2010. július 7., szerda

Praktika - Szegecses karkötő

Mire nem jó egy szétszakadt, szinte teljesne új, szegecses öv? Hordásra ugye már nem nagyon, hát, akkor nincs más teendő, mint a szegecseket leszerelni róla, és szépen felhászni. Például csinálni egy egyedi szegecses karkötőt!
Én pl fiatalkoromban mindig is szerettem volna szegecses karkötőt, de sajnos a mi kis városunkban nem nagyon lehetett kapni, talán 1-2 alkalommal Karácsonyi vásárokon, de azok is elég "gagyik" voltak. Szegecses övet is sajnos csak a turkálókban tudtam beszerezni. Tehát, miután elszakadt (kb egy hónap után ^^...) a második szegecses övem is (mert hát ezeket nem nagyon kíméli az ember lánya sajnos), kreatívnak kellett lennem, s leszedegetnem szépen, egy bicska segítségével a szegecseket úgy, hogy azok a lehető legkevésbé sérüljenek. Ezután fogtam egy kb ugyanakkora bársonyszalagot, mint a szegecsek (itt most csuklóátmérő + 4 centi), szépen behajtottam az oldalán a maradék 2-2 centit, majd patentot varrtam rá, és kezdődhetett a legbonyolultabb munka - a szegecsek felpakolása úgy, hogy azok szép, szoros sorban álljanak egymás mellé.

a legnehezebb dolog benne az, hogy a szegecsek szépen, egymás mellett álljanak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...