2012. január 16., hétfő

Praktika - Lélekkő


Ez a kis kövekcske kb. 6 éve van meg. Református gimnáziumba jártam, ahol néha (elméletileg évente 1x, gyakorlatilag utolsó két évben nem) nem "csendes-napunk", melynek lényege az volt hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz, önmagunkhoz és Istenhez. Ezeken a napokon a legkülönbözőbb feladatokat csináltuk, néha énekeltünk vagy épp filmet néztünk, persze olyanokat, amik "témába" vágtak. 

A legelső csendesnapunkat 9.-ben tartottuk (vagyis 0-ban), ott volt egy olyan feladat, hogy körbeadtunk egy textilzacskót, és ki kellett találnunk hogy mi van benne. Mindenki mondott valamit, majd azt mondta a csendes napot tartó hittantanár, hogy vegyünk ki 1-1 darabot, ami bennünk van, hiszen ezek a kis kövek a lelkünket szimbolizálják. Nos, én ezt a kis követ húztam ki, és akkor, ott, úgy éreztem hogy tényleg ilyen vagyok - alig látni hogy mi van benne, épp csak a felszínt láthatja mindenki. 


Mára persze kissé megváltoztam, de még mindig valahogy úgy érzem, hogy közel áll hozzám ez a kis kövecske :) ... Ezért is szerettem volna valamilyen formában ékszerként felhasználni, bár soha nem tudtam, hogy hogy is lehetne "tökéletes". Végül gyűrű készült belőle, a szép, díszes gyűrűalappal :) ... 

2 megjegyzés:

"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...