2015. június 25., csütörtök

Újabb két csomag érkezett :)

A múltkor is írtam már, hogy nem tudom mi van most Kínával, mert vagy én kezdtem el véletlen jó időpontokban rendelni, vagy ők gyorsítottak valamin (vagy a vám gyorsult be), ugyanis a 30-45 napos várakozási idő most borzalmasan leredukálódott. Volt olyan csomagom az elmúlt időben, ami 10 nap alatt ért ide, de ez a két csomag, amit most bemutatok szintén alig utazott többet két és fél hétnél.


Nézzük akkor, hogy mit is rejtett a két csomag :) ! Előljáróban annyit elárulok, hogy úgy érzem mindkét dolog eléggé hiánypótló, már nagyon vártam hogy megérkezzenek, gondolhatjátok hogy hogy örültem, amikor kibontottam a csomagokat :) . Mert ugyebár, hogy éppen mi érkezik, az eléggé lutri, ha az ember több mindent is vásárolt - ha csak két dolgot, akkor is, mert lehet a később vásárolt érkezik meg hamarabb.


A kisebb csomag ezt a 15 db-os hold medált tartalmazta, ami eléggé ismerős lehet azoknak, akik eBayeznek, ugyanis eléggé népszerű lett a holdmedálos-galaxysos nyaklánc. Egy ideig én is gondolkodtam rajta, hogy vegyek-e olyan medált, hiszen marha jó áron vannak, viszont arra jutottam, hogy valahogy - akármennyire is szép képek vannak a medálokban - olyan furcsa, hogy ehhez a gyönyörű filigrán mintás holdhoz galaxysos képet tegyek be... :-/
Szóval, inkább redeltem egy adagot a medálból, hogy majd saját kényemre-kedvemre alakíthassam őket, nem csak nyaklánc fog persze belőlük készülni :) !


A másik hihetetlen hiánypótló dolog az organzaszálas nyakláncalap, ami amolyan "semleges" nyakláncalapnak terveztem, hiszen van párszor, hogy a sima láncalap nem az igazi egy medálhoz, nos, ez az alap pont az ilyen esetekre tökéletes :) . Persze feketét rendeltem, 10 darabot egyenlőre, majd meglátjuk, hogy hogy fog fogyni ^^. Ha lett volna szép sötétlila, bordó vagy sötétzöld szín, akkor azt is kértem volna, de sajnos csak rikító színek voltak, ezért döntöttem a fekete mellett. No, meg azért is mert a fekete egy gyönyörű szín :) !


És ha már lassan a bejegyzés végére értem, szeretném elmondani, hogy hamarosan egy amolyan "Bolhapiac" mappát fogok indítani a blog Facebook oldalán! Aki már követi az oldalt, azt láthatta, hogy ma rendet rakok a szobában, és ennek része az is volt, hogy rendet tettem az ékszereim között, így egy csomó olyat kiválogattam, amit bár magamnak készítettem, vettem, mégis 1-2 alkalmon kívül nem sokat volt rajtam. Persze ezek az ékszerek kedvezőbb áron fognak felkerülni, de annyit ígérhetek, hogy egytől-egyig gyönyörű :) !!!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...