„A harmadik nap a legnehezebb” - mondják a Stanley, a szerencse fia c. könyvben. Igaz, utána az olvasó rájön, hogy a fiúknak mindig az aktuális nap a legnehezebb. Azt hiszem ezzel én is így leszek. A karom majd leszakad, alig bírok vele gépelni. Pedig negyed 10-kor keltem fel, de így se bírom túl jól. Próbáltam mozgatni, ropogtatni, de azt hiszem, hogy jobb ha ma már kímélem. Látszik, hogy nem vagyok hozzászokva a 12-órás, aktív, fizikai munkához, tehát, le a kalappal az összes mester előtt, akik mindenféle kar-, láb-, vagy egyéb fájdalom nélkül kezdenek el egy napot.
Reggelire szerencsére tegnap este vettünk pizzás-csigát (azt hiszem olasz kaja-mániákusok vagyunk), mondván, hogy igen, mi ezt megérdemeljük, no, meg persze kakaóport, mert tejünk az volt, de mi azt csak kakaóként vagyunk hajlandóak meginni (nincs is jobb, mint paradicsomos kajához kakaót inni!). Gyors reggeli és még gyorsabb megágyazás után szembenéztünk az egyik legnagyobb rémálmunkkal – a többi ajtóval. Délig megcsináltuk a nagyszobánk ajtaját (kerettel együtt).
Az ilyen csiszolások rengeteg gonddal járnak; eleve érdemes egy külön „csiszoló-szobát” létrehozni, ha az ember lánya egyszer már egy panelba költözött. Ott nyitott ablakok mellett, maszkban, védőszemüvegben, gumikesztyűben, esetleg valami hajvédő sapkával érdemes csiszológéppel haladni, de így is 1 „teli” ajtó nagyjából 2 órás munka. Először le kell szerelni róla a kilincseket, majd mindenféle szöget és hasonlót is kiszedni, ha esetleg van az ajtóban, majd a géppel az egyik, majd a másik oldalát is lehet csiszolni. A bemélyedéseket érdemes kézi csiszolóval leszedni; fogunk egy fadarabot, amit egy csiszolópapírba „rejtünk” el, hogy így a szélek szép formájúak maradjanak. A keretek csiszolása szintén kézzel érdemes, hiszen azokat nem lehet egy külön helyiségbe vinni, és kézi csiszolással, bár fárasztóbb és hosszabb ideig tart, de kevésbé koszoló, mint géppel. Egy keret nagyjából 1-1,5 órát vesz igénybe, kissebb-nagyobb pihenőkkel, ugyanis kézzel lecsiszolni egy ilyen keretet nagyon kimerítő munka. Nem mintha a gép rázását érezni 2 órán keresztül jobb érzés lenne.
Ha az ajtó csiszolásával megvagyunk, érdemes egy picit még várni, hogy a por ülepedjen, majd egy száraz ronggyal az ajtót áttörölni. Ha az ajtó üveges, akkor pedig érdemes az ablakainak szélénél papír ragasztószalaggal leragasztani, hogy véletlenül se sértsük meg majd a csiszolópapírunkkal. Az ilyen bemélyedéseket az üvegnél szintén kézzel érdemes megcsinálni.
Mire délre végeztünk a mai nap első ajtajával, csengettek. Nagymamám volt, aki Szegedtől nem messze lakik, hozott nekünk ebédet. Komolyan mondom, a legjobban unokának megéri lenni ezen a világon. Hiszen itt güriztünk reggel óta, s mi a fizetségünk? Finom kakaós palacsinta!
Gyors porszívózás azért belefért még az ebéd előtt. Rájöttem, hogy miért tartjuk a férfiakat. Én, női aggyal, minden bizonnyal végignéztem volna Etus, a porszívónk, minden porcikáját, hogy vajon hol lehet a porzsák, mire a báttyám fogta, lekapta az elejét, és hopp, már ott volt a porzsák, ami persze szinte teljesen tele volt. Gyorsan lerohantam vele a lenti, nagy kukához, hogy ne a házban szóródjon szét ismét az a finom por, amit lecsiszoltunk. Etus porzsákjának kiürítése után, tesóm úgy döntött, hogy Ő most alszik egyet, én is addig pihentem, hogy utána újúlt erővel tudjunk a többi ajtó felé nézni.
Nagyon érdekes számomra megfigyelni azt, hogy pl. nagyon sok vizet iszunk. Esténként lemegyünk a kisboltba, veszünk 4-5 üveg ásványvizet, estére pedig mindig csak 1-2 üveggel marad. Ezzel szemben én nem vettem észre, hogy pl. sokkal többet ennénk. Többet iszunk, de nem eszünk többet. Talán a meleg miatt van ez, ha télen lenne, lehet pont fordítva lenne. De kinek van kedve télen, pulóverben, meg hosszúnadrágban csiszolni egy hülye ajtót, és hagyni hogy a ruháinak a szálai közé beragadjon ez a hülye kis por?
Mivel mi nem kesztyűben kezdtünk el csiszolni, ezért a sejtjeink közé beragadt a fentebb is említett (és szidott) kis finom por. Először azt hittem, hogy a sok csiszolástól száradt ki a kezem, de nem, a por van benne, látom, hogy sárgállanak az ujjaim (mert nálunk ilyen ronda, sárga ajtók voltak eredetileg). Próbáltam bőrradírral enyhíteni a bőröm szenvedésén, de nem nagyon segített, bár tény és való, hogy némileg így már könnyebb mozognom, vagy éppen gépelnem. A hajunkat pedig naponta kell megmosni, mivel nem hoztunk semmiféle sapkát, hogy a por ne arra szálljon rá. De egyész vicces már 20 évesen „ősz”-nek lenni.
Kedv, erő és minden más hiányában csupán másfél ajtóval lettünk kész a nap végére. Hogy új erőt merítsünk, a szobákat kezdtük el lapon berendezni. Szerencsére megterveztünk szinte mindent; bútorzatot, falszínt, és minden mást, ami csak egy szobával kapcsolatban szóba jöhet.
Ezt a nyakéket szintén a "lolita outfit"-emhez csináltam (aminek a headpiece itt van), főleg azért is esett a választásom a lila-fekete összetételéhez (meg igazából szeretem ezt a két színt).
