Valójában nem is egy hét volt, hanem 5 nap... Kb. 25-30 óra. És ebben a harminc órában kúsztunk, másztunk, drámajátékokat játszottunk, szépeket alkottunk. És persze jól éreztük magunkat. Ez most túl nyálasan hangzik? Lehet. Talán valakinek az is...
Rájöttem ezalatt az egy hét alatt, hogy egy pedagógusnak (legyen szó óvó-, iskolai-, gyógy-, vagy jelen esetben dráma-, vagy épp szociálpedagógusról) nem csak egyszerűen "pedagógusnak" kell lennie, hanem - legyen ügyész, ügyvéd, bíró, takarítónő, orvos, jogász, cipész, varrónő, kisgyerek, felügyelőtiszt, pincér, szakács, bárpultos, varázsló (ez a legfontosabb!), szolgáló, úr, játék-bíró, játékos, játékkészítő, játék-ismerő, mesemondó, viccmesélő... és hirtelen több nem is jut eszembe.
A lényeg az, hogy az összes szakmát és egyéb lehetőséget el kell sajátítani. A legtöbb kisgyerek szemében egy felnőtt tökéletes és mindent tud - mi "felnőttek" meg tudjuk, hogy ez koránt sincs így. De amíg a gyerekekből nem lesz felnőtt és ezt nem tudják, addig bizony elvárják tőlük, hogy oldjunk meg minden problémát. Ezzel egy darabig nincs is baj... De néha mégis. Pl. javíts meg elszakadt cipőket, ruhákat, és olyankor sajnos nem lehet fogni csak a fejünket... Bonyolult felnőttnek lenni :) !
Hogy mit tanultam ezalatt az egy hét alatt?
Nem mindegy gyerek kezelhetetlen, rengeteg függ a pedagógustól és a neveltetéstől.
Vannak mégis olyan gyerekek, akiknek TÉNYLEG speciális segítség kell.
Pedagógusnak ne azért menjünk, mert "nyáron nem kell dolgozni". Kell nyáron is dolgozni. Édesapa 24-e óta "szabadságon" van, ma is ment be reggel 8-ra iskolába (meg 24-e óta szinte minden nap). Meggazdagodni ebből nem lehet, vagy szívvel-lélekkel csinálja az ember (amit a gyerekek is megéreznek), vagy "letojja" az egészet (amit szintén megéreznek).
Persze, a szülők feladata sem egyszerű. Tudom. Tapasztaltam. De ha a szülő nem neveli a gyerekét, akkor a pedagógus sem tudja, hiszen kivettek mindent a kezéből. Persze a testi fenyítéssel nem értek egyet, cseppet sem, talán még "végső" esetben sem lennék képes alkalmazni, de azzal se értek egyet, hogyha egy gyerek rossz, és a tanár megrója, akkor még a szülő megy be és oltja le a tanárt, hogy hogy meri... Cseppet sem egyszerű.
Hogy miért érdemes ezt csinálni? A gyerekért. Nem, sajnos nem mindért, de szerencsére a többségükért. Van, aki le se tojja, nem is érdekli, egy nyűg vagy neki, és van, aki amikor belépsz, a nyakadba ugrik, vagy csak úgy odamegy hozzád és csacsog egy kicsit, vagy játszani hív... Őértük érdemes csinálni. Az Ő mosolyukért, kedvességükért, jókedvükért.
Amikor bekerültem az egyetemre, azt gondoltam, hogy te jó ég, mindegyik tanárom úgy beszél a gyerekekről, mintha mind kisangyalka lenne, szőke hajjal, kék szemmel, mint a templomok falain. És most, egy év se kellett hozzá, és én is így kezdtem el gondolkodni, pedig tudom, hogy a gyerekek is tudnak zsiványkodni. Nagyon tetszett a barátnőm, a "fő-felügyelőpedagógus" megfogalmazása, Ő ugyanis azt mondta egyszer, hogy nincs gonosz vagy rossz ember, csak olyan, aki rossz dolgokat csinál. Persze ebbe most belemehetnénk, hogy a tetteink minősítenek, stb - DE akkor nem lennénk pedagógusok. "Rólunk", pedagógusokról (és leendőekről :) ) azt tartják, hogy mi az ideálokban hiszünk, azokat adjuk át - nem tényekről beszélünk, mint egy fizikus vagy orvos. Igen, ideálokat építünk. És rájöttem, hogy miért - ez viszi előrébb az életet, hogy ideállá próbáljuk formálni a gyerekeket, magunkat - és így az életet is.
Én cseppet sem hiszek a szakmák közötti hierarchiában - pl, nem gondolom, hogy egy orvos fontosabb feladatot végez, mint mondjuk egy takarítónő, vagy egy politikus fontosabb, mint egy kukásautót vezető. Hiszen, ha jobban belegondolunk, az okés, hogy az orvos "életeket ment", de ha nincs a takarítónő, akkor nincs tiszta szobája, nincs tiszta műtőterme. Ha nincs a kukásautó, akkor nincs a szemét elvíve. Mivel a szakmák ennyire függnek egymástól, így én a szakmák közötti egyenlőségben hiszek, és ha bárki azt kezdi el nekem magyarázni, hogy ez mennyire nem így van, mert hogy egy orvos az az Isten, akkor nagyon fel tud bennem menni a pumpa. És olyankor én csak azt kérdezem - Ha valóban egy hierarchiát akarunk felállítani, akkor mondd meg nekem, kitől tanult az orvos? Kitől tanult a sofőr? Kitől tanult a politikus? A kismadaraktól? Nem. Pedagógusoktól. Így, ha valóban sorrendet kell kialakítani, akkor én első helyre a pedagógust tenném - és azt sem zárom ki, hogy azért mert elfogult vagyok.
Régen, még kicsi voltam, talán 1-2dik osztályos, megkérdeztem anyát, hogy miért nem keres Ő is olyan sokat, mint egy orvos vagy politikus, hiszen mindenki a tanároktól tanul - Ő pedig azt mondta, hogy azért, mert mire az orvos vagy politikus oda jut, hogy gazdag lesz, elfelejti a tanárait, és hogy tőlük tanult meg olvasni, írni - és tanulni. Szomorú, hogy a helyzet mindig is ilyen volt - és talán még sokáig ilyen is lesz.
Én nem kívánok senkit sem lebeszélni arról, hogy pedagógus legyen. A fontos az, hogy mindenki azt csinálja, amihez ért - és amit szeret. Megpróbáltam összegezni - nem túl bő - tapasztalati-zsákomat, az érem mindkét oldalát bemutatni, de hiába írtam le a "rossz" dolgokat is, egy dolgot tudok csak igazán kiemelni - Azt, hogy megéri. A barátnőm a szabadsága ideje alatt csinálja ezt (óvónő egyébként) - 3 hét szabadsága van, 3 hetes a tábor. Ez is csak azt mutatja nekem, hogy szerinte is megéri, mert ha nem érné meg neki, akkor nem csinálná.
Azt hiszem most így hirtelen mindent kiírtam magamból :) ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)