2012. január 16., hétfő

Na jó... Ányi meggyőzött :D ... plusz a heti beszámoló pótlása


... Na jó, olyan óriási "győzködés" nem is kellett, éppen csak egy kis lökés, hogy elhatározzam magam Ányi kijelentésére, miszerint nem is olyan nehéz betartani azt, hogy 5 óra után nem eszek semmit. A baj az, hogy nálam ez egyáltalán nincs így, sőt, néha csak 5 után kezdek el enni, tehát, borzalmas, de tényleg ez az állapot.

A múlt heti beszámoló is elmaradt, szinte szégyellem magam miatta, mármint hogy a Januárt "No-nasinak" kiáltottam ki, hiszen a legnagyobb butaságok követtem el - a vizsgaidőszakot képtelenség nasi/csoki nélkül végigcsinálni! De tényleg. Így most leginkább a "légy igényes" és a "tanulj többet" kijelentéseknek hódolok csak be, illetve, mint ahogy azt ma már írtam, ha "csend van" (pl. mosogatok vagy fürdök), akkor pedig valami okosodást próbálok felszívni, több-kevesebb sikerrel.

A "több mozgás" rész még mindig a sétákban merül ki, amiknek a száma a napokban igen alábbhagyott, hiszen most vannak a vizsgáim + hűvösebb is van az átlagnál. DE! legalább a viszonylag egészséges ételeknek hódolok, hiszen már egy ideje nem rendeltünk vagy mentünk el kifőzdébe (igaz, anyagi okok miatt), helyette főzök szinte minden nap (kivéve, amikor marad), de most inkább a tanulásra koncentrálok... szerdán lesz egy "csúnya" vizsgám, nem szeretem, szociálpolitika, nem is értem, kettesért imádkozom. A jó az, hogy írásbeli, így bízom abban, ha más nem is, kis gondolkodás után valami eszembe jut... Félek. :(

Ennyi volt hát a (múlt) heti beszámoló, remélem most vasárnap valami jobbat tudok nektek írni ... :)

4 megjegyzés:

  1. Együtt érzek veled. Akkor nagyon nehéz betartani, hogy 5 után ne együnk, ha napközben nem is igen jut rá idő :/ De, ha már így alakul, 5 után 2 órával próbálj meg enni, 8 után már egyáltalán ne. Vagy ha megéheznél eszegess gyümölcsöt, zöldség salit, legrosszabb esetben kis virslit főzz meg és egy csésze rizzsel majszold meg(: Az édességet hanyagold, vagy max délelőtt, esetleg délután 2ig iktasd be.
    Meg fogja érni a fáradozást(:

    VálaszTörlés
  2. Hát igen :S ... Az édességet hanyagolnom kéne, ma ment is :D , meg egyenlőre az 5 után nem eszek is megy, és teljesen meg vagyok ezen lepődve, de örülök is neki ^^! Azért köszönöm a tippeket, megjegyzem őket :) !

    VálaszTörlés
  3. Üdv a klubban! :) És ez tkp az akaraterő próbája, nekem eddig sokszor nem ment és egyszer igen - ez lesz a második, hogy menni fog! Neked is menni fog!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen a biztatást :)

    VálaszTörlés

"Feel free to comment" :)
avagy Kommenteljen bárki nyugodtan :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...