2012. január 3., kedd

Két - vagyis inkább négy - Karácsonyi ajándékom ^^

Idén nem akartam megmutatni a Karácsonyi ajándékaim, főleg mert inkább pénzt kaptam, ugyanis laptopot kéne/szeretnék venni magamnak, mert a mostani kicsit dögledezik. Mégis kaptam pár apróságot (többségük valamilyen kozmetikum), de ebből kettőt - vagyis négyet - szeretnék kiemelni, amit a szüleimtől kaptam.

Anyukám adott két bio háziszappant - egyikük fahéjjas, a másik pedig citromos-mákos, és isteni illatuk van ^^. Csak miattuk vettünk tesómmal szappantartót :D . Egyébként egyáltalán nem volt drága ez a két darab (mert anyukámat kifaggattam :D ), és szerintem meg is éri, mert nagyon kellemes hatásúak. Direkt úgy fényképeztem, hogy lássátok a papírjaikat, hogy mik vannak benne és hogy mire jók :) .



Ezt a két dobozt pedig apukámtól kaptam, aki (anyukámhoz hasonlóan) minden hölgynek ilyet adott. Fa-mart ékszeres dobozkák, saját névvel ellátott, azt mondta apa azért, hogy majd a leszármazottak tudják, hogy "melyik dédmamáé volt" a dobozka, hiszen így lesz meg az eszmei értéke :) . Még nem tettem beléjük semmit se, nem is tudom hogy mik kerüljenek bele, de majd kitalálom hamarosan azt hiszem :) ... (az előző bejegyzésben a kisebben csücsült a pókica ^^)

2 megjegyzés:

"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...