2012. március 22., csütörtök

Rendelés

Ma végre megérkezett a rendelésem is, ami miatt lassan úgy érzem, hogy tényleg Karácsony van :) ... Végre vannak dolgaim, így újra tudok alkotni ^^!

Vettem a süthető gyurmámhoz sodrót. Nekem itthon nincs még szinte semmilyen eszközöm sem, amit használhatnék, így legalább egy sodró"fát" szerettem volna.


Viola barátnőmmel együtt rendeltünk, és mindketten vettünk láncot is :) . Ő ezt rám bízta, hogy majd szedjem szét :) ...


Szerelőpálcából sincs sosem elég :) ... Ráadásul voltam olyan bolond, hogy akartam ezüst színűt is rendelni, erre persze hogy elfelejtettem :D ... Pedig meg voltam róla győződve, hogy rendeltem azt is, de nem... Ilyen az én szerencsém :) ...


Gyöngykupakok. Ritkán használok ilyesmit, pedig olyan mutatós, szép. Ráadásul egyik szaktársnőmnek ígértem fülbevalót, ahhoz kellenek igazából.


Gyöngyfűzőtűk. Több félét is rendeltem, van köztük sodronyos is, olyat még soha nem használtam, nagyon kíváncsi leszek rá!


Szép, mutatós kis kötőelem. Még nem tudom, hogy mi lesz belőlük, valószínűleg mindenféle, nagyon jó áron voltak, stabilnak is tűnnek, elég vastagok, így szerintem abszolút megérte :).


Óarany gyöngyöcskék. Akciósak voltak, különben lehet nem rendeltem volna, de megtetszett :) ... Ez a hatalmas csomag 76 forint volt! Abszolút megérte :) !


Vettem megint "Made with love" függőket, szeretem rátenni a különböző ékszerekre, valahogy feldobja őket.


Nagy szerelem - rózsás T-kapocs! Ilyet még soha nem láttam, naná hogy kellett vennem antik bronz...


... és persze ezüst színben is! Gyönyörű :) !


Kígyó alakú kapcsolóelem. Ez kell egy apukámmal lévő közös projekthez, már nagyon várom a végeredményt :) !


Szerelőkarika. Szintén állandó hiányom van vele.


Nagy, antik bronz lepkék, a múltkor is rendeltem belőlük, és szerintem nagyon megérte, így most is szereztem be kettőt, mert ki tudja hogy meddig fogják árulni :) ...


Szép nagy, antik bronz szitakötő. Úgy emlékeztem, hogy ebből is vettem ezüst színűt, de mint kiderült, azt is csak "haluztam", mint az ezüst szerelőpálcát :) ... De hát, mindegy, attól még nagyon tetszik ez a nagy szitakötő ^^.


Rendeltem kalitkát is, nagyon szeretem mostanában mint szimbólumot, gondoltam is rá, hogy veszek majd egy "kalitkás" nyakláncot, de sajnos nem találtam meg a megfelelőt. Most viszont vettem ezt, igaz, nincs alja, ami nekem kicsit fura, de attól még tetszik :) ...


... és vettem belőle ezüst színűt is.


Vettem még 3D cica fityegőt is, szeretnék még cicás karkötőt csinálni, ugyanis a múltkorinak elég nagy sikere volt, így gondoltam csinálok majd még egy hasonlót, eladásra.


Vettem még pár angyalszárnyat is, ugyanis ami itthon volt nekem, azok már kezdtek elfogyni. Ezek ráadásul "kétoldalasak" is, nem úgy mint azok amilyenek voltak nekem.


Rengeteg mindent vettem, de igazából a többségük akciós volt ^^" ...

7 megjegyzés:

  1. jaj de jó dolgok :) Bárcsak nekem is lenne türelmem ilyesmihez, úgy szeretem a kézzel készített dolgokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^

      Szerintem sok türelem nem kell hozzá :) Csak egyszer kell megpróbálni :)

      Törlés
  2. Óóó, milyen szépségek *.* Honnan rendelted őket? Én csak a régi ékszereimből tudok néha összevarázsolni egy-egy újabbat. Neked még ügyességed is elég sok van e téren. Az nekem is lenne, de kreativitás... Na, az nálam egy elérhetetlen dolog.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kíváncsi leszek ebből a sok szépséges dolgokból milyen szépségek készülnek majd!

    VálaszTörlés
  4. Ohh, az az ezüst T-kapocs annyira csodálatos *-* A többi cucc is nagyon csecse, főleg a kalitka, meg a pillangó szárnyak! Jajj, várom a kész műveket (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is várom már :D !

      De köszönöm szépen, örülök ha szerintetek is szépeket vettem ^^

      Törlés

"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...