2010. december 15., szerda

Praktika - Fülbevalótartók

Ismét alkottam.
Meguntam az állandó "káoszt" a fülbevalóim között, így úgy döntöttem, hogy nekilátok fülbevalótartót csinálni. Először csak a "bedugósaimnak" akartam, mert untam, hogy egyetlen reggel sem vagyok képes megtalálni a párokat...

Ami kell hozzá:
- ragasztó
- tű (előre kilyukasztani a fülcsiknek a helyet)
- csomagolópapír
- karton
- olló

Kartonból kivágtam egy négyzetet, majd egy tartórészt. A négyzetet bevontam csomagolópapírral, hozzáerősítettem a tartórészt (amit csak azért nem mutatok meg, mert nagyon csúnyán néz ki :D ), és már lehetett is lyuggatni a fülcsiknek a helyet.
Ebből egyébként kettő készült - egy nagyobbat csináltam lakótársnőmnek is :) .


A második fülbevalótartó már a "logósoknak" készült; ennek az alapja szintén karton, de most ragasztópisztollyal erősítettem hozzá egy kis fekete plüsst/bársonyt (igazából nem tudom, hogy milyen anyag ez, mert valahogy a kettő között helyezkedik el :D ).
Ezt a tippet pedig még régebben láttam egy bizsuboltban; ott vékony hungarocellt vontak be bársonnyal, és abba szúrták bele mindig a fülbevalókat.

Ilyen jól telik ez a vizsgaidőszak :D ...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...