2012. január 16., hétfő

Vásárlás - Pár új kozmetikum :) ...

Vettem mostanában pár új dolgot, gondoltam bemutatom őket :) ...

Először is, kb. egy hónapja vettem ezt az ajakápolót. Az érdekessége az, hogy ezt a fajta "Lip care" nevezetű ajakápolót én eddig csak 100forintos és GoodsMarketben láttam, illetve egy "duty-free" boltban, kb. 130 forint körül van. Nem is írnék róla, ha nem gondolnám azt, hogy sokkal jobb mint a Labello, legalábbis nekem sokkal jobban bevált, sokkal zsírosabb, táplálóbb. Azt hiszem 4 különböző gyümölcsös "ízben" kapható, banános, epres, szőlős és talán barackos, nekem epres van, már másodszorra, előtte lévő kb. 1-1,5 évig bírta. Egyébként a gyümölcsös "íz" annyira nem feltűnő, éppen csak jelen van.



Megint vettem Bánfi sampont, már a 3. alkalommal! Némiképp csökkent a hajhullásom, mostmár egészen tűrhető, nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, esetleg a gyógyszereknek, vagy csak "magától" elállt, de minden esetre nagyon bejött ez a sampon. Most egy kicsit "drágán" jutottam hozzá (bár már vettem 990ért gyógyszertárban, kerek 500-ért Tescoban akciósan, most pedig 679-ért lett az enyém). Igazából azért szeretem, mert nagyon tisztává teszi a hajat, 3-4 nap után is még tisztának mondható, ami szerintem meglepő, főleg a mai samponok hatását tekintve. 


Vettem megint rózsácskákat 299-ért, ugyanis nagyon beváltak, plusz, tervezem, hogy párat készítek majd eladásra is (már érkeznek a fülialapok ^^!) Bár ezek nem kozmetikumok, de a Rossmannból származnak, ezért kerültek ide :) ... Olyan szépek, nem igaz :) ?

ezt a képet a vicces "30m-es kötöző" miatt készítettem :))))
Nagyon régen vásároltam már szemceruzát, főleg mert nem használok már olyan gyakran ilyesmit (és olyan mennyiségben ^^") mint régen. De most a "csavaros" szemceruzám kezd tönkremenni, így muszáj volt beszerezni egy újat. Bár erről a termékről tesztet még nem láttam, de bízom az Essence termékekben, ezért került be ő a kosaramba, 399-ért. Szép, vékony, mégis telt fekete színe van, ami nekem nagyon fontos ^^.



A nők pénztárcájának legnagyobb ellensége az akció. Nos, ő is egy akció keretén került hozzám, 499 (vagy 599? hirtelen nem is tudom...) helyett 299-ért árulták. Nagyon jók ezek az NYC lakkok, komolyan mondom, lassan az "új Essence" lesz a listámon, ráadásul egy ehhez hasonló lakkom nagyon sokáig volt, csak épp "noname" kivitelben, és sokáig kerestem is egy ahhoz hasonlót, és most szerencsére találtam is ^^! A tetejéről nem csináltam képet, mert elfelejtettem ^^", de egyébként nagyon szépen rá van téve az "NYC" logó, domborműként. 

picit elmosódott, elnézést, de ez volt a legjobb kép :S ...
"nejlon-teszt" :)

Az eleje (alig olvasható az ezüst betű az ezüst lakkon....) 7 napig tartást ígér
... hát, kíváncsi leszek, hogy a mindennapi mosogatást hogy bírja :) ... 

150 - Platinum Card
A fekete szemceruza mellett egy másik dolog is belekerült a kosárba, ami már egy jó ideje nem - méghozzá egy fekete körömlakk, méghozzá az Essence - Colour and Go változatában, a megszokott 349-ért. Olyan nagyon régen vettem már fekete lakkot - és olyan régen használtam is -, hogy mikor valamelyik nap fekete körmökre vágytam, meglepetten vettem észre, hogy a fekete lakkom beszáradt! Mostanában a körmeim ugyanis inkább pirosak, bordók, zöldek, sötétkékek vagy épp sötétlilák voltak, valahogy a fekete teljesen kimaradt. 

"Teszt" és a lakk
"Nejlon-teszt" - azért erre kerültek egyébként a tesztek, mert olyan szép piros most
a körmöm, hogy nem volt szívem lemosni róla a festéket ^^... 
A külseje szerint ez egy "új" szín, hát, nekem meg ez az új, hogy eddig ebből nem
volt fekete :) ... De örülök hogy pótolták a hiányt az Essence-nél!
59 - Black is back
 Egyébként most kicsit mérges vagyok a Rossmanra, már második alkalommal mentem vissza pólustisztító tapaszért, és másodszorra is az üres doboza fogadott. Pedig kb. egy éve (fél éve aktívan) keresem ezt az átkozott tapaszt, de eddig sehol se találtam, pedig szükségem volna rá ... :(
Szerda után is visszamegyek valamikor, remélem akkora már lesz... Nagyon remélem :( ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...