelemfelkeltés, illetve a hatalomszerzés érdekében;
2) Állatkínzás - Sok gyerek kiskorában kínoz állatokat (pl. letépi egy pók lábait), de a jövő sorozatgyilkosai nagyobb állatokat (kutya, macska) is megölnek, habár ezt inkább a saját szórakoztatásukra teszik, mintsem mások elrettentésére.
3) Ágybavizelés - Idősebb korában is megtörténik vele, amikor már a gyerekek többsége kinőtte ezt a viselkedést.
A legtöbb sorozatgyilkos életéről keveset tudunk. Ennek egyik fő oka az, hogy a kijelentést csupán a '70-es évektől használják, pedig a történelem során már Kr. e. 144 körül is találkozhattunk Kínában, Liu Pengli képében. A 15. századi Franciaországban élő Gilles de Rais egyesek szerint legalább 100 fiatalt fiút erőszakolt és ölt meg. Mindketten gazdagok és befolyásosak voltak, így nem állították őket bíróság elé. Történetükhöz az is hozzátartozik, hogy a szakértők szerint az idők folyamán a számok megtöbbszöröződtek a túlzások miatt. Egyesek szerint a vérfarkasok és vámpírok legendája is a sorozatgyilkosokhoz köthetőek.
Érdekesség talán még az, hogy felnőttként a sorozatgyilkossá vált gyermekek nagyon kedvesek, a közösség aktív tagjai. Életük szinte idillinek mondható. Erre talán a legjobb példa John Wayne Gacy, avagy a „Gyilkos bohóc”, aki 33 fiút és férfit erőszakolt meg és gyilkolt meg. Az Ő esetében az is érdekesség, hogy – a sorozatgyilkosok közül egyedülállóan - gyermekkora kiegyensúlyozottnak volt mondható, egyedül alkoholista apjával volt kapcsolata viharos. Gacy a külső személélő számára egy „tökéletes amerikai” volt – tagja a cserkészmozgalomnak, jó tanuló volt, üzleti iskolába iratkozott be, amit kiváló eredménnyel végzett el. Főnökei később kiváló munkaerőnek találták, hamar vezető pozícióba került, és társadalmi munkát is végzett, szomszédaival jó kapcsolatot ápolt, gyakran öltözött be bohócnak hogy szórakoztassa a gyerekeket. Barátai és kollégái még az „Év embere” díjjal is megjutalmazták.
Léteznek úgynevezett „női” sorozatgyilkosok is, akik némiképp eltérnek a férfiaktól – nekik ugyanis két típusuk van; a fekete özvegy és a végzet angyala. Kivételt képez Nannie Doss, a „Nevető nagymama”, aki többek között bevalotta 4 férjének, 2 gyermekének, 2 lánytestvérének, 1 unokájának, 1 unokaöccsének és édesanyjának gyilkosságát is. Nannie gyermekkora szintén boldogtalan volt – törvénytelen gyermekként született, apját anyjával együtt közösen gyűlölték, hiszen a férfi túl szigorú, undok és ellenőrző férj és apa volt. Szegénységben nőtt fel, soha sem tanult meg rendesen olvasni, helyette apja kényszerítette őt és testvéreit hogy a családi farmon dolgozzanak iskola helyett. 7 éves korában, miközben vonattal utazott, beverte fejét egy fémrúdba – ennek hatására még évekkel később gyakori volt nála a pillanatnyi eszméletvesztés, fejfájás, depresszió, amelyekért -és mentális zavaráért- a balesetét okolta. A Hazle nővérek tinédzserkora korlátozott volt az apjuk miatt: megtiltotta nekik, hogy sminkeljék magukat és csinosan öltözzenek. Próbálta megakadályozni, hogy férfiak zaklassák őket, ami gyakran előfordult. Azt is tiltotta, hogy táncolni járjanak, vagy bármilyen más társasági eseményre. Első férjével firgyüket 16 éves korában kötötték meg. Férje egyedüli gyermeke volt egy egyedülálló anyának, aki ragaszkodott hozzá hogy a fiatal házasokkal éljen együtt – házassága hamar megromlott, férje el is hagyta.
Mary Bell esete egészen más – Ő ugyanis az egyetlen olyan ismert sorozatgyilkos, aki gyermekkorú. Mary egy angol kisvárosban élt. Szép és aranyos volt, jól kommunikált, intelligens volt. Mégis sokak szerint szadistává vált, élvezte ha szenvedést okozhat gyerektársainak. Mint utóbb kiderült, Mary Bell számára a legnagyobb örömet az okozta, ha gyönyörködhetett benne, mikor az emberek szembesültek az általa meggyilkolt gyermek tetemével- egyeszűen látni kívánta, minként reagálnak a gyilkosságra.
Első áldozatánál sokáig senki nem gyanúsította őt, pedig már akkor is furcsán viselkedett. A rákövetkező hetekben Mary és Norma gyakorta tettek látogatást Martin Brown nagynénjénél: „Hiányzik Martin? Szokott sírni utána?”- kérdezgették. June Richardson csak később értette meg, hogy a hirtelen támadt érdeklődés valódi oka nem az őszinte féltés, hanem a perverz kíváncsiság volt: a lányok látni kívánták, mily jóvátehetetlen veszteséget okoztak, és mily súlyos sebeket ejtettek a nagynénin. June így emlékezett vissza a bizarr eseményre: „Mary csöngetett, mondta, hogy szeretné látni Martint. Én azt mondtam: „ Nem lehet ,kedvesem, Martin halott.” - mire ő megfordult, és így szólt: „Ó, tudom, hogy halott. A koporsójában akartam látni.”
Második áldozata egy 3 éves kisfiú volt, Mary ekkor 11 éves volt és a gyilkosságnál minden bizonnyal ott volt a 13 éves Norma nevű barátnője is. A kisfiú holttestének megtalálása a rendőrtiszteket is elborzasztotta. „Valami szörnyű játékosság volt az egészben, rettenetes és beteges törődés, ha úgy tetszik, és valahogy ez a játékosság elborzasztó volt.”- nyilatkozta az esetről James Dobson nyomozó. A rendőröknek is feltűnt a két kislány, őket ugyanis nem lesújtotta a halálhír, helyette mosolyogtak, nevetgéltek, izgatottak voltak, a fiú temetésén pedig izgatottan nevetgéltek.
Dr. Orton így fogalmazta meg kétségeit: „Semmiféle bűnbánatot nem mutatott, nem hullatott könnyeket, nem aggódott. Semmiféle érzelem nem jellemezte őt, közönnyel tekintett az egész ügyre, és sértődött volt a letartóztatása miatt. Semmiféle indítékot nem találtam nála.”
A vizsgálatok bebizonyították, hogy Mary Bell teljességgel képtelen a szeretetre, érzelmeit pedig egyetlen módon, agresszió által volt képes kifejezni. Kiszolgáltatott, védtelen áldozatokat választott ki, kik képtelenek voltak a védekezésre, tudván, hogy könnyedén hatalmába kerítheti őket.
Mary Bell, a kétszeres gyemrekgyilkos, 12 év raboskodás után, 1980-ban szabadult, „gyógyultan”. Azóta is az Egyesült Királyság területén él, anonimitásban.

2011. augusztus 22., hétfő

Egy vers, ami már nagyon hiányzott...

Arany János
A VARRÓ LEÁNYOK


Lyányok, lyányok: lakodalom,
Oh, be sok szép népe vagyon!
Sok fehér ing: bő az ujja,
Libeg-lobog, ha szél fujja.

Sem hegedű, se cimbalom,
Beh szomorú lakodalom!
Mintha orruk vére folyna -
Dehogy lennék menyasszonya!

Jaj, ki vágyna menyasszonynak,
Akit harangszóval hoznak!
Gyászos ének búg előtte:
Sírva mennek esketőre.

Nem menyasszony, - vőlegény volt:
Hat legény hoz zöld koporsót,
Apja, anyja sír előtte,
Keserves a menyegzője.

Apját, anyját jól ismerem:
Megmondanám, de nem merem,
Mert a szívünk megdöbbenne...
Egyikünké megrepedne.

Lyányok, lyányok, vegyetek fel
Fehér ruhát s jőjetek el
Ma csak halott-látni,... holnap
Kivinni zöld koporsómat.

Kép eredeti helye

2011. augusztus 4., csütörtök

A személyiség diadala - avagy Oskar Stohr és Jack Yufe története


Nagyon nehéz volt olyan képet találni a neten, ami megfelelőképp tükrözné a személyiség szót. Talán a felső kép sem tökéletes a vizualizációra, de sajnos jobbat nem találtam. Megfordult az is a fejemben, hogy találn nincs is megfelelő kép erre a fogalomra.. Hiszen a személyiséget meghatározni nagyon is bonyolult feladat.

A Wikipédia ezt írja:

"személyiség egy széles körben elfogadott definíció szerint egy az egyénre jellemző viselkedési, gondolkodási és érzésminta, ami konzisztensen és ezzel együtt egyedien jellemzi magát az egyént.

Egy másik értelmezés szerint a személyiség különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, mely az embert megismételhetetlenné teszi, megkülönbözteti, meghatározza viselkedését és gondolkodását.
Freud pszichoanalitikus megközelítése szerint a személyiségnek három szférája különíthető el:
  • Ösztönén: öröklött, tudattalanban lévő lelki tartomány. Azonnali szükséglet kielégítésre törekszik.
  • ÉN (EGO): közvetít a belső valóság és a külvilág, az ösztönén és a felettes én között.
  • Felettes ÉN: szülői hatásra alakul ki. Ez képviseli a hagyományokat, az erkölcsöt és a lelkiismereti funkciókat.

Caravaggio - Narcissus
Nárcisz képe is ide került, arra gondoltam ugyanis, hogy miért is ne? Hiszen mondhatni "híresség", ha a személyiségekről van szó - ugyanis Nárcisznak köszönhető az ún. "nárcisztikus" avagy önimádó személyiség elnevezése. És szerettem volna kicsit színesebbé tenni ezt a kis bejegyzést, ugyanis legelőször Oskar Stohr és Jack Yufe-ről (akik egyébként komolyan mondom, vadállatok voltak :D, de ez majd kicsit lentebb fog kiderülni, hogy miért is!) szerettem volna itt egy képet, de sajnos a világhálón nem találtam. (de legalább most nem tűnik üresnek ez a bejegyzés :)

Van nekem egy csodálatos könyvem, méghozzá egy majd' 1000 oldalas csodálat, Atkinson - Hilgard - Pszichológia (de általában a tanáraink csak "Atkinson - Pszichológiája"-ként szokták emlegetni). Magával a könyvvel egyébként nincs semmi baj, hiszen pszichológia könyvhöz képest nagyon olvasmányos, sok érdekességet tartalmaz.
Most egy ilyen érdekességet szeretnék nektek idézni belőle, méghozzá egy ikerpár történetét, amivel a 13 - Személyiség című fejezet is kezdődik (ami egyébként az egyik leghosszabb fejezet a könyvben, 100 oldal). Nagyon érdekes, nagyon rövid kis történet lesz :) !

"Oskar Stohr és Jack Yufe egypetéjű ikrek, akik Trinidadben születtek, majd röviddel születésük után Oskart anyja Németországba vitte, ahol a nagymama jó katolikust és nácit nevelt belőle, míg Jack zsidó származású apjával maradt Trinidadben, és gyerekkorát részben egy izraeli kibucban töltötte. A két családnak semmilyen kapcsolata nem volt egymással.
A fivérek már negyvenes éveik végén jártak, mikor a Minnesotai Egyetem külön nevelt ikerpárokat tanulmányozó kutatói összehozták őket. Noha addig csak egyetlenegyszer találkoztak, több tekintetben is megdöbbentően hasonlítottak egymásra. Mindkettőjüknek volt bajusza, mindketten drótkeretes szemüveget és kétsoros kék öltönyt viseltek. Szinte egyforma volt modoruk és temperamentumok, vagy például szokásaik: mindketten szerették a fűszeres ételeket és az édes likőröket, szórakozottan a vécét használat előtt húzták le, szerették a vajas pirítóst kávéba mártogatni, és imádták a liftben hatalmas tüsszentésekkel ijesztgetni az embereket.
A minnesotai kutatók többi ikerpárjai között is voltak ilyen hasonlóságok. A képen látható, //amit én sajnos most nem tudok nektek megmutatni// születésükkor szétválasztott ikrek például, akik 31 éves korukig még csak nem is látták egymást, találkozásukkor mindketten tűzoltóként dolgoztak. Vajon minek köszönhetőek az ilyen hasonlóságok? Mivel nem valószínű, hogy lennének tűzoltó-, pirítósmártogató vagy liftben ijesztgető gének, a hasonlóságok az alapvető személyiségvonások örökletességére utalnak. A pszichológia számára nemcsak az emberek közötti különbségek, hanem a hasonlóságok is megfejtendő titkokat jelentenek."
A fentebb említett kép aláírása a következő (a képen egyébként egy szemüveges, bajszos, félig kopasz ikerpár ül): "Ezek az ikrek, akiket születésükkor elválasztottak egymástól feltűnően hasonlítanak, amikor 31 éves korukban először találkoznak"

Minden esetre remélem, hogy sikerült valami érdekességet belelopnom ilyen módon a napotokba, ugyanis amióta elolvastam ezt a pár bekezdést (ugyanis a könyvet "altatónak" használom, a vizsgaidőszakban bejött :D ), valahogy nem hagyott nyugodni a dolog. Egyfolytában ezen kattogott az agyam.
Azt hiszem annyi bizonyos csak, hogyha bár a gének nem is befolyásolnak minket (hiszen ahogy a cikk is írta, nincs liftben ijesztgető-gén :D ), mégis van valami, ami "belénk kerül", amikor megszületünk - és ez a személyiség, amit nem hagyhatunk magunk mögött, amit nem hazudtolhatunk meg...

"Légy önmagad - mindenki más már foglalt"

2010. december 19., vasárnap

Ajánló - OMGLia ékszerek

Ajánlanék nektek egy csodálatos ékszeres-bizsus oldalt. Hallottatok már az OMGLia-ról? Nem?
Akkor most garantálom, hogy csak erről akartok hallani :) - hoztam pár "bemelegítő" képet.















Mondjátok azt, hogy nem csodálatosak :) !!!

2010. december 5., vasárnap

2010. november 18., csütörtök

Pihenéshez - A személyes kedvencem, Dr. Crippen


Forrás: LINK

Dr. Hawley Harley Crippen
(1862-1910)

1910 november 23-án Anglia megszabadult egy gyilkostól, ám a közhangulat mégsem volt vidámnak nevezhető. Sőt mi több: a korabeli szalonokban még hosszú hónapokig téma volt a „ szerencsétlen Crippen” esete. Vajon mi volt ebben a nem túl magas, szépnek nem nevezhető, kopaszodó, harcsabajszú asszonygyilkosban, ami miatt sokan nem egy élet elvevőjét, hanem egy olyan férfit láttak benne, aki végső elkeseredésében ragadtatta el magát egy gyilkosságra?

Nem állítom, hogy válaszolni tudok erre a kérdésre, de megpróbálom. Crippent ugyanaz az a hamis dicsfény lengi körül, ami Che Guevarát, a „forradalmárt”, bár természetesen jelentős különbségek vannak köztük. Megkockáztatom, ez az eset könnyűszerrel egy lábjegyzetként végezte volna valami poros lexikonban, hogy ha nincs benne pár olyan momentum, ami az adott korban meghökkentő volt.

A leírásban vannak kétséges részek, ugyanis az általam megtekintett amerikai honlapok időnként egymásnak ellentmondó híreket közöltek. Ezeket a variációkat igyekszem minden esetben leközölni. Ha mégis lenne valami hiba a cikkben, azt nyugodtan jelezzék, korrigálom.

Kezdjük talán a legelején.

Crippen 1862-ben látta meg a napvilágot, a michigani Goldwater – azaz Aranytó – városában. Gyermekkorában tipikus „strébernek” tartották, talán tanulás iránti vágyával próbálta egyensúlyozni

nem túl vonzó megjelenését. A szorgalmas, és kitartó tanulásnak meg is lett az eredménye: Crippen két diplomát is szerzett, így általános orvosi gyakorlaton kívül kiváló fül és szem specialista lett. A diploma megszerzése után meglehetősen sok helyen dolgozott, bejárta Amerika nagyobb városait. Időközben – két dátum kering: 1890, illetve 1891 – első felesége meghalt, ő pedig elküldte anyósához akkor 3 éves fiát.

Második nejét Brooklynban ismerte meg, munka közben. Cora Turner – eredeti nevén Kunigunde Mackamotski – jellegzetes alakja az akkori művészeknek: fiatal, - Crippennel való megismerkedése alatt mindössze 17 éves – vonzó hölgyemény, aki egy általa óhajtott célért – jelen esetben az operaénekesnői karrierért – bármire képes.

Sokan megkérdőjelezik, hogy vajon igazi, mindkét fél által szerelemként megélt kapcsolat vezetett az 1893-ban megkötött frigyhez. Nem szabad elfelednünk, hogy a nem túl jómódú Coranak valahogy fizetnie kellett az énekórákat – bár fölöslegesen, mivel a leghízelgőbb róla szóló leírásban is csak kicsivel tartják jobbnak az átlagnál a hangját. Ám az ilyen leírások roppant ritkák. – ami nem volt olcsó mulatság. Arról szó sem lehetett, hogy dolgozzon, hiszen ő „bohém” volt, művész, aki nem hagyhatja, hogy belekerüljön a mindennapok taposómalmába.

S erre felbukkan ez a kis emberke, aki „ bele van habarodva” és egyedül félénksége miatt nem üldözi a szerelmével, de a maga visszafogott módján közli vele, hogy komolyak a szándékai. Ugyan ki nem használta volna ki ezt a helyzetet?

1900-ban Crippen Angliába utazik hogy a Munyon’s nevű, gyógyszert levélben való megrendelésre küldő cég londoni irodájának igazgatója legyen. Felesége – akinek időközben megjött az esze, és belátta hogy operaénekesként nemcsak jövője, de jelene sem lesz – otthagyta az énekesi pályát, és varietétáncosnak állt. Itt ismerkedett meg Bruce Millerrel, aki a szeretője lett. Az új karrierhez új név is dukált – ez talán megmutatja, mennyire is volt „sikeres” énekesként, ha attól félt, hogy a neve miatt nem futhat be táncosként sem – így Cora Turnerből Belle Elmore lett. Crippen mindössze a keresztneveit cserélte le, Peterre.

Házasságukban egy percig sem volt soha kétséges, hogy ki is viseli a nadrágot. A nagy ritkán elvégzett takarításokat – mert bár Crippen remek szakember volt, a rend nem nagyon érdekelte – mindig a férj végezte, és Cora/Belle elég szabados életet élt. Talán közhelynek tűnik, de mégis ez az igazság: a „táncosnői” állásból befolyó jövedelem jelentős része nem magáért a munkáért járt, hanem azokért az extra szolgáltatásokért, amiket – többé kevésbé nyíltan – a legtöbb ilyen területen dolgozó hölgy végzett. Kevésbé szebben fogalmazva: a prostituált és a táncosnő közötti határvonal elég vékonyka volt.

Márpedig Belle gátlástalanul kihasználta testi adottságait, és egy hadseregre való szeretőt tartott, akik elhalmozták ajándékokkal. Persze – néha-néha – az illendőség kedvéért ő is vásárolt ezt-azt, de ez nem igazán volt jellemző. Talán mondani sem kell, hogy nem a saját pénzéből fizette ezeket a kis kiruccanásokat, és a luxuscikkeket – ékszerek, minőségi alkohol, no és persze bundák, minden mennyiségben - : az ilyen esetekre tartogatta Crippent. Aki – hogy elkerülje a botrányt – zokszó nélkül fizetett, és igyekezett nem elveszíteni az önuralmát, nehogy elhagyja a neje. Belle ugyanis rengeteget fenyegetőzött azzal, hogy elköltözik férjétől, és az egyik szeretőjénél fog élni, de Crippen ezt nem hagyta. A lelke mélyén meg szerette az asszonyt, annyira, hogy 1905-ben egy előkelő Viktória korabeli házat vásárolt neki az Észak-londoni Carmen Roadon, a Hilltop Descent 39-es számú remekművét.

A ház éves bérleti díja egyes források szerint 52, megint mások szerint 55 font volt, de egy pár írásban 58 jó angol pénzt emlegetnek. Nos, ez az összeg ma bagatellnek tűnik, azonban a doktornak heti 3, azaz három font volt a fizetése. Nem véletlenül hangsúlyozom ezeket az adatokat: rá kívánok világítani, hogy Crippenben megvolt a jó szándék, bízott abban, hogy rendbe jöhet a kapcsolata hitvesével.

Ám ez nem így történt, sőt a helyzet csak rosszabbodott: az önmagát nagyasszonynak képzelő Belle – aki nagyon hamar elfelejtette, hogy milyen mélyről is indult és hogy kinek is köszönheti szerencséjét – tovább szaporította Crippen gondjait. Főleg, miután meghatározó alakja lett a Varietészínházi Hölgyek Egyletének.

Ami most következik, első olvasásra kissé abszurdnak tűnik, de igaz. Belle elkezdte hazahozni a „munkáját” magyarul pásztorórákat tartott a lakásán, majd eltette az érte járó „tiszteletdíjat”. Ez még talán nem lenne annyira érdekes, viszont van egy kis nüánsz, ami azzá teszi. Crippen természetesen mindenről tudott, - nehéz is lett volna nem észrevennie azt ami körülötte történik – és Belle rákényszerítette hogy szolgálja ki a nála „vendégeskedő” kuncsaftokat.

Képzeljük el, hogy a munkaidő lejártával – ami jóval hosszabb mint más embernek, mert meg kell keresni a pénzt a kedvesnek vett ház részleteire – hazamegyünk, és nem lepihenünk, hanem a férjünkkel/feleségünkkel hentergő szerető cipőjét súroljuk, vagy vacsorát készítünk az érthető okokból fáradt gerlepárnak.

Eleinte kacsának hittem ezt a hírt, afféle urban legendnek, de annyi helyen bukkant fel, hogy ha kitaláció, akkor roppant ügyes.

Ám Bellenek ez sem volt elég: miután férje elvesztette igazgatói állását a Munyon’s-nál elhatározta, hogy megszerzi magának a közös bankszámlán lévő hatszáz fontot. - érdemes volna kiszámolni, hogy Crippen mennyit és hány helyen dolgozott.

Kérdés, hogy miként tudta mindezt elviselni a férfi? A válasz egyszerű: ő is szeretőt tartott, azonban ez nem pusztán testi kapcsolat volt, hanem igazi érzelmeken és megértésen alapuló együttlét.

A hölgyet Ethel Le Neve-nek hívták, gépírónő volt Munyon’s-nál szépség terén felvette a versenyt Bellevel, de sokkal félénkebb volt nála, így most Crippennek kellett eljátszania a hódítót.

Belle tudott arról mit művel a férje, és nem nagyon örült neki, ami azért komikus. Többször megfenyegette, hogy elhagyja ami most már remek hír lett volna a derék doktornak, csakhogy a nő vinni akarta a pénzt is. Crippen ezt nem hagyhatta, nem azért dolgozott egész életében, hogy a végén egy harmadrangú kis táncosnőcske elvegye a megélhetését. Valószínűleg ekkor jutott eszébe a gyilkosság is. Ha Belle szépen elköltözik ez a cikk nem születik meg, mert Crippen nem gyilkolta volna meg gyűlölt nejét, aki legalább annyira felelős a haláláért mint a férje. Ha engedett volna, - vagy egy kisebb összeget kér – a szerelmes Crippen boldogan szélnek eresztette volna.

A gyilkosságra és a test elrejtésére végül 1910. január 31 és február 2-a közt került sor. Előzőleg Crippen a munkahelyétől nem messze lévő patikából rendelt háromszázhuszonnégy minigramm hioszciamint – erős nyugtató – amit beadott az asszonynak. Ez a gyógyszer akkoriban ismeretlen volt Angliában.

31-én este a Crippen házaspár még meghívott magához egy Clara Martinetti nevű kiöregedett nyugdíjas varieté-színésznőt, és a férjét. A vacsora kellemes hangulatban telt, ám Mrs. Martinetti szerint a házaspár vitába keveredett, mert Crippennek nem akaródzott felkísérni a hajlott korú Mr. Martinettit a vécére. Az ellenszegülés meglepte Bellet, aki nem is sejtette, hogy nemsokára komolyabb dolgok miatt kell aggódnia, mint hogy a férje nem engedelmeskedett egy – valljuk be megalázó és gusztustalan – parancsnak.

Az ezt követő napok a gyilkosság elleplezésében, és a hamis információk terjesztésének jegyében teltek.

Itt most álljunk meg egy kicsit. Elég sok helyen lehet olvasni hogy Ethel nem tudott a gyilkosságról, és nem hitte el, hogy Crippen ilyesmire képes. Ez ha megvizsgáljuk a – nemsokára bemutatásra kerülő – bizonyítékokat, elég valószínűtlennek látszik. Meggyőződésem, hogy a nő pontosan tudta mi történik, és egyedül 2 dolognak köszönhette azt, hogy a teste azon a bizonyos novemberi napon nem himbálózott az ő szeretett Harweya mellett. Egyrészt, a nőkkel mindig enyhébben bántak a bíróságokon – ezzel lehet vitatkozni, de elég megnézni a statisztikákat. Most, a feminizmus terjedésével ez az eszme kezd eltűnni, de sajnos még mindig jelen van az igazságszolgáltatásban.

Másrészt, Crippen két dolgot emlegetett bírósági tárgyalása alatt: ő ártatlan, és hogy Ethel semmit sem tud a dologról.

De haladjunk sorjában.

Február másodikán – ekkor Belle halott volt, hogy milyen módon ölte meg és rejtette el a doktor, azt később részletezem – Crippen, neje gyűrűkollekcióját nyolcvan fontért berakta egy zálogházba – majd egy pár ékkövét is eladta 115 font értékben. - apró kiegészítés: természetesen a gyilkossághoz a mérget használta, de egy honlapon azt olvastam, hogy a méreg nem végzett a nővel, ezért Crippen lelőtte egy hatlövetű negyvenötössel. Ez – ismerve Crippen munkaszeretetét és azt a tényt hogy többdiplomás orvos volt – elég nehezen hihető. De a korrektség kedvéért megemlítem.

A varieté egylet – aminek az időközben jobblétre szenderült nő pénztárosa lett – egy levelet kapott, ami Cora/Belle Crippen nevében volt írva, holott nyilvánvalóan nem az ő kézírása volt. Ebben a levélben sajnálatát fejezi ki az iránt, hogy nem tud taggyűlésekre járni, de Amerikába kellett utaznia, mert az egyik rokona megbetegedett. Ez egy darabig megnyugtatta az embereket, főleg úgy, hogy Crippen ravaszul azt hazudta, hogy neje a kaliforniai rengetegben ápolja a szeretett rokont. Később aggódva terjesztette ismerősei közt, hogy sikerült elérnie feleségét, aki súlyos beteg lett a hegyekben, nem tett neki jót a hideg levegő. Közben vígan élte világát újdonsült kedvesével, aki akkor már a házban lakott, és egyre gyakrabban viselte elődje kitűnő minőségű bundáit.

Március 24-én Martinetti asszonyság igencsak szűkszavú táviratot kapott, a feladó nem más volt, mint a Doktor. Az üzenet mindössze ennyit közölt: Belle tegnap este hat órakor elhunyt. Két napra rá megjelent egy helyi újságban a halálhíre, és a holttest hazaszállíttatása körüli kérdéseket is sikerült elütnie azzal, hogy neje testét elhamvasztották az USA-ban, és ott hever örök nyugalomban. A kíváncsiskodás szépen lassan abbamaradt, és az emberek kezdtek hozzászokni a gondolathoz, hogy véget értek azok a napok, amikor Crippen úr – eleinte örömmel, később a fogát csikorgatva - tömte pénzzel Bellet, és rajta keresztül az ingyenélők hordáit.

Június 28-án azonban az idill összeomlott.

A soknevű hölgy barátai – a Nash házaspár – az Államokból jöttek vissza a ködös Albionba, és igencsak megdöbbentek azon, hogy Cora halott. Mert hozzájuk semmi ilyen információ nem jutott el. Nem igazán voltak kibékülve a kissé megzavarodott Crippen válaszaival – amik gyakran nem egyeztek – így a legrosszabbtól tartva a Scotland Yard egyik nyomozójához fordultak segítségért. Walther Dew felügyelő – aki három héttel Crippen elkapása után visszavonult az aktív szolgálatból, és I Caught Crippen, címen könyvet írt élményeiről – kikérdezte a doktort, aki végső elkeseredésében ravasz cselhez folyamodott.

Való igaz, hazudott de jó oka volt rá. Belle ugyanis beváltotta fenyegetését, és megszökött egyik hódolójával, a már említett Bruce Millerrel, és ő csak a botrány elkerülése miatt vezette félre a szomszédokat. Remek taktikai lépésként megengedte a rendőröknek hogy átkutassák a házát –a pince padlójában nyugvó Bellet úgy sem találhatták meg – és elhívta a rendőröket egy kellemes hangulatú ebédre.

Ám a hűvös nyugalom, és könnyedség csak álca volt, belül Crippen majd szétrobbant a feszültségtől, és emiatt elkövetett egy végzetes hibát. Mivel azt hitte gyanakodnak rá- holott Dew felügyelő megette a romantikus szöktetés meséjét főleg hogy a környékbéli pletykákból remekül volt informálva a doktor és neje viharos házasságáról – Ethellel együtt elmenekült.

Ha nyugton marad, és nem pánikol, megússza.

Azonban ő inkább elfutott, hogy minél előbb Európába jusson, és eltűnjön a tömegben. Hiszen jó orvosokra mindenhol szükség van.

Dew felügyelő, - aki hétfőn visszament Crippenékhez, hogy tisztázzon velük egy pár apróságot – igencsak nyugtalan lett, amikor észrevette hogy a ház üres. Parancsot adott rá, hogy kutassák át az egész házat és a kertet, de végül ő maga találta meg szerencsétlen Bellet, aki a szenes pince egyik billegő köve alá volt temetve.

Talán maga a holttest az, ami miatt ezt az ügyet soha nem fogják elfelejteni. Belle ugyanis nem egyben volt eltemetve, hanem erősen darabolt állapotban, kicsontozva, megszabadítva minden olyan szervtől, ami arra utalhatott volna, hogy az az összefüggő húsmassza nő volt valamikor. A maradványok egy pizsamakabátba temette, de előtte nedves mészbe áztatta őket, ami ha kiszárad,felgyorsította volna a bomlást.

Idáig Crippen ügye akárhogy is ragozzuk, egy gyengén megírt bohózathoz hasonlított. Gyenge akaratú férfi beleszeret a végzet asszonyába – akinek azonban ő lesz a végzete egy kedves, ártatlan hölgy szerelme miatt. Ám az, hogy ez a komikus külsejű emberke módszeresen feldarabolja nejét, gondosan kiszedi a csontokat – mint ahogy azt mi tesszük a vasárnapi ebédkor a feltálalt ínycsiklandó pulykacombbal – és eltünteti a nemi szerveket... ezt senki sem nézte ki Crippenből.

– Jelzem, több cikket is elolvastam, és volt amelyiken azt írták, hogy a szervek eltüntetése csak legenda. Mivel azonban a leírások nagy része megemlíti, úgy gondoltam van valóságalapja.

– Ez ugyan csökkentette a gyilkos doktor népszerűségét, de nem mért rá végzetes csapást. De ne fussunk előre.

– A tetem megtalálása után Dew kiadta a körözést Crippen és Ethel ellen, akik július 20-án felszálltak a Montrose gőzhajóra. De nem mint férj és feleség – azonnal elkapták volna őket, velük voltak tele az újságok – hanem mint... apa és fia! Ismét egy bohózati elem. Crippen leborotválta a bajszát, és eldobta a szemüvegét Ethelt meg fiúnak maszkírozta. Crippen a John Philo Robinson név mögé bújt, Ethel a John Robinson nevet kapta.

– A hajón a kapitány felfigyelt erre a furcsa párosra, akik egyáltalán nem úgy viselkedtek, ahogy elvárható lett volna apától és fiától. Sokat fogták egymás kezét, az „apa” simogatta – ez azért elég nagy óvatlanságra vall – a „fiát” és még sorolhatnánk. Ám ez még kevés lett volna az egyértelmű bizonyossághoz: így aztán több alkalommal is hirtelen odaszólt Crippennek, hogy „ Mr Robinson. A férfi nagyon lassan, vagy egyáltalán nem reagált. Végül a kapitány rájött, kik is utaznak a hajóján, és távírón értesítette a rendőrséget. Dew hadnagy azon nyomban hajóra szállt – a Laurentic nevű gyors gőzössel vette üldözőbe gyanúsítottját, akit végül július 31-én el is kapott. Révkalauznak álcázta magát – ebben az esetben több a menekülés, cselvetés, hamis tanúzás, és álca, mint egy közepes minőségű krimiben – és nemes egyszerűséggel odament Crippenhez, s ráköszönt. Crippen udvariasan viszonozta a köszöntést. Ethel nem volt ilyen nyugodt, ő simán elájult. Erre Crippen megjegyezte, hogy nem csodálja a viselkedését, sok idegfeszültség érte, de ennek ellenére semmit sem tudott. Ennek a mondatnak később nagy szerepe lesz.

– A perükben – mivel ugyebár Ethelt is gyanúsították a gyilkossággal – is volt egy pár esemény, amit érdemes kiemelni. A legfontosabb Crippen viselkedése: pontosan tudta mi fog vele történni, de nem saját magával törődött, hanem kedvesével. Ezzel is sikerült szimpatikussá tennie magát, hiszen elég kevés ember van aki a bitó árnyékában nem a saját nyakát, hanem másét menti. Érdekes módon azonban Crippen elszólta magát:a bíróságon azt hangoztatta, hogy ártatlan... de akkor mi volt az amiről Neve kisasszony „semmit sem tudott”? Persze lehet mondani, hogy ez kötekedés, de azért érdemes ezen elrágódni, hiába, sok jó tulajdonsága mellett bizony Crippennek volt egy gyengéje: nem tudott hazudni. Legalábbis nem összefüggően, és következetesen.

– A védelem nem tudott túl sok mindenbe belekapaszkodni: arra játszottak, hogy a test bárkié lehet... hiszen ember a talpán, aki abból a „hatalmas húshegyből” ahogy egy rendőr jellemezte a maradványokat egyértelműen bebizonyítja, hogy nem más mint Crippen második neje.

– Azonban ezt 3 bizonyítékkal cáfolták meg

– 1: mintát vettek a testből, és nagy mennyiségű mérget találtak benne. Mivel Crippen volt olyan ostoba, hogy ismerős helyen vett mérget, számlákkal tudták igazolni a vásárlás tényét.

– 2: a doktor nem volt elég alapos – vagy nem volt elég kemény gyomra hozzá hogy tovább csonkolja a testet – így egy műtéti heg felismerhető volt a masszában.

– 3: egy olyan ruhába csavarta a testet, amit 1908 után készítettek, tehát a holttest csak az ő ott lakásuk ideje alatt kerülhetett a pincébe.

– 27 percnyi tanácskozás után Crippent kötél általi halálra ítélték, míg Neve megúszta: őt felmentették.

– A fentieket olvasva talán nem világos miért is olyan különleges ez az eset. Nos, nekünk, akik túl vagyunk 2 világháborún, és megszoktuk, hogy a híradóban mindig cafatokra robbantott holttestek vannak az időjárás jelentés előtt, nem olyan felzaklató a történet. Azonban akkoriban kész kalandregény volt: árulás, mérgezés, kegyetlenkedés, szerelem, és trükközés egyaránt szerepet kapott benne. Ráadásul az elkövető kedves, kissé jellegtelen alakja sokak szemében elképzelhetetlenné tette hogy ő követte el a gyilkosságot. Ám ne áltassuk magunkat: Crippen egy, a válásnál könnyebb utat kereső gyilkos volt, aki nem érdemel se szánalmat, se könyörületet.

(UI: még egyszer megjegyzem: ha van bármi tévedés, azt kéretik jelezni. )

(A cikkért köszönet Ned Arcastnak)

Pihenéshez - Lizzy Borden története


Forrás: LINK

Tikkasztó hőség volt, pedig még nem volt dél sem. Az idős férfi még mindig a reggeli nehéz kabátjában és csizmájában ült a szófán. Amíg ő az augusztusi hőségben szundikált, felesége a fenti emelet vendégszobájában feküdt holtan immár másfél órája. Ugyanaz a kéz, és ugyanaz a fegyver ölte meg, amely hamarosan rá is lesújtott.
A Lizzy Borden ügy több mint száz éve lenyűgözi mindazokat, akik érdeklődnek a különös bűnesetek iránt. Az amerikai történelemben kevés ügy keltett ekkora érdeklődést, mint Andrew J. Borden, és felesége, Abby Borden meggyilkolása. Ezt a borzalmas dolgot ráadásul egy templomba járó, vasárnapi iskolában tanító, tiszteletreméltó hajadon követte el.
1892. augusztus 4-én, körülbelül délelőtt 11 órakor, a Fall Riverben élő, 26 éves Bridget Sullivan, Bordenék cselédlánya, éppen a padlásszobájában pihent, amikor meghallotta Andrew Borden lányát, Lizzyt, amint az sikoltozva őt hívja.
- Mi történt? - kérdezte Sullivan.
- Apa halott! Valaki bejött, és megölte! - felelte Lizzy.
A 70 éves Andrew Borden volt Fall River egyik leggazdagabb lakosa. Második feleségével és két hajadon lányával élt.
Amikor Sullivan lesietett az emeletről, Lizzyt a hátsó ajtónál találta. Be akart menni a nappaliba, ám a lány megakadályozta ebben, és elküldte segítségért. Sullivan átrohant a szomszédba, ám a doktor épp házon kívül volt, így a család egyik barátját értesítette.
Ezalatt Bordenék szomszédja, Mrs. Adelaide Churchill észrevette, hogy valami szokatlan történik a Borden házban, és odament megkérdezni Lizzyt, hogy minden rendben van-e, mire a lány így felelt: „Mrs. Churchill kérem jöjjön át, valaki megölte az apámat!”
- Hol van az édesanyád? - kérdezte Mrs. Churchill.
Lizzy azt felelte, hogy nem tudja, és képtelenek elérni az orvost sem, aki a szomszédban lakik. Mrs. Churchill elküldte egy barátját is segítségért, de időközben a doktor, Mr. Bowen is megérkezett Bordenékhez. Bowen megvizsgálta a testet, majd kért egy takarót, amivel letakarhatta.
Eközben Mrs. Churchill felment az emeletre, hogy megnézze, Abby hazaért-e már. Meg is látta őt, az egyik vendégszoba padlóján fekve.
Abby egy 64 éves, vékony és félénk nő volt, aki rajongott fiatalabbik féltestvéréért, Sarah Whiteheadért.
Időközben küldtek egy távitatot Emmának, Lizzy nővérének is, hogy tudassák a történtekről. Bowen tovább vizsgálta Lizzy apjának holttestét. A jobb oldalán feküdt a díványon, lábai lelógtak a padlóra. A feje enyhén jobbra hajlott, és 11 vágás volt rajta. A vér még mindig csepegett sebeiből. A díványon, falon, és a padlón is mindenütt vérfoltok voltak. Úgy tűnt, álmában támadták meg.
Mrs. Bordenre több mint egy tucatszor csaptak le, később kiderült, hogy pontosan tizenkilencszer. Mindkettejüket egy fejszével ölték meg.
Hamarosan kiérkeztek a rendőrök is a gyilkosság helyszínére.

Az ügy fő résztvevői:

Áldozatok:
  • Mrs. Abby Durfee Gray Borden, Lizzy mostohaanyja (1828-1892)
  • Mr. Andrew Jackson Borden, Lizzy apja (1822- 1892)

Vádlott:
  • Miss Lizzy Andrew Borden (1860-1927)

A ház további lakói:
  • Miss Emma Borden, Lizzy testvére (1849-1927)
  • John Vinnicum Morse, Lizzy anyai nagybátyja (1833-1912)
  • Bridget (Maggie) Sullivan, Bordenék cselédlánya (1866-1948)

Bírák:
  • Josiah C. Blaisdell
  • Albert Mason
  • Caleb Blodgett
  • Justin Dewey

A vád:
  • Hosea M. Knowlton
  • William H. Moody

A védelem:
  • Andrew J. Jennings
  • George D. Robinson
  • Melvin O. Adams

A nyomozók:
  • Rufus B. Hilliard
  • John Fleet
  • Michael Mullaly
  • Philip Harrington
  • Dr. William A. Dolan
  • Dr. Edward S. Wood
A nyomozásnak négy része volt: a halottszemle, kihallgatás, bírósági meghallgatás és a tárgyalás. Lizzy ellen alapvetően nem tudtak semmi bizonyítékot felmutatni. Például nem tudták egyértelműen azonosítani a gyilkos fegyvert és a gyilkosság motivációját sem tudták világosan meghatározni. A több hetes procedúra alatt a nyomozók rekonstruálni tudták az események időbeli sorrendjét, augusztus harmadikától (a gyilkosság előtti nap) egészen augusztus 7-ig, amikor Miss Russel látta, amint Lizzy egy ruhát éget el.
>Augusztus 3.
A nyomozás során kiderült, hogy négy fontos esemény történt ezen a napon.
Az első, hogy Abby Borden reggel 7-kor átment Dr. Bowenhez és azt állította, hogy őt és Andrew-t megmérgezték. Mindketten nagyon rosszul voltak egész éjjel. A doktor szerint hányingerük nem volt komoly, ezért hazaküldte a nőt. Bridget is elég rosszul volt ezen a reggelen. De a boncolás alatt sem találtak semmi bizonyítékot a mérgezésre.
A második, hogy Lizzy elment és sósavat vásárolt. Azt mondta, hogy a rovarokat szeretné vele kiirtani, ám az eladó nem adta ki neki recept nélkül.
A harmadik dolog, hogy John Morse, Lizzy nagybátyja is megérkezett ezen a délutánon. Csomag nélkül érkezett, de úgy tervezte, hogy éjjelre is ott marad, így másnap meg tudja látogatni az utca másik végében élő rokonait is. Mindketten állították, hogy nem találkoztak egymással, csak a gyilkosság napján.
Végül aznap Lizzy meglátogatta Miss Alice Russelt. Szerinte Lizzy nagyon izgatott volt és félt, hogy valami történni fog a szüleivel.
>Augusztus 4.
A gyilkosság napján Bridget 6:15-kor állt szolgálatba. Ekkor már John nagybácsi is fent volt. Néhány perccel később Abby és Andrew is lementek reggelizni. Lizzy még egy ideig a szobájában maradt. Körülbelül délelőtt 9 és 10 között ölték meg Abbyt a vendégszobában. A kis levelet, amit Abby nemrég kapott egy szomszédtól, aki megfenyegette, sosem találták meg. Lizzy azt mondta, hogy véletlenül elégette.
Andrew körülbelül 10:40-kor ért haza, Bridget ekkor éppen az ablakokat pucolta. Az ajtók be voltak zárva, ezért ő engedte be Mr. Bordent. Eközben hallotta Lizzyt nevetni az emeleten. Ám Lizzy később a rendőrségnek azt mondta, hogy a konyhában volt, mikor apja hazaért. Ezután Lizzy is elment hazulról, és amikor 11:10 körül hazaért, apját holtan találta. Ezután érkeztek meg a nyomozók és Dr. Bowen is.
>Augusztus 6.
Ezen a szombati napon temették el Bordenéket.
>Augusztus 7.
Miss Russel meglátta Lizzyt, amint eléget egy ruhát. Azt mondta neki, hogyha a helyében lenne, senkinek nem engedné, hogy meglássa, mit csinál. Lizzy azt mondta a ruha festékes volt, ezért már semmire nem tudta volna használni. Ez volt az a bizonyíték, ami miatt Blaisdell bíró Lizzyt gyanúsította meg a gyilkosságokkal. Augusztus 12-én bíróság elé állították, de nem találták bűnösnek. A Taunton börtönben tartották fogva ez idő alatt. Tárgyalását 1893. június 5-re tűzték ki, és az egész lezajlott 15 nap alatt, június 20-án ért véget. William H. Moody volt az egyik illetékes vádló a Borden tárgyaláson, a másik pedig Hosea Knowlton.
Moody három érvet hozott fel:
  • elképzelhetőnek tartotta, hogy Lizzy képes lett volna megölni a szüleit, és mindezt előre kitervelni
  • majd el is követte a gyilkosságot
  • ellentmondásos tanúvallomása és viselkedése miatt, nem tűnt ártatlannak
Lizzy védője Andrew J. Jennings lett.
Az utolsó nap az esküdtszék alig egy órányi tanácskozás után meghozta ítéletét. Bordent nem találták bűnösnek.
Egy hónappal a tárgyalás után Lizzy és Emma elköltözött egy 13 szobás viktoriánus házba.
1897-ben Lizzyt megvádolták két festmény ellopásával.
Végül 1927. június 1-én halt meg, 67 évesen hosszú betegeskedés után. Emma kilenc nappal később halt meg. Leesett háza hátsó lépcsőjén.

Pihenéshez - Pipás Pista története


Forrás: LINK

„– Van egy bót, lehetne egy kevés pénzt keresni…– Milyen bót az?– Egy asszony férjét kellene felakasztani."

Így indult Pipás Pista szörnyű karrierje. Pampuskáné, Dobákné sógornője, az Átokházi kocsmában két meszely pálinka kortyolgatása között így beszélte meg Dobák Antal megölését. Délmagyarország 1933-as bírósági tudósítása szerint.

1.
A környező tanyavilágban csak mindenki Pipás Pistának ismerte a tagbaszakadt, duhaj, negyvenes éveinek elején járó öreglegényt. Virtusban bárkivel felvette a versenyt. Sokakat túlivott. A lakodalmakban sántára táncoltatta a menyasszonyokat, és kifogyhatatlan volt a nótákból. Viszont, ha húzó ember kellett a napszámba, akkor Pipás Pistáért izentek. Pista mindig két sort vitt egyszerre kukorica, vagy paprika kapáláskor.

Szörnyű erejét, lapáttenyereit respektálva senki nem mert, még egy rossz pillantást sem vetni rá. Hamar összejött neki a pénze a napszámokból és vett egy rossz szekeret. Azt szépen kijavította, kiglancolta. Vett hozzá egy lovat is, a Keselyt. Most már forspontba járt. Kocsistól, lovastól ment fuvarba, napszámba. A régen elhalt nagyszülei tanyáján élt. Ez volt az egyetlen öröksége, amit hazulról hozott. Takarosan helyrepofozta a tanyát és itt élte zord agglegény életét.

Társaságát félszemű korcs ebe: Pemete és egy kaukázusi fekete jól tejelő törpekecske: Gizi jelentette. A tanyához tartozó két hold földön gazdálkott. Csak paprikázott. Egyedül mívelte a földet. Mikor már kezdett bejönni a munka ára, vett magának ekét, boronát, tárcsát, ami kell a gazdálkodához. Igába fogta a zabon jól tartott Keselyt és szántott, vetett, ekézett, sőt később eszkábolt magának egy ló után köthető kétkeréken guruló paprikaültető járgányt is. Hát ilyen ember volt a Pipás Pista.

Sokszor adódott, ha móresre kellett valakit tanítani, mert elfeledkezett a jómodorról, Pistáért szalasztottak. Elég volt, ha csak meglátta őket Pistával, máris meghunyászkodott az illető. Megadta még azt a tartozását is, amivel csak úgy megtetézték a sarát. Az akció után az Átokházi Kutyakaparó csárdában lereagálták a cimborákkal a dolgokat. A kocsmáros nagy tisztelettel övezte Pistát. Külön lócája és asztala volt az ajtó melletti sarokban. Nem is volt abban az időben, a kocsmában, nagyobb rendbontás. Egyszer sem kellett a kármentőt használni.

Azon a napon is a fuvar után kiszáradt torkát locsolgatta, amikor belépett a kocsmába Pampuskáné, a Bumbus Maris. Két meszely pálinkát rendelt és letelepedett Pista mellé. Mindennapos dolog volt ez errefelé, hiszen így szöröztek, Szegediesen szólván munkát a napszámosok, igásállattal rendelkező fuvarosok. Gondolta Pista, vagy szántani, vagy boronázni, esetleg tárcsázni kell mennie… De, most egészen másról volt szó. Miután kiitták a pohár tartalmát a Bumbus Maris közelebb hajolt, és Pista arcába lihegte:
„– Van egy bót, lehetne egy kevés pénzt keresni…!
–Milyen bót az?
–Egy asszony férjét kellene felakasztani."

Pistában megállt az ütő a szokatlanul brutális, nyers, célratörő, kertelés nélkül a tárgyra térő bevezetésen. Intett a korcsmárosnak, hozzon még két meszely pálinkát!
Kihozta. Megitták. Miután kellőképpen megerősítették az öntudatukat Pista rábólintott, majd megkérdezte.
–Mennyit ér meg kendnek?
–Mi az ára?– suttogta amaz.
–Százötvenezer pengő!
–Sok. Ötven is elég lesz! Kis, vézna, göthös ember, könnyen elbánsz vele!
–De, a balhét én viszem el. És, ha kiderül? Felakasztanak érte. Százezer pénz vagy felejtsük el! – dürrögte Pipás Pista, mint egy fajdkakas, arra gondolva, hogy könnyű pénzkeresethez juthat.

Az asszony pár percnyi töprengés után rábólintott. Egymás tenyerébe csaptak és kifelé indultak a kocsmából. Kinn felültek a bakra és kimunkálták a részleteket.
–Arról lenne szó, hogy a sógornőm a Dobákné nem veszi hasznát az urának. Beteges, gyereket se tud csinálni. Viszont pénze van bőven. Örökölt. A Katinak meg lenne egy erős, dógos parasztlegény a béresük személyében. El kell takarítani a Tónit az útból!
–Aztán hogy gondolnátok?

Hogy, hát úgy, hogy valamilyen ürüggyel áthívna a Kati, mondjuk egy fuvart megbeszélni a Tápéi vásárba, a süldőket kellene eladni. Valami ilyennel, de azt bízzad a Katira! A Börcsök kinn várakozna az istállóban arra az esetre, ha nem bírnál vele egyedül. Kicsalnád valamilyen ürüggyel a Tónit. Mondjuk, megnéznéd az üszőborját, na valahogy így. Aztán a gatyakorcodból előhúznád a kötelet. Megragadnátok a Börcsökkel a Tónit és te, rávetnéd a nyakára a kötelet, aztán felhúznád a mestergerendára. A Börcsök rántana egyet-kettőt a lábán, aztán mikor látnátok, hogy kigűvedtek a szemei, otthagynátok!

–Nem bánom, de a pénzt előre kérem!
–Idefigyelj Pista, hogy lásd nem a levegőbe, beszélek, ehun van-e, odaadom az egyik felit!– mondta Bumbus Maris, és leszurkolta neki az ötvenezer pengőt.
–Mikor kapom a másik felit?
–Mikor végeztél vele. Így tisztességes az alku. Megkaptad az előlegedet. Megbíztam benned, te is bízzál meg bennünk. Na, elvállalod?
–El. Mikor menjek?
–Holnap este, szürkület után.
–Ott leszek.

2.
Másnap, délután ötóra felé az esti szürkületben térdígérő csizáiban caplatott a Pipás Dobákék tanyája felé. Odaérve az istálló sarkánál ólálkodva már várta Börcsök. A hatalmas kuvaszt csititotta, mert az állat megérezte az érkezőben a rossz szándékot. Mint egy őrült úgy vicsorgott rá. Kénytelen volt Börcsök kipányvázni. Pista benyúlt az iszákjába és egy darab sódart vetett oda a kutyának, hátha ettől majd lecsillapodik. A kutya gyanútlanul kapta el a levegőben a sódart. Beleharapott, elkezdte rágni. Szemei kigúvadtak és holtan terült el a földön. Gyorsanölő méreggel volt átitava az a sódar.

–Na, evvel is megvónánk!– szívott egyet a pipán Pista és kérdőn fordult Börcsökhöz – Minden rendben? Hol van most az öreg?
–Benn vannak, magát várják.
–Akkor megyek, aztán majd meglátjuk. Te maradj kinn az istállóban, mintha még a tehenekkel lenne dógod. Én meg megegyezek vele és kicsalom ide. Amint lehajol, hogy mutassa a kis üszőborjút, hátulról lefogod, odahúzod a mestergerenda alá. Én rádobom a kötelet. Te a hónaalá nyúlsz, megemeled. Én átalvetem a kötelet a mestergerendán matrózhurokkal megcsomózom és aztán zutty, elengeded. Saját sulyával megfojtja magát. Tudod, ahogy a kecskét szoktuk az ágasfára felhúzni, mielőtt elvágnánk a nyakát… csak itten most önakasztást rendezünk.

–Jól van, de vegye mán ki a köteleket a gatyakorcából, mert kilóg a vége, még gyanút fogna az öreg. Tudja kend milyen gyanakvó ember ez!
–Igazad van. Ehun van, e. Vesd át addig a mestergerendán, úgyse lát oda a setétben! Fő, hogy mi tudjuk hova vigyük.– mondta a Pipás és indult be a házba. A küszöb előtt akkurátusan leverte csizmájáról a sarat, krákogott, köpött egyet. Ezzel is jelezni akarta, hogy vendég jött. A zajra kissé félrehúzták a konyhaablakon a függönyt. Az öreg keselyű arca tekintett ki gyanakvón. Mikor konstatálta, hogy csak a Pipás az, intett fejével az asszonynak, hogy riglizze ki a nagyajtót és engedje be a jövevényt. Pista még egyet dobbantott, hogy biztosan leverje csizmájáról a maradék sarat, majd benyitott a konyhába.

–Agyonazisten!
–Neked is! Kerülj beljebb lépett felé kettőt a karoslócáról feltápászkodó Dobák és kezet, ráztak.
– Asszony, hozz pálinkát, bort!–az asszony a kamrába sietett és kisvártatva egy kancsó kerítésszaggatóval és egy butella pálinkával tért vissza. Poharakat vett elő a kredencből. Konyharuhával megtörölgette őket. Még rájuk is lehelt, hogy tükrösre fénysitve tegye a férfiak elé. Aztán egy szakajtó krumlispogácsát tett az asztalra.
–Egyék, igyék kend!–biztatta Dobák és koccintásra emelte a pálinkás kupicáját. Koccintottak. Ittak. Pista vett a pogácsából is. Bort is ittak hozzá. Közben sandán az asszony tekintetét kereste, hogy rendben van-e minden. Az, hangtalanul bólintott fejével. Tehát az öreg gyanútlan. Ahogy fogyott a bor, a pálinka, úgy oldódott a feszültség Pistában. Aztán nagy komótosan megtömte pipáját. Rágyújtott. Pár karika füstöt eregetett a plafon felé, majd megszólalt.

–Aztán mennyi lenne az, az üszőrjú Tónibátyám?
–Megegyezünk, ne félj. Nem tartom sokra. Most elvégzel nálam minden munkát! Az két nap. Megszántotok a Börcsökkel. Elvetitek a magot! Boronáltok. A góréban átrakjátok a kukoricát, nehogy befülledjen, azzal megvan a borjú fele. Adol még ötvenezer pengőt és viheted a borjút!
–Lássuk a borjút!
–Elébb lássuk a pénzt!
–És, ha teljesen ledolgoznám?
–Nekem most kell a pénz. Különben a duplájáért is el tudnám adni a Tápéi vásárban. De, oda be kék fuvarozni, aztán hazajönni. Szóval macerás, na. Bagóért a tied, ne faszariaskodjál Pista! Nálad a pénz?

–Ehun van-e! Égesse ki a zsebit a kupec fajtájának!–évődött vele Pista és a markába nyomta a köteg bankót. Az öreg megköpködte és zsebregyűrte. Majd feltápászkodott és jelezte, hogy indulhatnak. Mikor már a keze a kilincsen volt megállt és tétovázott.
–He, igyunk még meg egy kancsóval! Majd ráérsz még azzal a borjúval. Asszony, hidd be a cselédet, hagy melegedjék egy kicsit. Eliszogatunk még…– mondta és a sarokban lévő citerára tévedt a tekintete. – de régen játszottam mán rajta. He, Pista melyik is a te nótád? Nemhogy a Bazsamári libája lenne az?
–De, a Bazsamári, eltanáta Tónibátyám, a’ lenne az, de majd eljátsszuk még. Nem akarom, hogy öreg este legyen. Sietnék vissza a tanyára. Utánnakötöm a borjút a kocsinak, hazaviszem, alszok egyet, aztán reggel frissen elkezdhetjük a munkát!
–Nem mész sehova! Még eltévednél ebben a nagy sötétségben!
–Hát nem bánom, ha ennyire marasztalnak, maradok. De ahhoz ragaszkodom, hogy elébb megtekintsem az állatot!

–De minek azt elsietni! Reggel, világosan jobban látod… együnk, igyunk, mulassunk!
–na, hogy is van az, hogy, aszongya, hogy: Bazsamári libája…– kezdte rekedt hangján, és a lúdtollakkal megrezegtette a citera húrjait. Pista azonban nem engedett. Félt, ha lerészegednek, akkor nem tudja elvégezni a hóhérmunkát. Így csak csalta kifelé az öreget. Az öreg kelletlenül fogta markába a viharlámpát. Hátára terítette a bekecset, fejébe nyomta a kucsmát és elindult az istálló felé, nyomában a Pipással. Az istállóajtó előtt lecövekelt, a levegőbe szimatolt és tekintetével a kutyát kereste. Gyanússá vált neki, hogy nem rohan felé a kutya, mint máskor, ha kilépett az ajtón

–csiba, te! Betyár, na, kiskutyám! Hát hun vagy, a fene essen beléd? – hívogatta, de a kutya csak nem jött elő. Tekintete ekkor az istálló sarkánál döglötten heverő lefittyedő nyelvű kutyára tévedt. Oda cammogott, felemelte az eb fejét és azonnal tudta, a kutyát megmérgezték. Bűzös hab folyt ki lila ínyei közül.
–Megmérgezték!–bődült el és Börcsökért kiáltott.–hé, cseléd, hun a rossebbe vagy? Hol döglesz, amikor az ebet meg…,de, hiszen – hasított belé a felismerés– csak nem? Hogy Te?

Hű az anyád! –markolta meg a Pipás grabancát–, mit akartál te itten, velem… Börcsööök! Az anyád! Gyere, segíts!– Hörögte, de többre már nem maradt ideje. Hátulról erős karok ragadták meg. Börcsök behúzta az istállóba, és mint egy pelyhet felemelte. A Pipás meg a nyakába vetette a hurkot, megcsomózta és zutty! A Börcsök elengedte a rúgkapáló embert. Se köpni, se nyelni nem tudott, mert a kötél egyre jobban szorította ki belőle a szuszt. Szemei kidülledtek, megüvegesedtek, majd még rángott egyet-kettőt és kilehelte a lelkét.
–Evvel megvónánk– konstatálták. A pipás megfogta, biztos, ami biztos alapon, rántott még rajta egyet, majd belenyúlt a zsebébe, kivette az ötvenezer pengőt. Zsebregyűrte és elindultak befelé magülni a halotti tort.

–Odabenn aztán elrendezték az anyagiakat. Katalin asszony kifizette a hátralévő 100 ezer pengőt, majd Pista magaelé vette a citerát és rázeditett a Bazsamárira! Kivilágos viradattig múlattak. Ettek, ittak, nótáztak. Aztán Börcsök a kocsi után kötötte az üszőborjút és a Pipás hazahajtott a tanyájába.
Másnap az özvegy bejelentette a községházán, hogy az ura felakasztotta magát. Ez volt az utóbbi években a hetedik önakasztás a környező tanyavilágban. A halottkém kiállította a halotti bizonyítványt és eltemették az öreg Dobákot. Börcsök pedig behurcolkodott a nagyházba.

3.
„Átokháza környékén a húszas években különös módon megszaporodtak az öngyilkosságok, de ezen a hatóság nemigen csodálkozott. Tudomásul vették, hogy az országos szegénységnél is nagyobb nyomorúságban élő tanyaiak elkeseredésükben az önként választott halálba menekülnek sorsuk elől. A tanyavilágban szinte többen haltak meg így, mint természetes módon, pedig az éhezés és a sokféle betegség is szedte áldozatait. Sok évvel a furcsa halálesetek után azonban névtelen levél érkezett a szegedi ügyészségre. Írója azt állította, hogy az „öngyilkosságok" megrendezője és végrehajtója nem más, mint egy bizonyos Pipás Pista. Az ügyészség először nem, vette komolyan a bejelentést, később mégis nyomozni kezdtek a levélben megnevezett „öngyilkos", az 1922-ben meghalt Dobák Antal ügyében. Eszerint titokban, éjszaka kihantolták, és fölboncolták a maradványokat. Kiderült, hogy a levélíró nem hazudott: Dobákot valóban megölték….”/ Délmagyarország 1922-es bírósági tudósításából/

A börtönben tíz elvetemült rablógyilkossal került egy cellába a Pipás. Nagy tisztelettel fogadták, mert a híre már megelőzte. Ugyanis a Dobák féle gyilkosság csak megkoronázása volt eddigi munkálkodásának. Ez volt a hetedik a számláján, de egyet sem tudtak eleddig rábizonyítani. Csak a suttogó propaganda terjesztette róla a hírt. Ha valakinek útjába volt az ura, tudta kihez kell fordulnia. Így beszéltek a népek egymásközött.

–He, Málikám, kéne nekem egy kis segítség. Te ösmered a Pipás Pistát ugyi?
–Hunnan veszed ezt te, Örzse? Ismerem, hirből, mint más…
–De, hiszen neked is segített egyszer…
–Ángyigám, erről nem beszélünk. Az öreg felkasztotta magát és vége.
–Most nekem kéne egy kis segítség, ha megtennéd, hogy szóná neki!
–Hát, jól van nem bánom, de én nem tudok semmiről! Holnap este szürkületkor ott lesz a Pipás. Ígérte meg Máli és valóban megjelent az adott időpontban, krákogva, köpködve a Pipás. Gatyakorcából térdig kilógott a hóhérkötél.

Amikor belépett az öreg mindjárt látta, hogy ütött az utolsó órája. Hellyel kínálta Pipást. Megitták az áldomást. Majd a Pipás megragadta, nyakára vette a hurkot és megfojtotta vele. Aztán fellógatták a mestergerendára. Megkapta a dohányravalót és ahogy jött eltávozott. Így zajlottak ezek a gyilkosságok, de bizonyítani egyet sem tudtak. Dobáknál azonban más volt a helyzet. A házkutatáskor megtalálták a sufniban a kötelet. És, az, meggyezett a Pipás tanyájában előkészített kötelekkel. Egy kéz munkája volt mindegyik. Így került sor a letartóztatására.

A cellában jól megvoltak egymással a cimborák. Hanem a Pipás kezdett egyre büdösebb lenni. Nem vetkőzött le előttük, nem mosakodott. Ha példázódtak a mosakodással, akkor azzal ütötte el, hogy olyan betegsége van, hogy víz nem érheti a testét, mert levedlik, mint a kígyó. Ekcémája van. Telt, múlt az idő, egyre büdösebb lett. Végülis szóltak a börtönőrnek, hogy vizsgálná meg orvos a Pipást, mert elviseletlen szagot áraszt. Ekkor került sor az orvosi vizsgálatra, ami szenzációként hatott. Kiderült, hogy a Pipás Pista nő! A vizsgálóbírónak leesett az álla a csodálkozástól. Nem akarta elhinni, hogy ez a konok, semmit be nem valló férfi, nő lenne? Mikor elé vezették a női rabruhába átöltöztetett Pipás Pistát, eltátotta a száját. Se köpni, se nyelni nem tudott meglepetésében.

Most már más szemszögből nézve újra kezdte a vallatást.
–Neve?
–Rieger Pálné. Születtem, mint Fődi Viktória. Az uram odalett a Világháborúban, tőle született egy lyányom, nem tudom, mi van véle, mert beadtam az árvaházba. Én meg férfiruhát öltöttem és azóta tengődök ebbe a rohadt tanyavilágba!
–Na,Rigerené,elmesélné nekem szépen, hogy jutott el végül is erre a gyilkosság sorozatra?
–Hát, mit mondhatnék erről? Dejszen úgyis tuggyák, segítettem néhány asszonyak megszabadulni az urától, ennyi.
–Én a motívumokra lennék kíváncsi. Mi indította erre a szörnyű tettre?
–Hát, jól van. Elmesélem, nincs vesztenivalóm. Az akasztófa elől úgy sem menekülhetek meg. Egyet kérek csak a vallomásomért cserébe, hogy azt a kötelet, amit magamnak tartogattam, ezt adják át a hóhérnak! Szeretném, ha ezzel akasztanának fel! Tudja, amit a motozásnál, a gatyakorcomból kihúztak és a bűnjelkamrába eltettek! Megígéri a vizsgáló úr?
–Meg.
–Hát, akkor kezdjünk neki!

4.
–Tizenhároméves süldő lányka vótam, amikor, mint minden korombéli lyány én is elszegődtem cselédnek. Túrócszentmártonba szolgáltam egy gazdánál. A gazda igencsak méregetett a tekintetével, tetszhettem neki. A gazdáné nem szólt semmit, mert abban az időben a fehércselédeknek, még a gazdánéknak is, otthon, kuss, volt a nevük. Történt, hogy a gazdáné átalment a szomszéd tanyába a testvéréhez, mert mindennapos vót, és ott is aludt nála, míg meg nem lett a kisbabája. Én meg kettesben maradtam a gazdámmal.

Mindjárt első este addig iszogatott, míg lerészegedett, aztán megfogott, leszedte rólam a szoknyát, blúzt, magalá tepert és megerőszakolt! A fájdalomtól ríttam, sikítoztam. Majd eszemet vesztettem, de ő csak hirigelt, hirigelt azzal a hatalmas szerszámával. Cudarul véreztem. A végén ájultan feküdtem a saját véremben a szalmazsákon. Másnap, harmadnap szintén megcselekedte velem ugyanazt.
–Mért nem szökött el másnap? Mért nem jelentette fel?

–Viccel velem a bíró úr? Hova szöktem volna? Haza? Azonnal visszahozott volna az anyám! Nem lehetett abban az időben csak úgy megszökdösni az év letelte előtt. A kialkudott béremet az anyámék előre felvették. Fifikás volt a cselédtörvény. Tudta a gazda, hogy az előre kialkudott és kifizetett cselédbért, már el is költötték. Tehát ha megszökne a kiscseléd, a szülék hoznák fülénél fogva vissza. Igy aztán maradtam. Ettől kezdve a gazdám szalmazsák helyett engem használt. Többet feküdt rajtam, mint a saját szalmazsákján.

Nyolc hónap múlva már nagyon gömbölyödött a hasam. Becsületére legyen mondva ennek a bitang Sulák Móricnak, merthogy így hívták a gazdámat, keresett nekem egy sváb embert. Kiházasított. Így lettem Rieger Pál felesége és megszültem neki a gazdám gyerekét. Ott laktunk nála csalédekként, amig az uramat be nem vitték katonának. A Világháborúból csak a halottá nyilvánítása jött vissza. Aztán megörököltem a nagyszüleimtől ezt a tanyát. Ide költöztem, de már a gyerek nélkül. Mint hadiárvát odaadtam az államnak.

Itt a tanyámon elkezdetem férfi módra gazdálkodni. Magamat fogtam az eke elé. Szántottam, mint egy igásállat. gazdálodtam. Élni kellett a világégés után. Ekkor szörnyű gondolat fészkelte belém magát: bosszút kell állnod, minden feleségét sanyargató, italozó, családját szétzüllesztő férfin! Ettől kezdve kezdtem el férfiruhában járni. Rászoktam a pipára, hogy még férfiasabbnak látsszam. A hajamat tövig vágtam. Kalapot húztam a szemembe és így jártam keltem.

Aztán jött egy alkalom. Az ángyikám egyre többet panaszkodott az urára. Példázódott, hogy, ha tudna valakit, hát eltétetné láb alól ezt a boroskancsót! Sokat szenvedett tőle ő is, a gyerekei is. Nekem meg elkezdett forogni az észkerekem. Mi lenne, ha a sógora lenne az első? És,megcsináltuk. Úgy intéztük, hogy a gyerekek ne legyenek otthon. Leitattuk. Aztán a be az ágyba, a dunnát a fejire és ráültünk. Addig ültünk rajta amig ki nem nyomtuk belőle a szuszt. Aztán levettük róla a dunyhát. Kötelet vetettem a nyakára és felkötöttük a mestergerendára.

Másnap az ángyom bejelentette az önakasztást. Kijött a szemlész. Megállapította a tényeket és kiállította a halotti bizonyítványt.
–Nem értem én magát. Nő léttére, hogy volt ennyi lélekereje, hogy szenvtelenül megöljön egy embert?
–Majd megértené, ha magát erőszakolná meg egy nagydarab hímpellér, ha kihúzná az aranyerit! Minden átkozott férfiben a gazdámat látom. Valami azt súgja az agyamba, hogy tedd meg! Öld meg! Mindet! Aztán mán nem volt megállás. Egymásután kerültek sorra a himpellérek. Hamar elterjedt a hírem, hogy én önzetlenül tudok segíteni. És segítettem, ahol tudtam. Nézze biztos úr, én nem tudtam ellenállni a női könnyeknek. Látni a félelmet, rettegést, a kiszolgáltatottságot a szemükben. Persze hogy segítettem nekik.

–A hites uraikat elsinkelni,ha jólértettem-vette közbe a vizsgálóbíró.
–Annyit jelentettek nekem mintha egy rühes kutyát akasztottam volna fel a vadkörtefára.
–Mennyit kapott maga ezért a gyalázatos hóhérmunkáért? Csak azt ne mondja, hogy pusziért végezte!
–Vót aki busásan megfizetett, vót akivel lekvitteltük… mint például a Csontos Mancikával. Négy gyereke vót, éppen csak megéltek. Nem fogadtam el tőle semmit. Cserébe a testi szerelmével fizetett. Ekkortól kezdtem igazából is férfinak érezni magamat. Addig tartott a szerelmünk amig újra embert nem szörzött magának, mert nem bírt a főddel. Akkor búcsút intettünk egymásnak és többet feléje sem néztem. Hanem a következőt, a Sánta Balogot ő szerezte nekem. Kivégeztem azt is. Beindult a verkli!. Úgy adtak kézről kézre, mint a Budai hóhért.

–És ezt csak így el tudja mondani? Ilyen szenvtelenül? Ember maga egyáltalán Riegerné!
–Mért, most meg az a baj, hogy vallottam? Ha eltagadom, úgy jobb? Most legalább megkönnyebbültem és tiszta lélekkel, megnyugodva megyek az akasztófa alá.
–Hát az, biztos, hogy ezért akasztófa jár magának! De, hogy a lelkét azt sose mossa patyolattisztára, abban biztos vagyok! Halálra fogják ítélni a felbujtóival együtt.
–Állok elejbe. Én tisztán állok az úristen elé, mert előttem haladnak, akiket felakasztottam a bűnös magaviseletükért. Ők megtisztítják nekem a túlvilágra vivő utat.
–Hát, hogy nem a mennyországba fog kerülni, abban biztos vagyok – vakarta meg a fejét a vizsgálóbíró és összecsukta az aktákat. Riegernét elvezették.

Az ítéletet 1933. Január 13-án (a babona szerint balszerencsét hozó pénteki napon) mondta ki a bíróság.
Rieger Pálnét halálra, bűntársait sokévi börtönre ítélték. Hiába föllebbeztek: az ítélőtábla és a kúria is helyben hagyta a döntést. Pipás Pista úgy végezte, mint áldozatai: fölakasztották.
Utolsó kívánságát teljesítették: a saját kötelével akasztotta fel a hóhér.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...