Forrás:
LINKDr. Hawley Harley Crippen
(1862-1910)
1910 november 23-án Anglia megszabadult egy gyilkostól, ám a közhangulat mégsem volt vidámnak nevezhető. Sőt mi több: a korabeli szalonokban még hosszú hónapokig téma volt a „ szerencsétlen Crippen” esete. Vajon mi volt ebben a nem túl magas, szépnek nem nevezhető, kopaszodó, harcsabajszú asszonygyilkosban, ami miatt sokan nem egy élet elvevőjét, hanem egy olyan férfit láttak benne, aki végső elkeseredésében ragadtatta el magát egy gyilkosságra?
Nem állítom, hogy válaszolni tudok erre a kérdésre, de megpróbálom. Crippent ugyanaz az a hamis dicsfény lengi körül, ami Che Guevarát, a „forradalmárt”, bár természetesen jelentős különbségek vannak köztük. Megkockáztatom, ez az eset könnyűszerrel egy lábjegyzetként végezte volna valami poros lexikonban, hogy ha nincs benne pár olyan momentum, ami az adott korban meghökkentő volt.
A leírásban vannak kétséges részek, ugyanis az általam megtekintett amerikai honlapok időnként egymásnak ellentmondó híreket közöltek. Ezeket a variációkat igyekszem minden esetben leközölni. Ha mégis lenne valami hiba a cikkben, azt nyugodtan jelezzék, korrigálom.
Kezdjük talán a legelején.
Crippen 1862-ben látta meg a napvilágot, a michigani Goldwater – azaz Aranytó – városában. Gyermekkorában tipikus „strébernek” tartották, talán tanulás iránti vágyával próbálta egyensúlyozni
nem túl vonzó megjelenését. A szorgalmas, és kitartó tanulásnak meg is lett az eredménye: Crippen két diplomát is szerzett, így általános orvosi gyakorlaton kívül kiváló fül és szem specialista lett. A diploma megszerzése után meglehetősen sok helyen dolgozott, bejárta Amerika nagyobb városait. Időközben – két dátum kering: 1890, illetve 1891 – első felesége meghalt, ő pedig elküldte anyósához akkor 3 éves fiát.
Második nejét Brooklynban ismerte meg, munka közben. Cora Turner – eredeti nevén Kunigunde Mackamotski – jellegzetes alakja az akkori művészeknek: fiatal, - Crippennel való megismerkedése alatt mindössze 17 éves – vonzó hölgyemény, aki egy általa óhajtott célért – jelen esetben az operaénekesnői karrierért – bármire képes.
Sokan megkérdőjelezik, hogy vajon igazi, mindkét fél által szerelemként megélt kapcsolat vezetett az 1893-ban megkötött frigyhez. Nem szabad elfelednünk, hogy a nem túl jómódú Coranak valahogy fizetnie kellett az énekórákat – bár fölöslegesen, mivel a leghízelgőbb róla szóló leírásban is csak kicsivel tartják jobbnak az átlagnál a hangját. Ám az ilyen leírások roppant ritkák. – ami nem volt olcsó mulatság. Arról szó sem lehetett, hogy dolgozzon, hiszen ő „bohém” volt, művész, aki nem hagyhatja, hogy belekerüljön a mindennapok taposómalmába.
S erre felbukkan ez a kis emberke, aki „ bele van habarodva” és egyedül félénksége miatt nem üldözi a szerelmével, de a maga visszafogott módján közli vele, hogy komolyak a szándékai. Ugyan ki nem használta volna ki ezt a helyzetet?
1900-ban Crippen Angliába utazik hogy a Munyon’s nevű, gyógyszert levélben való megrendelésre küldő cég londoni irodájának igazgatója legyen. Felesége – akinek időközben megjött az esze, és belátta hogy operaénekesként nemcsak jövője, de jelene sem lesz – otthagyta az énekesi pályát, és varietétáncosnak állt. Itt ismerkedett meg Bruce Millerrel, aki a szeretője lett. Az új karrierhez új név is dukált – ez talán megmutatja, mennyire is volt „sikeres” énekesként, ha attól félt, hogy a neve miatt nem futhat be táncosként sem – így Cora Turnerből Belle Elmore lett. Crippen mindössze a keresztneveit cserélte le, Peterre.
Házasságukban egy percig sem volt soha kétséges, hogy ki is viseli a nadrágot. A nagy ritkán elvégzett takarításokat – mert bár Crippen remek szakember volt, a rend nem nagyon érdekelte – mindig a férj végezte, és Cora/Belle elég szabados életet élt. Talán közhelynek tűnik, de mégis ez az igazság: a „táncosnői” állásból befolyó jövedelem jelentős része nem magáért a munkáért járt, hanem azokért az extra szolgáltatásokért, amiket – többé kevésbé nyíltan – a legtöbb ilyen területen dolgozó hölgy végzett. Kevésbé szebben fogalmazva: a prostituált és a táncosnő közötti határvonal elég vékonyka volt.
Márpedig Belle gátlástalanul kihasználta testi adottságait, és egy hadseregre való szeretőt tartott, akik elhalmozták ajándékokkal. Persze – néha-néha – az illendőség kedvéért ő is vásárolt ezt-azt, de ez nem igazán volt jellemző. Talán mondani sem kell, hogy nem a saját pénzéből fizette ezeket a kis kiruccanásokat, és a luxuscikkeket – ékszerek, minőségi alkohol, no és persze bundák, minden mennyiségben - : az ilyen esetekre tartogatta Crippent. Aki – hogy elkerülje a botrányt – zokszó nélkül fizetett, és igyekezett nem elveszíteni az önuralmát, nehogy elhagyja a neje. Belle ugyanis rengeteget fenyegetőzött azzal, hogy elköltözik férjétől, és az egyik szeretőjénél fog élni, de Crippen ezt nem hagyta. A lelke mélyén meg szerette az asszonyt, annyira, hogy 1905-ben egy előkelő Viktória korabeli házat vásárolt neki az Észak-londoni Carmen Roadon, a Hilltop Descent 39-es számú remekművét.
A ház éves bérleti díja egyes források szerint 52, megint mások szerint 55 font volt, de egy pár írásban 58 jó angol pénzt emlegetnek. Nos, ez az összeg ma bagatellnek tűnik, azonban a doktornak heti 3, azaz három font volt a fizetése. Nem véletlenül hangsúlyozom ezeket az adatokat: rá kívánok világítani, hogy Crippenben megvolt a jó szándék, bízott abban, hogy rendbe jöhet a kapcsolata hitvesével.
Ám ez nem így történt, sőt a helyzet csak rosszabbodott: az önmagát nagyasszonynak képzelő Belle – aki nagyon hamar elfelejtette, hogy milyen mélyről is indult és hogy kinek is köszönheti szerencséjét – tovább szaporította Crippen gondjait. Főleg, miután meghatározó alakja lett a Varietészínházi Hölgyek Egyletének.
Ami most következik, első olvasásra kissé abszurdnak tűnik, de igaz. Belle elkezdte hazahozni a „munkáját” magyarul pásztorórákat tartott a lakásán, majd eltette az érte járó „tiszteletdíjat”. Ez még talán nem lenne annyira érdekes, viszont van egy kis nüánsz, ami azzá teszi. Crippen természetesen mindenről tudott, - nehéz is lett volna nem észrevennie azt ami körülötte történik – és Belle rákényszerítette hogy szolgálja ki a nála „vendégeskedő” kuncsaftokat.
Képzeljük el, hogy a munkaidő lejártával – ami jóval hosszabb mint más embernek, mert meg kell keresni a pénzt a kedvesnek vett ház részleteire – hazamegyünk, és nem lepihenünk, hanem a férjünkkel/feleségünkkel hentergő szerető cipőjét súroljuk, vagy vacsorát készítünk az érthető okokból fáradt gerlepárnak.
Eleinte kacsának hittem ezt a hírt, afféle urban legendnek, de annyi helyen bukkant fel, hogy ha kitaláció, akkor roppant ügyes.
Ám Bellenek ez sem volt elég: miután férje elvesztette igazgatói állását a Munyon’s-nál elhatározta, hogy megszerzi magának a közös bankszámlán lévő hatszáz fontot. - érdemes volna kiszámolni, hogy Crippen mennyit és hány helyen dolgozott.
Kérdés, hogy miként tudta mindezt elviselni a férfi? A válasz egyszerű: ő is szeretőt tartott, azonban ez nem pusztán testi kapcsolat volt, hanem igazi érzelmeken és megértésen alapuló együttlét.
A hölgyet Ethel Le Neve-nek hívták, gépírónő volt Munyon’s-nál szépség terén felvette a versenyt Bellevel, de sokkal félénkebb volt nála, így most Crippennek kellett eljátszania a hódítót.
Belle tudott arról mit művel a férje, és nem nagyon örült neki, ami azért komikus. Többször megfenyegette, hogy elhagyja ami most már remek hír lett volna a derék doktornak, csakhogy a nő vinni akarta a pénzt is. Crippen ezt nem hagyhatta, nem azért dolgozott egész életében, hogy a végén egy harmadrangú kis táncosnőcske elvegye a megélhetését. Valószínűleg ekkor jutott eszébe a gyilkosság is. Ha Belle szépen elköltözik ez a cikk nem születik meg, mert Crippen nem gyilkolta volna meg gyűlölt nejét, aki legalább annyira felelős a haláláért mint a férje. Ha engedett volna, - vagy egy kisebb összeget kér – a szerelmes Crippen boldogan szélnek eresztette volna.
A gyilkosságra és a test elrejtésére végül 1910. január 31 és február 2-a közt került sor. Előzőleg Crippen a munkahelyétől nem messze lévő patikából rendelt háromszázhuszonnégy minigramm hioszciamint – erős nyugtató – amit beadott az asszonynak. Ez a gyógyszer akkoriban ismeretlen volt Angliában.
31-én este a Crippen házaspár még meghívott magához egy Clara Martinetti nevű kiöregedett nyugdíjas varieté-színésznőt, és a férjét. A vacsora kellemes hangulatban telt, ám Mrs. Martinetti szerint a házaspár vitába keveredett, mert Crippennek nem akaródzott felkísérni a hajlott korú Mr. Martinettit a vécére. Az ellenszegülés meglepte Bellet, aki nem is sejtette, hogy nemsokára komolyabb dolgok miatt kell aggódnia, mint hogy a férje nem engedelmeskedett egy – valljuk be megalázó és gusztustalan – parancsnak.
Az ezt követő napok a gyilkosság elleplezésében, és a hamis információk terjesztésének jegyében teltek.
Itt most álljunk meg egy kicsit. Elég sok helyen lehet olvasni hogy Ethel nem tudott a gyilkosságról, és nem hitte el, hogy Crippen ilyesmire képes. Ez ha megvizsgáljuk a – nemsokára bemutatásra kerülő – bizonyítékokat, elég valószínűtlennek látszik. Meggyőződésem, hogy a nő pontosan tudta mi történik, és egyedül 2 dolognak köszönhette azt, hogy a teste azon a bizonyos novemberi napon nem himbálózott az ő szeretett Harweya mellett. Egyrészt, a nőkkel mindig enyhébben bántak a bíróságokon – ezzel lehet vitatkozni, de elég megnézni a statisztikákat. Most, a feminizmus terjedésével ez az eszme kezd eltűnni, de sajnos még mindig jelen van az igazságszolgáltatásban.
Másrészt, Crippen két dolgot emlegetett bírósági tárgyalása alatt: ő ártatlan, és hogy Ethel semmit sem tud a dologról.
De haladjunk sorjában.
Február másodikán – ekkor Belle halott volt, hogy milyen módon ölte meg és rejtette el a doktor, azt később részletezem – Crippen, neje gyűrűkollekcióját nyolcvan fontért berakta egy zálogházba – majd egy pár ékkövét is eladta 115 font értékben. - apró kiegészítés: természetesen a gyilkossághoz a mérget használta, de egy honlapon azt olvastam, hogy a méreg nem végzett a nővel, ezért Crippen lelőtte egy hatlövetű negyvenötössel. Ez – ismerve Crippen munkaszeretetét és azt a tényt hogy többdiplomás orvos volt – elég nehezen hihető. De a korrektség kedvéért megemlítem.
A varieté egylet – aminek az időközben jobblétre szenderült nő pénztárosa lett – egy levelet kapott, ami Cora/Belle Crippen nevében volt írva, holott nyilvánvalóan nem az ő kézírása volt. Ebben a levélben sajnálatát fejezi ki az iránt, hogy nem tud taggyűlésekre járni, de Amerikába kellett utaznia, mert az egyik rokona megbetegedett. Ez egy darabig megnyugtatta az embereket, főleg úgy, hogy Crippen ravaszul azt hazudta, hogy neje a kaliforniai rengetegben ápolja a szeretett rokont. Később aggódva terjesztette ismerősei közt, hogy sikerült elérnie feleségét, aki súlyos beteg lett a hegyekben, nem tett neki jót a hideg levegő. Közben vígan élte világát újdonsült kedvesével, aki akkor már a házban lakott, és egyre gyakrabban viselte elődje kitűnő minőségű bundáit.
Március 24-én Martinetti asszonyság igencsak szűkszavú táviratot kapott, a feladó nem más volt, mint a Doktor. Az üzenet mindössze ennyit közölt: Belle tegnap este hat órakor elhunyt. Két napra rá megjelent egy helyi újságban a halálhíre, és a holttest hazaszállíttatása körüli kérdéseket is sikerült elütnie azzal, hogy neje testét elhamvasztották az USA-ban, és ott hever örök nyugalomban. A kíváncsiskodás szépen lassan abbamaradt, és az emberek kezdtek hozzászokni a gondolathoz, hogy véget értek azok a napok, amikor Crippen úr – eleinte örömmel, később a fogát csikorgatva - tömte pénzzel Bellet, és rajta keresztül az ingyenélők hordáit.
Június 28-án azonban az idill összeomlott.
A soknevű hölgy barátai – a Nash házaspár – az Államokból jöttek vissza a ködös Albionba, és igencsak megdöbbentek azon, hogy Cora halott. Mert hozzájuk semmi ilyen információ nem jutott el. Nem igazán voltak kibékülve a kissé megzavarodott Crippen válaszaival – amik gyakran nem egyeztek – így a legrosszabbtól tartva a Scotland Yard egyik nyomozójához fordultak segítségért. Walther Dew felügyelő – aki három héttel Crippen elkapása után visszavonult az aktív szolgálatból, és I Caught Crippen, címen könyvet írt élményeiről – kikérdezte a doktort, aki végső elkeseredésében ravasz cselhez folyamodott.
Való igaz, hazudott de jó oka volt rá. Belle ugyanis beváltotta fenyegetését, és megszökött egyik hódolójával, a már említett Bruce Millerrel, és ő csak a botrány elkerülése miatt vezette félre a szomszédokat. Remek taktikai lépésként megengedte a rendőröknek hogy átkutassák a házát –a pince padlójában nyugvó Bellet úgy sem találhatták meg – és elhívta a rendőröket egy kellemes hangulatú ebédre.
Ám a hűvös nyugalom, és könnyedség csak álca volt, belül Crippen majd szétrobbant a feszültségtől, és emiatt elkövetett egy végzetes hibát. Mivel azt hitte gyanakodnak rá- holott Dew felügyelő megette a romantikus szöktetés meséjét főleg hogy a környékbéli pletykákból remekül volt informálva a doktor és neje viharos házasságáról – Ethellel együtt elmenekült.
Ha nyugton marad, és nem pánikol, megússza.
Azonban ő inkább elfutott, hogy minél előbb Európába jusson, és eltűnjön a tömegben. Hiszen jó orvosokra mindenhol szükség van.
Dew felügyelő, - aki hétfőn visszament Crippenékhez, hogy tisztázzon velük egy pár apróságot – igencsak nyugtalan lett, amikor észrevette hogy a ház üres. Parancsot adott rá, hogy kutassák át az egész házat és a kertet, de végül ő maga találta meg szerencsétlen Bellet, aki a szenes pince egyik billegő köve alá volt temetve.
Talán maga a holttest az, ami miatt ezt az ügyet soha nem fogják elfelejteni. Belle ugyanis nem egyben volt eltemetve, hanem erősen darabolt állapotban, kicsontozva, megszabadítva minden olyan szervtől, ami arra utalhatott volna, hogy az az összefüggő húsmassza nő volt valamikor. A maradványok egy pizsamakabátba temette, de előtte nedves mészbe áztatta őket, ami ha kiszárad,felgyorsította volna a bomlást.
Idáig Crippen ügye akárhogy is ragozzuk, egy gyengén megírt bohózathoz hasonlított. Gyenge akaratú férfi beleszeret a végzet asszonyába – akinek azonban ő lesz a végzete egy kedves, ártatlan hölgy szerelme miatt. Ám az, hogy ez a komikus külsejű emberke módszeresen feldarabolja nejét, gondosan kiszedi a csontokat – mint ahogy azt mi tesszük a vasárnapi ebédkor a feltálalt ínycsiklandó pulykacombbal – és eltünteti a nemi szerveket... ezt senki sem nézte ki Crippenből.
– Jelzem, több cikket is elolvastam, és volt amelyiken azt írták, hogy a szervek eltüntetése csak legenda. Mivel azonban a leírások nagy része megemlíti, úgy gondoltam van valóságalapja.
– Ez ugyan csökkentette a gyilkos doktor népszerűségét, de nem mért rá végzetes csapást. De ne fussunk előre.
– A tetem megtalálása után Dew kiadta a körözést Crippen és Ethel ellen, akik július 20-án felszálltak a Montrose gőzhajóra. De nem mint férj és feleség – azonnal elkapták volna őket, velük voltak tele az újságok – hanem mint... apa és fia! Ismét egy bohózati elem. Crippen leborotválta a bajszát, és eldobta a szemüvegét Ethelt meg fiúnak maszkírozta. Crippen a John Philo Robinson név mögé bújt, Ethel a John Robinson nevet kapta.
– A hajón a kapitány felfigyelt erre a furcsa párosra, akik egyáltalán nem úgy viselkedtek, ahogy elvárható lett volna apától és fiától. Sokat fogták egymás kezét, az „apa” simogatta – ez azért elég nagy óvatlanságra vall – a „fiát” és még sorolhatnánk. Ám ez még kevés lett volna az egyértelmű bizonyossághoz: így aztán több alkalommal is hirtelen odaszólt Crippennek, hogy „ Mr Robinson. A férfi nagyon lassan, vagy egyáltalán nem reagált. Végül a kapitány rájött, kik is utaznak a hajóján, és távírón értesítette a rendőrséget. Dew hadnagy azon nyomban hajóra szállt – a Laurentic nevű gyors gőzössel vette üldözőbe gyanúsítottját, akit végül július 31-én el is kapott. Révkalauznak álcázta magát – ebben az esetben több a menekülés, cselvetés, hamis tanúzás, és álca, mint egy közepes minőségű krimiben – és nemes egyszerűséggel odament Crippenhez, s ráköszönt. Crippen udvariasan viszonozta a köszöntést. Ethel nem volt ilyen nyugodt, ő simán elájult. Erre Crippen megjegyezte, hogy nem csodálja a viselkedését, sok idegfeszültség érte, de ennek ellenére semmit sem tudott. Ennek a mondatnak később nagy szerepe lesz.
– A perükben – mivel ugyebár Ethelt is gyanúsították a gyilkossággal – is volt egy pár esemény, amit érdemes kiemelni. A legfontosabb Crippen viselkedése: pontosan tudta mi fog vele történni, de nem saját magával törődött, hanem kedvesével. Ezzel is sikerült szimpatikussá tennie magát, hiszen elég kevés ember van aki a bitó árnyékában nem a saját nyakát, hanem másét menti. Érdekes módon azonban Crippen elszólta magát:a bíróságon azt hangoztatta, hogy ártatlan... de akkor mi volt az amiről Neve kisasszony „semmit sem tudott”? Persze lehet mondani, hogy ez kötekedés, de azért érdemes ezen elrágódni, hiába, sok jó tulajdonsága mellett bizony Crippennek volt egy gyengéje: nem tudott hazudni. Legalábbis nem összefüggően, és következetesen.
– A védelem nem tudott túl sok mindenbe belekapaszkodni: arra játszottak, hogy a test bárkié lehet... hiszen ember a talpán, aki abból a „hatalmas húshegyből” ahogy egy rendőr jellemezte a maradványokat egyértelműen bebizonyítja, hogy nem más mint Crippen második neje.
– Azonban ezt 3 bizonyítékkal cáfolták meg
– 1: mintát vettek a testből, és nagy mennyiségű mérget találtak benne. Mivel Crippen volt olyan ostoba, hogy ismerős helyen vett mérget, számlákkal tudták igazolni a vásárlás tényét.
– 2: a doktor nem volt elég alapos – vagy nem volt elég kemény gyomra hozzá hogy tovább csonkolja a testet – így egy műtéti heg felismerhető volt a masszában.
– 3: egy olyan ruhába csavarta a testet, amit 1908 után készítettek, tehát a holttest csak az ő ott lakásuk ideje alatt kerülhetett a pincébe.
– 27 percnyi tanácskozás után Crippent kötél általi halálra ítélték, míg Neve megúszta: őt felmentették.
– A fentieket olvasva talán nem világos miért is olyan különleges ez az eset. Nos, nekünk, akik túl vagyunk 2 világháborún, és megszoktuk, hogy a híradóban mindig cafatokra robbantott holttestek vannak az időjárás jelentés előtt, nem olyan felzaklató a történet. Azonban akkoriban kész kalandregény volt: árulás, mérgezés, kegyetlenkedés, szerelem, és trükközés egyaránt szerepet kapott benne. Ráadásul az elkövető kedves, kissé jellegtelen alakja sokak szemében elképzelhetetlenné tette hogy ő követte el a gyilkosságot. Ám ne áltassuk magunkat: Crippen egy, a válásnál könnyebb utat kereső gyilkos volt, aki nem érdemel se szánalmat, se könyörületet.
(UI: még egyszer megjegyzem: ha van bármi tévedés, azt kéretik jelezni. )
(A cikkért köszönet Ned Arcastnak)
.jpg)
